Az első nap Ferenc nélkül

Gyurcsány Ferenc előtt beszéljünk egy kicsit másokról is. Először is a Kossuth téri tüntetőkről, valamint az utcai erőszakhoz is gyáva társaikról. Igen korrekt húzása a sorsnak, hogy ezektől az emberektől megtagadta a katarzist, és Gyurcsány Ferenc lelépését nem az ő megálmodott, eltakarodásra felfűzött forgatókönyvük szerint valósította meg. Gyurcsány megbukni ugyan megbukott, ám elzavarni nem sikerült, távozása időpontját, ha elég kis mozgástérrel is, de végül ő választhatta meg. Nem tűnt el véglegesen, csak hátralépett. Ez pedig kellően frusztrálja a Budapestet rendre feldúló csoportokat, az egyetlen olyan erőt Magyarországon, amelynek pusztító és rosszhangulat-gerjesztő ereje az utóbbi években Gyurcsányéhoz volt mérhető.

Gyurcsány nem tűnt el teljesen. A magának kinézett szerep, mint a baloldal szellemi hátországának vezére elegendő lesz ahhoz, hogy tényező maradjon a magyar politikában. Valamint ahhoz is, hogy az egyik kasszakulcs örzőjeként továbbra is eltartsa azokat a félvilági talpnyalóit, akik királysága leggusztustalanabb rétegét képezték - róluk egy kicsit később. Gyurcsány ugyan az utolsó olyan pillanatban lépett vissza, amikor még elkerülhető volt teljes megsemmisülése, amely pártjára is beláthatatlan következményekkel lett volna, ugyanakkor mégis elszámolta magát. Kétség nem fér ahhoz, hogy meg fog próbálni visszatérni a magyar politika első vonalába, ám ez még az emlékezetkieséses Kelet-Európában is lehetetlen feladatnak tűnik. A magyar választók soha többé nem fogják Gyurcsányt a hatalom közelébe juttatni, akármennyire is reménykedik benne. A legtöbb, amit elérhet, valamiféle Meciar-féle visszatérés, amely pártját ugyan kormányzati tényezővé emelné, ő maga azonban továbbra is a partvonalon kívül maradna.

Másodszor is, és még mindig Gyurcsány Ferenc érdemeinek taglalása előtt, egy kicst saját magammal szeretnék foglalkozni. 2004 tavaszán, fél évvel Gyurcsány hatalomra jutása előtt, a valaha volt legjobb magyar honlapra írtam egy cikket arról, hogy Magyarország következő húsz évének mi lesz a három legborzalmasabb eseménye. A crack megjelenése és a cigány terrorizmus felbukkanása mellett Gyurcsány miniszterelnökké emelkedése volt a harmadik félelmetes rém. Ezt a cikket azóta elég sokfelé láttam idézve és hivatkozva, úgyhogy két mondat erejéig szeretnék visszatérni rá. Először is arra, hogy a háromból a crack csak idő kérdése, a cigányok visszacsapásától már nem lehetünk nagyon messze, Gyurcsány pedig tényleg miniszterelnök lett. Másrészt pedig arra, hogy ez a cikk, amely a Matula Magazin oly' sok műalkotásához hasonlóan nagy mennyiségű alkohol elfogyasztása közben, szándékosan a legmagasabbra állított cinizmus-generátorral, a lehető legtöbb túlzással és megalapozatlan vagdalkozással készült, nos még ez a cikk sem tudta a tizedét sem megtippelni annak, amit Gyurcsány Ferenc uralma ennek az országnak a nyakába szabadított.

Jónapot, viszlát

Gyurcsány közel ötéves miniszterelnökségének igazából egyetlen olyan mozzanata volt, amelybe legádázabb ellenségei sem köthetnek bele. Profin jutott hatalomra. Hiába Apró Piroska befolyása, igenis saját erejéből tudta magát gyakorlatilag outsiderként egészen a miniszterelnöki székig felküzdeni. Karrierjének ez a része fontos tanulságokkal szolgál mindazok számára, akik Magyarország jobbításán fáradoznak. Ebben az országban még jó sok ideig a hatalomhoz vezető út soha nem délibábos, alternatív politikai csoportosulásokon keresztül fog vezetni, hanem a két nagy párt valamelyikének túszul ejtésével és eltérítésével.

Akinek még kell bizonyíték az ügyben, hogy Gyurcsány a saját boldogulását és bőrének mentését mindig, minden elé helyezte, az vegye észre, hogy a parádés belépő mellett egyetlen húzása sikerült majdnem mesterien, éppen a lelépése. Ha nincs a miniszterelnök-váltás bohózatba illő néhány napja, amelyben Glatz Ferenctől egészen Sugár Andrásig a legképtelenebb ötletek is felmerültek, ha Gyurcsány csak néhány napig kordában tudja tartani az MSZP vezetésében dühöngő, nála is sokkal gátlástalanabb politikusokat, simán átpasszolhatta volna a hatalmat Bajnai Gordonnak. A szokatlanul durva kirohanás Szekeres Imre ellen sokat elárult. Gyurcsány tudta, hogy valaki beleköpött a levesébe, és nyilván azt is sejtette, hogy honnan fúj a szél, amely nemcsak az ország előtt, hanem saját pártjában is elsodorta renoméjának utolsó cafatjait.

