Haláltánc vagy társadalmi reformok?

Ma még nem tudjuk, ki lesz az új miniszterelnök. Nem tudjuk azt sem, lesz-e időközi választás. De azt tudjuk, tudnunk kell, hogy jöhet a világ legjobb ideiglenes vagy tartós miniszterelnöke, kudarcot fog vallani, ha nem veszi számításba azt, hogy Magyarországon ma nem a gazdaság,

hanem a társadalom egésze van súlyos válságban.

Szinte minden porcikájában rosszul működik az ország. Akadozik a gazdasági és a politikai gépezet, szétzilálódóban van a társadalmi rend, súlyos zavarokkal küzd a mindennapi magatartáskultúra, az emberek elvesztették a hitüket önmagukban és az országban. Gyökeres változásokra, határozott reformokra, komoly gondolkodásra és kitartó munkára van szükség mindezeken a területeken.

A jelen írás szerzője a halaszthatatlan feladatok egy töredékének számbavételére vállalkozik. Annak tudatában, hogy a legjobb gazdasági rend sem működhet jól egy megrokkant társadalomban.

1. A JELENLEGI HELYZET

Akadozik az államgépezet

Általában megállapítható, hogy a magyar társadalom rosszul működik.

• Az ország vezető csoportjai két évtized alatt sem voltak képesek kidolgozni az ország gazdasági-társadalmi stratégiáját. Ennek hiányában az országot ad hoc döntések cikcakkjai rángatják ide-oda.
• Nem tudták s tudják rendben tartani az államháztartást; sőt az államcsőd szélére sodorták az országot.
• Ha nem is kormányozhatatlan az ország, de a kormány és az intézmények számos ponton képtelenek szabályozni a folyamatokat, biztosítani a hatékony működést; képtelenek érvényt szerezni a törvényeknek, biztosítani a jogrendet.
• A lehetségesnél és elvárhatónál rosszabbul működik a közigazgatás.
• A lehetségesnél és kívánatosnál alacsonyabb szinten működnek a közszolgáltatások,az egészségügy, a szociális ellátás, az oktatási rendszer.

Akadozik a politikai rendszer

• A demokrácia jelentős mértékben anarchizálódott.[1]
• A demokrácia oligarchizálódott. [2]
• A felelős kormányzás elve nem érvényesül kellőképen. [3]
• Kamarillapolitika. Az „átlátszóság” hiánya. A kormány, az önkormányzatok, a közintézmények döntéseinek hátterét sűrű homály fedi.
• A kuruc-labanc szindróma: a hatalmi csoportok közötti harc határozza meg a politikai döntéseket, nem az ország feltételezhető érdeke.
• Populizmus: a hatalmi csoportok közötti harc határozza meg a politikai döntéseket, nem az ország feltételezhető érdeke.
• Zéró összegű játszmák: A politikai szereplők kompromisszumra és együttműködésre képtelenek.
• Az úgynevezett „törzsi háború” kettészakította, és ezzel megbénította az országot; lehetetlenné teszi a válságra való gyors és határozott reagálást; akadályozza az ország dinamikus fejlődési pályára való átállását.
• A „kliensállam” kialakulása: A vezető politikai erők saját gazdasági klienseik foglyaivá váltak.
• A súlyok-ellensúlyok rendszere akadozik, rosszul működik. [4]
• A társadalmi részvétel nincs biztosítva.

Új feudalizmus

Az elmúlt évtizedben felerősödtek a magyar társadalomban bizonyos feudális vonások, amelyek súlyosan akadályozzák a társadalom polgárosodását, roncsolják a demokráciát, akadályozzák az ország gazdasági fejlődését. [5]

