Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!További Jegyzet cikkek
A reklámkampány profin indult: a Blikkben kis interjú jelent meg a szerzővel, aki (a pikáns információt erőtlen tagadás formájában elhintve) arra célozgatott, hogy a Vágyban legalábbis részben a saját élményeit írta meg. Az interjú alatt néhány idézet szerepelt, olyanok, hogy "néhány centiméterrel a mellei fölött ütemesen verem a farkam, és elfog a kísértés, hogy verjem is ki, hogy ráfröccsentsem a felgyülemlett ondót a mellére, a nyakára, a szájára, hadd ejtsem őt kétségbe azzal, hogy bármennyire készült is, nem fog történni semmi, kielégítetlen marad, és ennél nagyobb kínzás számára el sem képzelhető".
Szóval egy regény, amiben a baloldali rádiózás Deák Ference megvallja szemérmetlen titkait? Pannónia válasza Catherine M. szexuális életére? Az Index kritikusa azonnal felvette spermaálló vegyvédelmi ruháját és kért egy kéziratot a kiadótól.
A merész kritikus belefog az olvasásba
Úgy döntöttem, hogy a nehezebb megoldást választom, és nem a bulvársajtóban kiszivárogatott néhány hardcore részlet alapján köszörülöm a nyelvem a szerzőn, hanem ténylegesen elolvasom az egész könyvet. A sajtóhepaj alapján vallomásos pornóra számítottam, a bevállalós-tabudöntögetős-kultúrmissziós alfajból, úgyis, mint mondjuk ki végre azt, amit mindenki csinál, de a képmutató magyar közegben sosem beszélhet róla őszintén.
A nyitó mondatok rögtön felvetik a kérdést, hogy voltaképpen kinek a dugásairól is olvasunk itten. Mivel az egész bevezető kampány arra épít, hogy na most majd jól megtudják, mi fickándozik a halk szavú rádiós gatyájában, az egyes szám első személyben induló elbeszélést a legmegátalkodottabb összehasonlító irodalomtörténész is úgy értelmezné, hogy itt bizony maga Bolgár mester az, akinek a farka "valósággal megacélosodik", amikor egy, az előszobájukban elkövetett visszataszító üzekedés közben a felesége beinvitálja egy "nagyon kedves, halkszavú" barátnőjét.
Értekezletek, díjátadók, családi vacsorák, szentmisék és kuratóriumi ülések jeges unalmát szokta oldani az ember azzal a kedélyes játékkal, hogy kiválaszt egy idősebb, tiszteletreméltó figurát (ha Ön még nem játszott ilyet, próbálja ki bozontos, ősz szemöldökű kereszténydemokrata nagybácsijával), és megpróbálja elképzelni dugás közben. Na, a Vágy első harmada kábé ezt az élményt nyújtja az olvasónak. Akinek izgalmas, ha elképzelheti a tiltakozó feleségét gyakorlatilag megerőszakoló Bolgár Györgyöt (hiába tiltakozott a szuka, a végén persze élvezte), annak ez jó, a többieknek először kicsit vicces, aztán egészen dermesztő élmény.
Izgatás helyett fecsegés
A Vágy azonban meglepő módon egyáltalán nem pornókönyv. A szövegnek eleve csak a kisebb része effektív kúrás, a többi végeláthatatlan, barokkos, okoskodó fecsegés a férfi-nő, pontosabban a férj-feleség-szerető viszonyról. Morbid módon, de igaznak tűnik, amit Bolgár nyilatkozott, miszerint ő itt a férfi-nő kapcsolat nagy kérdéseit boncolgatná. Ehhez a kontrollálatlanul áradó, tudálékos és öntetszelgő monológ műfaját érezte adekvátnak.