Őszödön innen, Őszödön túl

Erős a kísértés, hogy Gyurcsány miniszterelnöki karrierjének két, jól elkülöníthető szakaszát egyetlen mondattal intézze el az ember. Ami az őszödi beszéd előtt történt, arról ő maga is bevallotta, hogy böszmére lett kúrva, utána pedig már akkora volt az ellenszél, hogy saját bőrének mentésénél és néhány hamvába holt "reformkísérletnél" többre esélye sem maradt. Így, három év távlatából maga az őszödi beszéd egyébként már se nem olyan félelmetes, sem nem olyan érdekes, sem nem olyan felháborító, és főleg nem olyan zseniális valami, mint ahogy azt néhány intelligens ember is képzelte. A szöveget most visszaolvasva inkább csak az feltűnő, hogy ami Gyurcsány kimondott célja volt, tehát ezzel a trágár segélykiállítással maga mögött összerántani a szocialistákat, és tűzön-vízen keresztül átvinni valami homályos reformokat, abból mennyire nem valósult meg az ég adta egy világon semmi.

Azon hosszasan lehet vitatkozni, hogy egy kormánynak mennyire feladata egyáltalán a cselekvés. Én személy szerint abban hiszek, hogy a kelet-európai realitás a lehető legkevésbé aktív kormányokat igényel. Magyarországon soha nem lesz sikeres egészségügyi-, nyugdíj- és oktatási reform, mivel ehhez soha nem lesz meg a kellő szaktudás és akaraterő, legalábbis annyi soha nem, amennyit az ellenérdekelt felek és a mögéjük felsorakozó tömeg ne tudna egy suhintással lesöpörni az asztalról. Ezt van, aki pesszimizmusnak tartja, pedig egyszerűen csak annak beismerése, hogy Magyarországnak csak temérdek frusztrációt és feszültséget fog okozni bármiféle igazodási kísérlet a kontinens és a világ szerencsésebb felének társadalmi és gazdasági berendezkedéséhez. Így amelyik kormány ilyen légvárakat épít, az szükségszerűen kudarcra van ítélve.

Gyurcsány naivan azt képzelte, hogy neki cselekednie kell. Az őszödi beszéd nyilvánosságra hozatala és a 2008 márciusi népszavazás közötti időszakban így amellett, hogy Magyarország, különösen pedig Budapest tapinthatóan a világ egyik leglehangolóbb, legmegkeseredettebb pontja lett, ennek a nagyszabású cselekvési tervnek az előkészítése zajlott. A tervből, ha egyáltalán valaha kialakult olyan, már a népszavazás előtt sem maradt semmi, csupán három, a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a fizetős oktatásról szóló demagóg kérdés. Illetve valójában csak egy, nevezetesen hogy takarodjon-e Gyurcsány. A népszavazáson elszenvedett megalázó vereség után a Gyurcsány által előszeretettel majmolt európai kormányfők közül mindegyik levonta volna a helyes következtetést, ő azonban továbbra is ragaszkodott a székéhez. Innentől már csak a hosszas, az egyre súlyosbodó globális válság által egyre fájdalmasabbá tett agónia volt hátra, majd egy évvel később a brilliáns tervként kiötölt, ám gyorsan közröhejbe fúló lemondás.

Simply the worst

Mivel Gyurcsány, ahogy az már fentebb említve volt, meg fog próbálkozni a visszatéréssel, nagyon fontos, hogy minden magyar választópolgár megjegyezze: ennek a köztársaságnak Gyurcsánynál rosszabb miniszterelnöke nem volt. Ő volt az egyetlen, aki működő országot kapott kézhez, és egy összeomlás szélén állót hagyott az utódjára. Olyat, amelynek gazdasági és társadalmi kilátásai egyaránt a reménytelenhez közelítenek. Ő volt az egyetlen, akinek sikerült elérnie, hogy országának fővárosa csatatérré váljon. Ő volt az egyetlen, akinek rendőrei félholtra vertek embereket. Ő volt az egyetlen, aki épeszű emberek fejébe is sikeresen ültette el a kételyt azügyben, hogy innét talán mégsem takarodtak még ki az oroszok. (Ficsor Ádám a titkosszolgálatok élén milyen már? Véletlen kerül oda Gyurcsány 29 éves strómanja, vagy ez valakinek érdekében áll? Miért jutottunk oda, hogy ilyen kérdéseket egyáltalán komolyan fel kell tenni?) Gyurcsány alatt lett szinte semmivé előnyünk a régióban, Gyurcsány alatt építettünk völgyhidat és nem építettünk kormányzati negyedet, Gyurcsány alatt foglalta el a csürhe a köztévét, és Gyurcsány alatt állt meg teljesen a gazdasági növekedés, gyakorlatilag még azelőtt, hogy nálunk is érződni kezdett volna a globális válság hatása. Kormányzása alatt országa egyszerűen rosszabb hely lett.