• Személyi kapcsolatokon keresztül, nem világos szabályok szerint működő intézményeken keresztül intéződnek az ügyek.
• Hűbéresek. Viszonylag kevés az autonóm polgár, és sok a hűbéres, a kliens.
• Uram-bátyám ország.
• A legnagyobb előny a rendi hierarchiában, illetve a  kapcsolatrendszerben elfoglalt hely; nem a teljesítmény.
• Lex sub rege. Nem a törvény, hanem a hűbérúr a végső instancia.
• Rendi hierarchia. Nagy, áthághatatlan társadalmi különbségek.
• A törvény előtti egyenlőség hiánya.
• „Hídpénz”. Kvázi nemesi előjogok. Adómentesség, adókedvezmények, törvényfelettiség. [6]

A társadalmi szerződés hiánya

• Igazságtalanságok, társadalmi szakadékok.
• A jogok és kötelességek társadalmilag elfogadott rendszere nem alakult ki.
• A társadalom középső harmadának gyenge vagy igen gyenge, alsó harmadának gyakorlatilag nincs érdekérvényesítési képessége.
• A felfelé való társadalmi mobilitás a társadalom alsó harmada számára gyakorlatilag leállt.

A magatartáskultúra eltorzulása

• Elvadult individualizmus
• A szolidaritás hiánya
• A kölcsönös bizalom hiánya
• A társadalmi tudat, nemzettudat hiánya
• A tulajdonosi tudat hiánya („Miénk az ország”, „We are the people”)
• A polgári felelősségtudat hiánya
• Az öntudat, önbizalom, sikerorientáltság hiánya
• Zavaros múltkép, hiányzó jövőkép
• Regresszió (intolerancia, gyűlölködés, párbeszédre képtelenség, újinfantilizmus, zsörtölődés)

2. JAVASLATOK, PROGRAMOK [7]

Nehéz dolgunk van. Mert az esetek jelentős hányadában nem lehet olyan egyértelműen meghatározni a konkrét teendőket, mint a gazdasági reformok esetében. A teendő ugyanis lehet törvényjavaslatok megfogalmazása, törvények megszavazása, kormányrendeletek kiadása, társadalmi kezdeményezés és mozgalom, programok, intézmények tevékenysége, javaslatok megvitatása, oktatás és így tovább. Az alábbiakban – ahol tudom – jelzem a teendők típusát.

„Társadalmi” kerekasztal

Igen csekély az esélye annak, hogy a pártok megegyezzenek valamiféle együttműködésben, a válság kezelésének főbb szempontjaiban.

• Kísérletet kellene tenni azonban – mint annak idején, most is – társadalmi kezdeményezésre összehozni egy kerekasztalt a társadalom fő szereplőinek képviseletével, vagy:
• Összehívni – a Reformszövetség mintájára – egy szűkebb szakértői kört a legfontosabb teendők, javaslatok kidolgozására. (E szakérői kör összehívása bonyolult feladat, munkáját csak a tagok szakértelme, semlegessége, integritása legitimálhatja.)
• Ez a szakértői kör – az angol Royal Commisionök mintájára – „Republican Commission”-ként is működhetne, azzal a kötelezettséggel, hogy – országos nyilvánosság mellett – javaslatot tegyen az államfőnek, illetve az országgyűlésnek a szükséges reformokról, teendőkről, pontosan meghatározva az elérendő célokat, az útitervet, a változásokért felelős szereplőket.
• Vizsgálódásai és javaslatai többek között a következő területekre terjednének ki.

