Tigris, tigris

Achtung, Tiger, hogy a rég halott Guderian kollegát idézzem meg, keressen rá, aki nem érti. Tigris a kertek alatt. Nem ám farkas, nem veszett róka, és nem is a whiskys rabló. Tigris. Nekünk Mohács kell, és Sir Kán. Címlapra már nem méltó holmi farkas és róka. Tigris, az igen. Merünk nagymacskák lenni.

Éjszakánk erdejében sárga láng.

Tigris a Mecsekben: ez felrázza a népet. Hogy van-e tigris, vagy nincs, az mellékes. Igény, az van rá. Fél falvak kergetik kiegyenesített kaszákkal a tigrist, amit eddig csak kisgyerekek láttak, pedig ha megkérdeznének néhány volt kisgyereket, engem például, hogy mi mindent láttak gyerekkorukban, akkor gránátvetőt vinnének és páncéltörő rakétát; akkoriban hozták be a Támadás a Krull bolygó ellen című filmet, és amiket én akkor láttam a bokrok mögött, ahhoz nem kasza kell, hanem kumulatív gránát. És persze sokkal tréfásabb és hírértékűbb lenne, ha a honvédség kergetné a ragadozót (lásd még: Predator), lenne mondjuk megint díszszemle, mert tisztelt hölgyeim és főleg uraim, ami ennek a népnek igazán hiányzik, az nem is a tigris, hanem a díszszemle.

Mely örök kéz szabta rád?

Mi az az oly szent akarat, amitől egyszer csak megjelenik a tigris a Mecsekben? Mi hiányzik innen annyira, hogy tigrist kell odaképzelnünk? Vannak szörnyek, amikről azt mondják, hogy ha elég sokan hisznek bennük, ha elegen félnek tőlük, akkor valóra válnak, mint a tulpa, a tibetiek alig-létező fantomja, amely teljesen akaratból épül. Az éjszakánk, talán az. Hogy rohadtul unjuk magunkat. Hogy jön be a moziba az ork meg a goblin csőstül, mindenféle egzotikus izgalmak, és itt, e lángoktól ölelt hazában meg a pitbull a főszörny, a boss monster. Meg a jegyellenőr.

Megjelent egy elemzés – kormányirányból - nemrégiben, miszerint ezt a lángoktól ölelt hazát úgy kell vonzóvá tenni a külföldnek, hogy megteremtjük a misztikus Magyarország vízióját. Azt az illúziót, hogy a betegesen rendezett Nyugattal ellentétben itt még megélnek a vámpírok, farkasemberek, holdas éjeken kicaplat a Kis-Balatonból Hanyistók, és rothadó ujjait ijesztésre emeli. Pedig nem az idegenforgalomnak kell ez a szörnyű Magyarország, hanem nekünk, magyaroknak, akik tigrist látunk, amint az hivatalosan lehetséges, mert annyira hiányzik már egy kis darab tigris nekünk. Csak nézzük meg állatilag ezt az országot: örülünk, ha egy szomorú farkas idetéved a szomszédból, a hiúzról már csak beszélünk – máshol meg burjánzanak a földönkívüliek, de legalábbis a medvék. Nekünk járt a tigris. Csak gyerekek látják, csak kétes eredetű sebek és sárga lámpák jelzik útját, de mégis, tigris az, nem kevesebb, büszke-nagy ragadozó, a mi Godzillánk.

Ha volna sütnivaló ott, ahol a misztikus Magyarország programját kidolgozták, akkor nem csak a szájukat jártatnák, hanem vennének egy kicsiny magán-tengeralattjárót, építenének víz alatti bázist neki, és a Nemzetbiztonsági Hivatal üzemeltetné a Balatoni Szörnyet. Volna három magasan képzett ügynök, kalappal, esküvel meg mindennel, szezonban minden este hatkor beülnének a szörnykabinba, gázt adnának, és vinné a propeller a Balatonszauruszt végig Vonyarcvashegyen és Szepezden, vinné a stramm dízel-elektromos rendszer végig a tavon az óriásgyíkot, volna nagy ijedelem és hilfe meg mein Gott, aztán a szörnyeteg alámerülne, kibekkelné őket, üzemanyagot vételezne Tihanynál a mélyben, és őrizné titkát. Jönne ezrével világszertéről a kalandturista, megnézni vagy legalább félni a hungaroszauruszt, fontoskodnának a magyar biológusok a nemzetközi hírcsatornákon, és csak a titkosszolgálat mélyén tudnák, hogy a szörny, a nemzeti szörny éppen karburátort cserél.

Vagy ha tigris, hát legyen. A lényeg az, hogy ilyen vadállatokat mindig akkor kell szabadon engedni, amikor épp újabb népnyúzó intézkedések várhatók. Adóemelés, gázáremelés, croissant-áremelés. Az volna az igazi, ha egyenesen denevéremberek támadnának az országra, vagy sárkányok. És ahogy halad ez a nyomorult civilizáció, a demokrácia vége úgyis az lesz, hogy a talpraesettebb kormányok kiépítik a maguk sárkánybázisát valami hegy gyomrában, és amikor éppen mással kellene foglalkozni, akkor szárnyra kapnak a szörnyek, és ugyan kit érdekel majd a gázár, amikor sárkányok ellen kell megharcolni? Hülyeség? Képzelgés? Ó, és ha most ledobna valamelyik lopakodó egy fürtösbombát a királyréti kisvasútra, arról ugyan ki mondaná meg, honnan jött?

Rettentő szimmetriád.

Igen, ez a tigris mi vagyunk. Tükörkép csak. Bármilyen hülyeséglufit föl lehet ereszteni, aztán kiderül, milyen a széljárás. Merre viszi a hangulatszellő a csőbomba-lufit, és merre a tigris alakút. A tigrisléggömb mindenesetre, ez kiderült, kedves a magyar népnek. Kell nekünk ez a tigris. Csak meg ne találja senki. Csak ki ne derüljön, hogy borjú, hogy túzok, hogy macska. Hagyjanak minket hinni. Teljes erőből magunkhoz ölelni a tigrisünket. Rettentő szimmetriánkat: a tigrist, ami nincs.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!