Bolgár beszédmódja hihetetlenül dagályos. Mindenről ugyanaz jut eszébe, de az sajnos nem a pina, hanem, hogy na itt megint elsüthetek egy paradoxont. Bolgár valósággal szerelmes a paradoxonokba. Nincs olyan bekezdés, ami ne valamilyen látszólagos - bár mindig rendkívül érdektelen - ellentmondással zárulna. Három soronként kapunk ilyen gyomrosokat: "(...) én minden elképzelhetőt el tudok róla képzelni, még olyasmiket is, amit nem tudnék róla elképzelni".
Az író a paradoxonok mellett az aforizmákat is kedveli, nem beszélve a szóviccekről, ami olyan mondatokhoz vezet, mint : "A feleségem nő. (...) Nő, tehát másképp áll (és fekszik) a házassághoz, mint egy férfi." Vagy egy igazán szép, és teljesen értelmetlen darab: "Ahhoz, hogy biztosak legyünk önmagunkban, vagy hülyeség kell, vagy az ösztönök teljes szabadsága."
Fitness-filozófia
Van még rengeteg annyira lapos bölcselkedés, aminél egy fitnessterem vagy egy politológiai tanszék öltözőjében is jobbakat gyűjthetünk, ha éppen ez a hobbink. Pár példa, csak úgy találomra: "Egy kapcsolat nem matematika. Egy meg egy, az eleve nem kettő. Vagy ha kettő, akkor meg éppen az a baj." Vagy: "Az értelem konfliktusából az érzékek összeütközése következik". Sőt: "A jó talán nem is volna jó, ha mindig elképzeléseink szerint alakulna. A vágy is lelohadna előbb-utóbb, ha menetrendszerűen érkezne, mint a vonat. És akkor már jobb, ha az expressz ritkán jár ugyan, de teljes sebességgel közlekedik".
A mellbimbó az égbe kiált
Hihetetlen, de Bolgár végig bírja szuflával, és önjáró ágyúként lövi magából az olyan primitívségeket, mint hogy "a mell több önmagánál". (Szegény mellről rögtön ezután megtudjuk, hogy "ritmikusan rángatózik", illetve hogy a bimbója az "égbe kiált", amikor egy Bolgár-szerű lény a szájába veszi. Ez azonban már az ufológia kutatási területe.)
Az egész egy kicsit olyan, mintha egy középkorú, elég buta, a női magazinok és a pornófüzetek színvonalán fogalmazó rádiósnak amfetamint csempésztek volna a kávéjába adás előtt, ő pedig lelőhetetlenül csak beszélne és beszélne, míg valaki ki nem vonszolja a stúdióból, mondjuk annál a résznél, hogy "(...) a szó nem mindig száll el, néha kővé válik, vagy éppenséggel ott lebeg, netán vissza-visszajár és kísért".
Büntető viccek
A tudálékos Bolgár Györgynél csak egy büntetőbb van: a viccelődős Bolgár György. Carla del Ponte főügyész kevesebbért is a Hágai Nemzetközi Törvényszék elé citált embereket, mint az a szövegbetét, amelyben Zrínyi Miklós budapesti lakos felkel, öltönybe vágja magát és kivont karddal kirohan Hegyeshalomig, hogy egyszer csak hazamenjen. Itt a legtréfásabb mondat: "Az őt üldöző rendőrautók teljesen összezavarodtak, a kirohanó Zrínyiről szóló lakossági bejelentések alapján hol itt, hol ott állítottak fel útzárat, de csupán a NATO különleges kommandóját, valamint a magyar légierő néhány alacsonyan repülő vadászgépét sikerült föltartóztatniuk."
Inkább hívjuk haza a száműzetését töltő Ihos Józsefet.
A másik emberiségellenes csúcspont az a szemérmetlen szakasz, amelyben "Boldog vagy?" feliratú óriásplakátok jelennek meg Budapest stratégiai pontjain, mire tömegek gyűlnek össze, az autók egymásba szaladnak, az emberek meg elkezdenek gondolkodni, hogy tényleg, boldog vagyok-e.