Államreform

• Stratégia, jövőmodell. Nagy kárt tett az országban az – és részben felelős a jelenlegi kritikus helyzet kialakulásáért –, hogy az ország vezetői két évtizeden át képtelen voltak megrajzolni egy sikeres jövőbeli Magyarország képét, és kidolgozni az ennek megfelelő komplex gazdasági-társadalmi stratégiát. Ennek a bizonyos „Republican Commission”-nek ez volna az egyik, elsődleges feladata. Annál is inkább, mert egy amerikai mondás szerint: „Aki nem tudja, hogy hova akar eljutni, az általában nem is jut el oda.”[8]
• Határozott kormányzás megvalósítása, a jelenlegi kapkodás és tétovaság helyett. Ez természetesen személyiségfüggő, de a Commission javasolhat olyan szervezeti változásokat, amelyek szakmailag javíthatják és határozottabbá tehetik a kormányzást. [9]
• Kis és erős állam létrehozása. a jelenlegi nagy és gyenge állam helyett. – Erről ma sok szó esik, a Reformszövetség is megfogalmazta ezzel kapcsolatos javaslatait.
• Az államigazgatás, közigazgatás erőteljes átszervezése, szakértelmének növelése, a közigazgatás szellemének és mindennapi gyakorlatának gyökeres átalakítása. (Fontos volna ezzel kapcsolatban a francia és német gyakorlatot tanulmányozni.)
• A közszolgáltatás (egészségügy, szociális ellátás stb.) gyökeres átalakítására. Erre vonatkozólag a Reformbizottság megfogalmazta a maga javaslatait.
• Az igazságszolgáltatás gyakorlatának, hatékonyságának, szellemiségének, társadalmi ellenőrizhetőségének bizonyos fokú átalakítása.
• Jogrend; a törvények érvényesítése.
  • Meg kell erősíteni az országban, a törvényes rendet, a törvények tiszteletét, a jogkövető magatartást, a törvények előtti egyenlőség elvét és gyakorlatát.
  • Zéró toleranciával fel kell számolni „a következmények nélküli ország” jelenlegi gyakorlatát.
• A korrupció elleni harc szükségességét egymásra licitálva hangsúlyozzák a pártok, de vajmi keveset tettek s tesznek ezen a téren a mindenkori kormányok és ellenzékek. Pedig viszonylag egyszerű törvényi szabályozással vissza lehet szorítani a közszférában burjánzó korrupciót. A sok lehetséges javaslat közül csak néhányat említek meg. [10]
  • Be lehet vezetni az állami, állami vállalati és nagyobb önkormányzati pályázatok kötelező zsűriztetését kizárólag pártatlan, külföldi szakértőkkel.
  • A pályázatokban elnyert munkák elvégzését, minőségét, költséghatékonyságát ugyancsak külföldi szakértők bevonásával kell  ellenőrizni.
  • Ha bebizonyosodik, hogy kár érte az országot, a felelős tisztségviselőket komoly anyagi szankciókkal kell sújtani, és a kivitelezővel szemben automatikusan kártérítési pert kell indítani.
  • A köztisztviselők pályáztatásában és munkájuk ellenőrzésében meg kell honosítani az Európai Bizottságban viszonylag jól működő rendszert. (Nyilvános pályáztatás minden pozícióra; „no tenure”; a végzett munkát független bizottság rendszeresen ellenőrzi; stb.) Ez bizonyos mértékig visszaszorítaná a nepotizmust és emelné az állomány szakmai színvonalát.
  • Nyilvánosságra kell hozni a kormányrendeletek, miniszteri rendeletek, szerződések részletes indoklását.
  • Az országos intézmények vezetőit (miniszterek, államtitkárok, elnökök stb.) személyes felelősség és lemondási kötelezettség terheli, ha intézményükön belüli komoly korrupcióra derül fény.
  • Meg kell erősíteni az Állami Számvevőszék autonómiáját és ki kell szélesíteni kompetenciáját. [11]
  • Az eddigieknél sokkal komolyabb intézkedéseket kellene hozni az igazságszolgáltatáson belüli korrupció felszámolására.
  • Az önkormányzati pályázatokkal és szerződésekkel kapcsolatos tengernyi korrupció felszámolása nehezen oldható meg. Egy lehetőség: biztosítani kell a jegyzők teljes függetlenségét az önkormányzatoktól. Vagyis kinevezésük, alkalmazásuk, javadalmazásuk legyen az állam feladata. Ezek után büntetőjogi felelősség terheli, ha nem tesz meg mindent a helyi törvényszegések és a hűtlen gazdálkodás minden formája ellen. [12]

A demokrácia restaurálása

Az elmúlt tíz-tizenöt évben a hatalomért való politikai küzdelem folyamatosan rongálta a demokratikus intézményrendszert. Létkérdése az országnak, hogy meg tudja-e állítani, s vissza tudja-e fordítani ezt a folyamatot. A teendők sokaságából csak néhányat emelik ki az alábbiakban.

