A Pirate Bay és a kalózok nagyképűsége

(2009.04.23. Kedves olvasók! Mielőtt nekiállnának a cikknek, ajánljuk, hogy olvassák el Szily László blogbejegyzését annak utóéletével kapcsolatban. Saját nemzetközi szervezete ítéli el Jeszenszky Zsolt cikklopását)

A médiában és általában a közbeszédben gyakran találkozunk olyan irányú érvelésekkel, kijelentésekkel, melyek szerint a zene- és filmipar átaludta az internetkorszak hajnalát, és ahelyett, hogy a változó világnak megfelelően üzleti modelljét is megváltoztatta volna, egyik reggel arra ébredt, hogy elment a hajó... Vagy inkább hajók, mint például a Pirate Bay nevű, Svédországban üzemeltetett oldal, amely a zeneszerető közönség jelentős részét is vitte magával.

Az ilyen és hasonló kalózoldalak népszerűsége – az egyébként törvénytisztelő állampolgárok körében is – némileg alátámasztja azt a vélekedést, hogy az alkotói iparágaknak észre kell venniük: a fogyasztók továbbra is élénken érdeklődnek a kultúra minden darabja, még az olyan elfeledett morzsák iránt is, mint például az amerikai tévében összesen egyszer leadott, nem túl fényesre sikeredett „Star Wars Holiday Special" (Csillagok Háborúja Karácsonyi Különszám) – amelyből George Lucas minden hivatalos kópiát megsemmisített állítólag. És az ilyen és hasonló elfeledett gyöngyszemek iránti érdeklődés valóban azt mutatja, hogy a kiadóknak, filmstúdióknak az Internet adta lehetőségeket inkább kihasználni érdemes termékeik eladására, mint gátolni azok terjedését.

Nagy tévedés azonban az az egyébként népszerű vélekedés, hogy a cégek mindezt ne vették volna észre, és hogy ne tennének meg mindent a legális digitális felhasználások előmozdítása érdekében. Igen nehéz azonban a dolga az eladás, az üzleti működés terén bármilyen szolgáltatásnak és szolgáltatónak, ha a szomszéd üzletben ugyanazt az árut ingyen osztogatják. Az utóbbi persze nyilvánvalóan nagy népszerűségre számíthat már csak azért is, mert bármit jobb ingyen megkapni, mint pénzért. S ez általában azzal a hamis ideológiával is párosul, hogy a lemezkiadók, filmelőállítók mind valamiféle dagadt, zsíros mogulok, akik egy karosszékben elfolyva számolják egész nap a vastag pénzkötegeket, amelyeket szegény fogyasztóktól bekasszíroztak. Aki ezt gondolja, életében nem találkozott még egyetlen mai független lemezkiadó dinamikus, fiatal, sokszor egyszemélyben tulajdonos-mindenesével, vagy akárcsak bármely kisebb vagy nagyobb kiadónál, studiónál dolgozó, hús-vér emberrel, de még csak zenésszel, előadóval sem. Az ő megélhetésüket, munkájukat lehetetlenítik el ugyanis az ilyen önjelölt "ingyenkultúra-harcosok". Még akor is, ha mindig akad egy-egy renitens, "csakazértisbezzeg" zenész, aki a saját rövidtávú népszerűsége, néhány olcsó "rajongói jópont" érdekében harsányan kiáll a zenekalózok mellett, miközben ezzel saját hosszútávú érvényesülését is veszélyztetni, nem beszélve arről, hogy abszolút nem képviseli a zenésztársadalom többségét. Akik számára lassan értelmetlen alkotni, új zenéket készíteni, hiszen senki nem akar ezekért fizetni, s még üdvrivalgás is kíséri azokat, akik a zenelopásban segédkeznek.

A fennálló társadalmi-gazdaságirenddel szembeni dacos kiállás a történelem során persze mindig is követőkre és támogatókra talált a lázadó fiatalság soraiban – meg esetleg olyan meglettebb korúak körében is, akik ebben vagy üzletet láttak, vagy elfelejtették, hogy mellettük is elment már a hajó, s kétségbeesve próbáltak ily módon is „fiatalok maradni", azonosulva az újabb generációk mozgalmaival. A Pirate Bay hajójában az említett embertípusok mindegyike megtalálható volt, a számító üzletembertől a hivatásos forradalmárig.