A magyar nép büszke lehet magára, amiért átlátott a szitán, és a 2006-os választásoktól kezdve szinte egy emberként utasította el Gyurcsányt. Sajnos ez sokaknál nem tudatosan végiggondolt döntés, hanem sokszor teljesen téves premisszákra épített gyűlöletkonklúzió volt, ám gyakran a zsigereknek van igazuk, és mindegy, hogy hogyan. Gyurcsány utolsó hónapjaiban népszerűségi mutatói azt jelezték, hogy a menthetetlenül keményvonalas MSZMP-hívőkön és saját zsebéből fizetett alkalmazottain kívül már tényleg senki nem hitte el egy szavát sem. Az alkalmazottak már csak ilyenek, és Gyurcsánynak különösen visszataszító bagázs jutott.

Valamikor 2003-2004 fordulóján kezdtek el feltűnni azok a fiatalemberek, akik hittek Gyurcsánynak. Ahogy az antalli vagy a fideszes nómenklaturáról is van egyfajta kép mindenkinek a fejében, úgy álltak össze egyetlen típuspéldánnyá ezek az izgága, diplomás, viszonylag művelt és jólszituált huszas-harmincas-negyvenes férfiak, akik talán egy kicsit meggyőződésből, de leginkább gátlástalanságból és a húsosfazék vonzó illatának engedve beálltak tolni Gyurcsány szekerét. Van szerencsém néhány díszpéldányt személyesen, továbbiakat pedig áttételesen ismerni, és hát mit mondjak, a kamu tanácsadói meg szakértői szerződéseken keresztül felvett milliókból épített házak egyik nagyképű bunkót sem tették szerethetőbbé. Az viszont rendkívül vicces, hogy Gyurcsány végleges bukásához kevesen tettek többet hozzá, mint ezek a talpnyalók.

Ezek a kommunikációs meg ideológiai meg egyéb megfoghatatlan szakterületekre besorolt tanácsadók cseszték el Gyurcsány miniszterelnökségének két fordulópontját, az őszödi beszédet és a népszavazást. Miattuk kapta Gyurcsány védtelenül azt a két ütést, amely végül a padlóra vitte. Az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésére - már ha nem hiszünk a vadabb összeesküvés-elméletekben - valóban nehéz volt készülni, a rákövetkező reakciók vitorlájából viszont profi kommunikátorok simán kifoghatták volna a szelet. Nem azonosítószám nélküli, vérben forgó szemű rendőrökkel kellett volna meggyőzni az egyébként elég könnyen bármiről meggyőzhető polgárokat, hanem ügyes mondatokkal, plakátokkal, hírekkel és interjúkkal. A népszavazás pedig teljesen egyértelmű eset volt. Milyen szellemi szinten mozog az a hatalom, amelyik még azt sem tudja elfogadtatni a saját választóival, a jobb egészségügytől a színvonalasabb oktatásig, ami valójában jó neki? A cinikus és elitista válasz erre az, hogy a nép hülye és reménytelen. Az igazság viszont az, hogy a hatalom hülye, amely még ennyit sem képes érthetően elmagyarázni.

Gyurcsány és lángeszű tanácsadóinak még a korábban elképzelhetetlent is sikerült elérnie: 2009-re a magyar sajtó végérvényesen elpártolt a "szociálliberális" oldal mellől. Ami korábban evidencia volt, tehát hogy a magyar média jelentősebbik fele balra húz, az ma már csak azokban a szerkesztőségekben igaz, amelyek munkatársai közvetlenül az MSZP-től kapják a fizetésüket. A többiek, akárcsak a magyar társadalom, ideges tikkeléssel reagálnak Gyurcsány minden szavára. Pedig a sajtót kézből etetni még egyszerűbb feladat, mint a sokkal heterogénebb társadalmat. Vannak erről nemzetközi szakkönyvek, csak beléjük kell lapozni, aztán az olvasottakat alkalmazni a magyar viszonyokra. Gyurcsány nagyokos apródjainak még ez sem sikerült, gazdájuk meg is köszönheti nekik a bukását.

Gyerek kezébe nem való

Most akkor legyünk boldogok? Van minek örülni? Eltakarodott egyáltalán? Sajnos háromszor is nem. Azon kívül, hogy személyében nem annyira támadható, Bajnai Gordon ugyanazzal a két, egyszerre megoldhatatlannak tűnő feladattal kell szembenéznie: az itthoni hiteltelenséggel és a folyamatosan erős globális szembeszéllel. Egy évig itt nem sok fog történni. Lehetőleg senki ne nyúljon semmihez, mert még az is eltörik. Reménykedjünk inkább, hogy a jövőre minden bizonnyal ismét hatalomra kerülő Orbán Viktor tud majd kezdeni valamit ezzel a romhalmazzal, és legalább esélye lehet bebizonyítani, hogy ő ennél igenis többre képes. Sok esély sajnos erre sincs, de másban már tényleg nem bízhatunk.