Azzal a megjegyzéssel, hogy mindezek csak akkor valósíthatók meg, ha

1. a politikai erők képesek lesznek, vagy rákényszerülnek arra, hogy megegyezzenek az ország érdekeit szolgáló alapelvekben; vagy ha
2. valamelyik jelentős többséggel rendelkező párt következetesen törekszik arra, hogy a hazai politikai rendszert működőképes, európai típusú demokráciává fejlessze tovább.

• Súlyok és ellensúlyok. Haladéktalanul meg kell erősíteni a súlyok és ellensúlyok rendszerét, vagyis az országos intézmények (Országgyűlés, Kormány, Alkotmánybíróság, Nemzeti Bank, Állami Számvevőszék, igazságszolgáltatás, önkormányzatok, közszolgálati médiumok stb.) autonómiáját és egymást egyensúlyozó összjátékát.
• A politika autonómiája. Biztosítani kell magának a politikának is az autonómiáját a gazdasági erőkkel szemben. Vagyis: fel kell számolni a „kliensállam” szindrómát, ki kell szabadítani a kormányt, a parlamentet, az ellenzéket saját gazdasági klienseinek acélszorításából. – Ez, természetesen, rendkívül nehéz feladat. Komoly szakértői munka, rendkívüli helyzetre és politikai akaratra van szükség hozzá. Csak néhány mozzanatot említek meg.
  • A pártfinanszírozás szabályozásával kapcsolatban történtek már bágyadt, eleve kudarcra ítélt kísérletek.
  • A közbeszerzések, versenytárgyalások, állami megbízások külföldi szakértőkkel történő, fent említett zsűriztetése jelenthet valami javulást ezen a téren.
  • Pozitív hatása lehet az elvégzett munkák kötelező utólagos ellenőrzésének; akkor, ha az ellenőrzést független külföldi szakértők végzik, ha jelentésük nyilvánosságra kerül, és korrupció vagy hűtlen kezelés komoly gyanúja esetén feljelentési kötelezettség jár vele.
  • Rendezni, szabályozni kell egy autonóm politikai rendszer és egy autonóm gazdasági rendszer viszonyát, interakcióját. Ha a gazdaság legitim képviseleti szervei és a kormány között állandó és szabályozott kapcsolat van, akkor a gazdasági részérdekek színfalak mögötti, korrupt befolyása feltehetőleg mérséklődik.
  • Erősíteni kell – és ez már nem hazai feladat – az Európai Unió szerepét a nagy állami beruházások ellenőrzésében, akkor is, ha egy adott beruházás nem EU-támogatással készül. Mert az például, hogy egy autópálya egy adott országban kétszer annyiban kerül, mint egy másikban, feltehetően, vagy nyilvánvalóan sérti az Unió szabad versennyel kapcsolatos elveit.
• Áttetsző és felelős parlamenti munka. A plenáris ülések nyilvánosak, de a bizottsági üléseken történtekről, ahol az érdemi viták folynak, nem sokat tud a társadalom. És szinte semmit sem lehet tudni az egyes képviselők munkájáról.
  • Nyilvánossá és könnyebben hozzáférhetővé kell tenni a bizottsági ülések szószerinti jegyzőkönyvét.
  • Javítani kell a bizottsági ülésekről szóló sajtóbeszámolókat és elemzéseket (kiemelve azt, hogy az ott körvonalozódó döntéseknek milyen hatása lehet a különböző társadalmi csoportokra).
  • Évente legalább egyszer elemezni kell minden egyes parlamenti képviselő munkáját, teljesítményét.
• A választójogi törvény módosításának szükségességét és lehetőségét a szakértők széles köre  hangoztatja már. E munka során többek között a következő alternatívák, lehetőségek merültek föl:
  • Kisebb létszámú országgyűlés;
  • Egyfordulós választás;
  • A kopogtatócédulás rendszer megszüntetése;
  • Csak egyéni választókerületek;
  • Képviselők visszahívhatósága, rendszeres, komoly elszámoltathatósága;
  • Kétkamarás parlament;
  • A konstruktív bizalmatlansági indítványról szóló törvény felülvizsgálata;
  • Az államelnök közvetlen választása és hatáskörének újrarajzolása; – és így tovább.
• Decentralizálás. Erőteljesen decentralizálni kell a hatalmat és a döntésfolyamatokat.
  • Hosszú évek huzavonája után meg kell teremteni a régiók széles körű autonómiáját, létre kell hozni választott képviseleti szerveiket, be kell őket csatornázni az országos döntésfolyamatokba.
  • Létre kell hozni, illetve meg kell erősíteni a városok, községek, kistérségek federációit, és komoly szerepet kell biztosítani nekik az országos döntések előkészítésében