A bírósági tárgyalás során hamar kiderült azonban, hogy ez a hajó valójában egy üres jármű – egy kormánylapát nélküli kísértethajó, valódi vezérlőelvek nélkül, mely valójában egyetlen okból létezik: mert létezhet.

A Pirate bay mögött álló három férfi éveken át védelmezte az internetes kalózkodást olyan hetyke hencegéssel, amely érinthetetlennek tűntette fel őket a közvélemény szemében, fityiszt mutatva a céges ügyvédeknek, miközben a világ leghírhedtebb kalózoldalát működtették.

2006-ban az egyik alapító, Peter Sunde kijelentette: "Kötelességünknek tartjuk a kultúra és a média terjesztését. A technológia csak egy eszköz erre."

Amikor a svéd hatóságok lefoglalták a szervereket ugyanebben az évben, a kalózok zavartalanul folytathatták, nagyon gyorsan újjáépítve az oldalt, ráadásul oly módon, hogy reverse-DNS-ük a következő beszédes címre mutatott:
"hey.mpaa.and.apb.bite.my.shiny.metal.ass.thepiratebay.org."

Vagyis nagyjából, hogy az összes jogvédő kinyalhatja a fényes seggemet.

Majd a svéd Parlament előtt megtartott tüntetésen is arról bátorkodtak szónokolni, hogy "Senki sem terjeszti jobban a kultúrát, mint mi, de a filmes és zenei maffia be akar minket záratni... Ezt neked, Hollywood!"

De a nagyképűség elpárolgott, mint sós víz a megfeneklett ladikról, amikor a Pirate Bay üzemeltetői a tárgyalóteremben találták magukat. Forradalmár, ingyenkultúra-ideáljaikat hátrahagyva, egy sokkal pragmatikusabb, ügyvédek által is támogatott hozzállásra cserélték azt: Nem Vagyok Felelős.

Az egyik alapító, Peter Sunde vallomásában úgy nyilítkozott, hogy ő "csak" egy szóvivő, aki sosem vett részt aktívan az oldal üzemeltetésében. A másik alapító, Frederik Neij rendszergazdaként aposztrofálta magát, akinek pusztán a rendkívül népszerű oldal folyamatos működésének technikai kihívásaival kellett szembenéznie.

Amikor a harmadik vádlott, Gottfried Svartholm Warg szembesült valaha kedvelt szokásával, melyben nyilvánosan kinevette azokat a jogtulajdonosokat, akik az illegális tartalmak eltávolítására való figyelmeztetést küldtek a Pirate Baynek, országhatárokon és tengereken át hallható volt visszatáncoló, "hátrafelé evező" kijelentése: "Még mindig nem értik, hogy azoknat kell felszólítani, akik megosztják a tartalmakat, nem pedig minket, az üzemeltetőket!"

Ez a gondolat végig visszhangzott a tárgyalás során: Ne minket gyanúsítsatok és üldözzetek, üldözzétek a 22 millió felhasználónkat. Ők a bűnözők!

A világ furcsaságának és az emberek könnyű megvezethetőségének köszönhetően persze mindezek ellenére a három szélhámost a mai napig hősként ünnepli nem csak a Pirate Bay mellett álló aktivista-párt, hanem internet-használók milliói világszerte; miközben ők hárman, nagyon is tisztában lévén a tevékenység törvénytelen voltával, mégis minden felelősséget gond nélkül igyekeztek áttolni a felhasználókra, s ha rajtuk múlna, saját bőrük mentése érdekében akár mind a 22 millió felhasználó is mehetett volna börtönbe.

A tárgyalás azonban számukra váratlan eredményt hozott: ők mennek.

Ja, Neij 2006-os lánglelkű beszéde a Parlament előtt? A bíróságon elmagyarázta, hogy csak egy papírt olvasott föl, amit a Pirate Bay létrehozásában segédkező, a nyitott kultúráért küzdő aktivista párt, a Pirate Bureau képviselői toltak elé. És hogy nem gondolta komolyan...

(A szerző a Magyar Hanglemezkiadók Szövetségének munkatársa.)