• Társadalmi részvétel. Halaszthatatlan feladata a döntésfolyamatokban való társadalmi részvétel hatékony megszervezése és garantálása is. Jelenleg a politikai osztály az országgyűlés, a kormány, az ellenzék a társadalom feje fölött őrli és rágja a maga gyakran alacsony színvonalú törvényjavaslatait és törvényeit, és csak négyévente hajlandó, ha nem is szóba állni választóival, de legalább megszólítani őket. Gyökeres változásra és intenzív munkára van szükség e téren. Tanulva a dán, a norvég, a svájci példákból, meg kell teremteni a hatékony társadalmi részvétel alkotmányos lehetőségeit.
  • Vissza kell fordítani a demokrácia oligarchizálódásának folyamatát. Ezzel kapcsolatban alaposan tanulmányozni kell, és be kell vezetni a dán és a norvég politikai gyakorlatot.
  • Ki kell alakítani azokat az intézményeket és működési elveket, amelyek – szemben a különböző érdekek jelenlegi anarchikus zűrzavarával – képesek a társadalmi érdekeket összegyűjteni, ütköztetni, rendezni és közérdekké alakítani.
  • A parlamentáris rendszer működését semmiképpen sem sértve, létre kell hozni a közvetlen demokrácia intézményeit és fórumait.
  • Létre kell hozni, illetve át kell alakítani az országos és a helyi érdekegyeztető fórumokat, törvénybe foglalva az eljárásrendet, a jogokat és kötelességeket.
  • A társadalmi részvétel készségének rendszeres fejlesztését el kell kezdeni már az óvodában, és folyatni kell az iskolákban, az egyetemen, a felnőttoktatásban. (Erről később még lesz szó.)
  • Komoly programot kell kidolgozni arra, hogy ebben a munkában a televíziók, rádiók és a sajtóorgánumok is intenzíven részt vegyenek.
• A civil társadalom. Nagy erőfeszítéseket kell tenni annak érdekében is, hogy a civil társadalom megerősödjék.
  • Áttekinthetőbbé kell tenni a civil szervezetek jelenleg meglehetősen kusza világát.
  • Kezdeményezni kell valami öntisztulási folyamatot: jó volna, ha létrejönne azoknak a civil szervezeteknek az a pártpolitikától mentes „elit klubja”, amelyek valóban értékes munkát végeznek.
  • A jelenleginél erőteljesebben támogatni kell ezeket a szervezeteket.
  • Létre kell hozni, illetve át kell alakítani a civil szervezetek országos hálózatát, esetleg szövetségét. [13]
  • Ki kell alakítani és törvényileg rendezni kell a civil szervezetek és a törvényhozás, illetve a közigazgatás közti hatékony együttműködést.
• A nyilvánosság terei. Meg kell teremteni a nyilvánosságnak azokat a tereit, ahol rendszeres és érdemi dialógus folyhat a különböző társadalmi szereplők között.
  • EU-s és hazai pénzzel támogatni kell az együtt gondolkodás, együttlét, véleménycsere különböző formáit, tereit, hálózatait:
    • közéleti és kulturális klubokat;
    • „polgári kaszinókat”;
    • a művelődési házak közösségi tereinek kialakítását és működését;
    • a várostervezésnek azokat az irányzatait, amelyek közösségi
      tereket, agorákat hoznak létre a városokban és falvakban.
    • Az Új Magyarország Fejlesztési Tervben külön fejezetet
      kellene nyitni egy ilyen országos programnak.
• Immár késlekedés nélkül elő kell készíteni és meg kell szavazni – minden lobbi- és pártérdekkel szemben – egy olyan új média- és sajtótörvényt, amely biztosítja a közszolgálati médiumok
  • függetlenségét,
  • magas színvonalú működését,
  • versenyképessé teszi őket a kereskedelmi adókkal,
  • bevonja őket fontos országos programokba,
  • a társadalmi mentalitás és magatartáskultúra alakításában fontos szerepet játszok.
• A közszolgálat szempontját erőteljesebben érvényesíteni és támogatni kell a digitális térben.
  • Az eddiginél jobban támogatni kell azokat a honlapokat, portálokat, digitális közösségi tereket, fórumokat vagy akár blogokat, amelyek fontos társadalmi feladatokat vállalnak (a tájékoztatásban, oktatásban, felnőttképzésben, személyiségfejlesztésben, a társadalom magatartáskultúrájának alakításában, az európai gondolat terjesztésében, a globális szolidaritás erősítésében, az emberi jogok védelmében stb.).

Társadalmi szerződés megkötése

Időpont és nehézségek

A nyugat-európai társadalmak már régen megkötötték – folyamatosan módosuló – társadalmi szerződésüket (Anglia 1932, 1867, 1871, 1884, 1885, 1911, 1918, 1948; Svédország 1847, 1938; Németország 1869, 1959, 1966; USA 1933-1938; Ausztria 1955-1966; Spanyolország 1977-1986).

Nálunk a mai napig nem került sor a társadalmi szerződés megkötésére.

A kádárrendszer íratlan és kényszerű társadalmi megállapodása 1989-ben felbomlott. Új társadalmi szerződés megkötésének komoly szándéka és terve sem a Kerekasztal körül, sem azóta nem merült föl. A társadalmi viszonyokat és együttélést azóta is a zűrzavar és az elfojtott, megoldatlan konfliktusok feszültsége jellemzi. A társadalom jelentős hányada, feltehetőleg a többsége igazságtalannak érzi az elmúlt két évtizedben kialakult társadalmi rendet. Ez az állapot az egyik legfőbb akadálya annak, hogy az ország kibontakozzon a válságból, és sikeres, békés Európai országgá váljon.

Egyértelmű érdeke az országnak egy ilyen társadalmi szerződés mielőbbi megkötése. De a nehézségek rendkívüliek.

• A jelenlegi válság nagyon alkalmas és nagyon alkalmatlan időpont is lehet egy társadalmi szerződés alapelveinek kidolgozására és a tárgyalások megkezdésére.
• Egy társadalmi szerződés kialakításához
  • erős és autonóm társadalmi szereplőkre,
  • legitim képviseleti szervezetekre,
  • öntudatos polgárságra,
  • józan és demokratikus közéletre,
  • felelősségteljes politikusokra,
  • kompromisszumkészségre,
  • minden szereplő részérők önkorlátozásra van szükség.

E tényezők egyikében sem bővelkedünk. Ennek ellenére hozzá kell fogni a munkához.

„Társadalmi” kerekasztal

• Svéd, német, finn, dán szakértők moderálásával lehetne előkészítő tárgyalásokat kezdeni e téren.
• Az első lépés talán egy társadalmi kerekasztal összehívása lehetne,  talán az államfő által (ahogy például annak idején I. János Károly király nagy szerepet játszott a spanyol társadalmi megállapodás létrejöttében). [14]
• A tárgyalások során elemezni kellene azokat az okokat, amelyek a jelenlegi helyzethez vezettek.
• Tisztázni kellene a megoldandó problémákat és az ország lehetőségeit.
• Fentiek alapján ki kell alakítani a javak elosztásának egy a társadalom többsége által elfogadható, többé-kevésbé igazságosnak tartott elosztásrendjét.
• Konkrét javaslatokat kell kidolgozni arra vonatkozólag (a Reformszövetséggel együttműködve), hogy hogyan lehetne mérsékelni a kirívó társadalmi egyenlőtlenségeket, a gazdagok és szegények életszínvonala közti szakadékot.
• Nagy vonalakban tisztázni kell a jogok és kötelességek rendszerét, és azt, hogy milyen teljesítményért kinek mi jár.

A társadalmi mobilitás újraindítása.

Az elmúlt egy-két évtizedben lelassult és akadozik nálunk a társadalmi mobilitás liftje. Sürgős teendők vannak itt is.

• A jelenleginél jóval szélesebb körű ösztöndíjprogramra, kollégiumprogramra van szükség.
• A mentorhálózat országos szinten kiépítendő.
• Minden olyan általános iskola tanárai, ahonnan egy-egy hátrányos környezetből induló gyerek bekerül a középiskolába, jutalomban részesítendő.
• Minden olyan középiskolai tanár, akinek a diákja bekerül az egyetemre, jutalomban részesítendő.
• A Csermely Péter és mások által elindított tehetséggondozó programok országosan kiterjesztendők és támogatandók.
• Megvizsgálandó, hogy mi volna az előnye és a hátránya az amerikai típusú „pozitív diszkrimináció” bevezetésének az oktatási rendszerben, és a közalkalmazotti, köztisztviselői állások betöltésénél.
• A felnőttoktatás francia, német, dán mintára átszervezendő.
• Komolyan átgondolt, következetesen végrehajtott országos romaprogramot kell beindítani.

A társadalom reagálása

A magyar társadalom zilált, szétzilált állapotban van. A társadalmat átszövő hálók gyengék, szakadoznak, ki sem alakultak.

• Újra kell szervezni a szociális ellátás rendszerét.
  • Szigorúan érvényesíteni kell a rászorultság elvét valamennyi társadalmi segély és szolgáltatás terén.
  • A gyerek- és időskori éhezést haladéktalan fel kell számolni (esetleg az amerikai típusú élelmiszerjegy-rendszerrel, illetve országosan megszervezett iskolai étkeztetéssel).
  • Biztosítani kell mindenki számára a könnyen elérhető, jó minőségű egészségügy ellátást.
  • Az idős vagy beteg emberek riasztó és hívó rendszerét országosan ki kell építeni.
  • E riasztórendszerhez kapcsolódó mentő, tűzoltó, rendőr, szociális gondozó hátteret a jelenleginél sokkal jobban ki kell építeni (lásd az osztrák, finn vagy kanadai modellt).
• Szorgalmazni és támogatni kell
  • az amerikai, dán, svéd  típusú „charity” és „pro bono” kultúra kialakulását;
  • a „trickling down” folyamatok országos beindítását; [15]
  • az osztrák „szociális piacokhoz”, hasonló hálózat kiépülését;
  • a „pénz helyett időt adok” jellegű önkéntes szociális tevékenységeket;
  • A CSR programokat; az eddigi programok mellett például a „falvak örökbefogadását” (ami magyar világszabadalom). [16]
• A self-help programok lehetősége és erőteljes kiterjesztése megvizsgálandó, illetve támogatandó. Például:
  • A társadalmi és önkormányzati vállalkozások.
  • A mikrohitelek rendszere
  • Az „új háztáji program”
  • Hangya típusú, dán típusú szövetkezeti hálózatok.

Mentalitás- és magatartásváltás

Nehézségek

Ez a legnehezebb feladat mind között. Egyáltalában lehet-e egy társadalom gondolkodásmódját, magatartáskultúráját bármiféle „programmal” megváltoztatni? Egyik pillanatban kirázza az embert a hideg, ha ilyesmit hall, mert a hajdani – hazai, vietnami, kínai – átnevelő programjára, szellemi terrorjára gondol. A másik pillanatban azonban eszébe juthatnak azoknak a nagy gondolkodóknak, nevelőknek a szavai, egy Szókratész, egy Erasmus, egy Kant, egy Comenius, egy Goethe, egy Széchenyi szavai, akik hittek abban, hogy az ember, a nemzet, az emberiség „pallérozható”.

• Ez a program komolyan átgondolt, jól előkészített, hosszú évekig tartó munkát követel. Indokolt volna igénybe venni nemzetközi szaktekintélyek segítségét. (Például Ed Diener, Martin Seligman, Benjamin Barber, Roy Baumeister, Csikszentmihályi Mihály)
• Döntő szerepet kell játszania e programban az iskolai és a felnőttoktatásnak, a médiának, a véleményformáló értelmiségnek, a civil szervezeteknek, a közéleti szereplőknek. Az alábbiakban csak az iskolák szerepével, és ezen belül is csak egy vetülettel foglalkozom. Az iskolai oktatás és nevelés tartalmával és szellemével kapcsolatban fogalmazok meg egy olyan javaslatot, amely szerepet játszhatna a társadalom mentalitásának és magatartáskultúrájának fokozatos átalakításában. [17]

Az iskolai oktatás-nevelés tartalmi reformja

Sok szó esik manapság, egy problémamegoldó és a piacon értékesíthető készségeket és tudást kínáló iskolarendszer létrehozásáról. Sok pályázat van, és az állam viszonylag sokat költ erre a programra.

• Jóval kevesebb szó esik arról, hogy az iskolának a jelenleginél jóval nagyobb szerepet kellene játszania a diákok személyiségének, szellemiségének, magatartáskultúrájának fejlesztésében. Ennek érdekében:
• A tanárképzés, a tantervek és az iskolai gyakorlat bizonyos átszervezésével országos szinten el kell érni azt, hogy a diákok elsajátítsák a következő készségeket, illetve tulajdonságokat:
  • Akotókészség és innovációs készség (ezen a téren vannak értékes kezdeményezések)
  • Vállalkozó szellem
  • Nyelvtudás (a „Kalapos király” programon belül) [18]
  • Demokratikus magatartásra
  • Autonóm személyiség, szabadság
  • Öntudat, sikerorientáltság, pozitív gondolkodás
  • Önismeret
  • Reális múltkép, jövőkép, emberkép
  • Polgári öntudat és magatartás
    • Tulajdonosi tudat; „Ez az én országom”
    • Jogudat, törvénytisztelet
    • Felelősségtudat magamért, másokért, az országért
    • Takarékosság, pénzzel való bánás
    • Együttműködési készség
    • Türelem, tolerancia
    • Szolidaritás, méltányosság
    • Nyitottság a világra
    • Tudatos élettervezés
    • „Care for the self” [19]

Természetesen sok kiváló tanár már most is remek munkát végez e téren, de oktatási rendszerünk egészében elsikkad ez a személyiségfejlesztő munka. Az óvodák tesznek még a legtöbbet, az általános iskolák és a középiskolák többségében – tudomásom szerint – legfeljebb csak esetlegesen folyik milyen munka. Az egyetemen eltöltött három-öt év alatt többnyire föl sem merül a személyiségfejlesztés gondolata és gyakorlata.

Ez komoly akadálya az ország fejlődésének. Erős, autonóm, harmonikus, felelősségteljes polgárok nélkül a legígéretesebb gazdasági és társadalmi reformok is előbb-utóbb zátonyra futnak, futhatnak.

Nem véletlen, hogy a multinacionális vállalatok világszerte olyan sok gondot és pénzt fordítanak munkatársaik személyiségének fejlesztésére. A társadalom hogyan hanyagolhatja el ezt fontos területet?

***********

Mondhatjuk azt, amerikai barátainkkal együtt, hogy: „Yes, We Can”?
Hogy képesek vagyunk, képesek leszünk igazi társadalmi, politikai, gazdasági megújulásra? Jó lenne. Mindenesetre: próba, szerencse.