Gyöngyhalászat, párduc
A könyvet tetszés szerinti helyen felütve néhány soron belül garantáltan gyöngyszemre bukkanunk. Most például felütöttem, a 18. oldalon, és azonnal ilyent találtam: "(...) de hiába kötöttem az ebet, amely sajnos már néhány hónapja el volt ásva, a karóhoz (a karómhoz, hogy profán, ámde kivételesen pontos legyek), nem tudtam többet kiszedni belőle". Aztán ugrás a 30. oldalra: "(...) a mozgásában volt valami párducszerű, mégpedig a sötétben kifejezetten fekete párducszerű". És még egy jellemző mondat Bolgár frappáns stílusának illusztrálására: "André ízlésének, tájékozottságának, sikereinek, gyors döntési és átlátó képességeinek megfelelni komoly kihívás".
A nyomasztó mennyiségű okoskodás és kínos viccelődés mellett ott vannak ugye a dugós jelenetek.
Bolgár György, a cölöpverő gép
A Vágy a legkevésbé sem pikáns könyv, főleg nem erotikus, inkább olyan sután undorító. A szex - kíváncsi vagyok, hogy vajon ez volt-e a szerző szándéka, de talán inkább nem - kifejezetten rémisztő tevékenységként jelenik meg. Egy Bolgár (Képes André)-féle kúrás leírásától szerintem legfeljebb egy olyan fúrótorony-kezelőnek állhat fel, aki néha titokban magáévá teszi a hideg gépzsírral megsíkosított acél vázszerkezetet. Merthogy ilyenek mennek a budoárban: "Háttal az ajtónak feszítettem a feleségemet, az egyik combját magasra fölemeltem, a farkamat az így megnyíló alagútba csúsztattam, és folyamatosan vertem, döngöltem, hogy zengett a folyosó".
Nem is tudom, hogy ezt lehet-e egyáltalán pornónak nevezni a szó "öncélú gerjedelemkeltés" értelmében, hiszen az olajipari perverzeken kívül nem tudom elképzelni, hogy egy Bolgár-féle akció leírásától bárki is begerjedjen.
A szexjelenetek stílusa emlékezetett valamire, de sokáig nem ugrott be, hogy mire is hajaznak. Aztán a Nyugati pályaudvar előtt megláttam egy katonai kimenőcipőt viselő férfit, és beugrott.
Indigó és özvegy
Létezik a népköltészetnek egy olyan műfaja, amelyről ritkán esik szó, pedig a magyar férfilakosság jelentős százalékának talán ez az egyetlen irodalmi élménye az életben. A sorkatonák között generációk óta terjedő, szigorúan indigós írógéppel sokszorosított pornónovellákról van szó, amelyekben az elhanyagolt, ámde annál teltebb mellű özvegyek berántják a zuhany alá nagyfaszú kamasz fiukat, a bögyös szomszédasszony átjön Vegetáért, aztán hogy, hogy nem szopás lesz a vége, meg ilyenek. A szövegek megejtően ötvözik a pornóújságok fordítógéppel magyarított képaláírásainak szövegeit a kormányelőterjesztések poroszos nyelvezetével.
Takarodó után néha van nyilvános felolvasás is. Amíg léteztek előfelvételis táposok, addig nekik kellett előadni a legnépszerűbb klasszikus darabokat. Veterán ministránsként, aki serdületlen korában legalább százszor olvasta fel a Szentleckét egy tágas józsefvárosi templom közönsége előtt, Lentiben zajos sikert arattam a "Kéjvágyó özvegy és kamasz fia" plasztikus előadásával. Kényszer hatása alatt tettem és igencsak zavart, hogy a mire a novella végéhez értem, a közönség nagy része elpárolgott a vizesblokk irányába.
Szóval Bolgár bőségesen merített ebből a forrásból, de nyilvánvalóan hatottak rá a magazinokban és az interneten bőségesen megtalálható pornográf történetek is. Lelkes filológusok ezen kívül biztosan ki tudnák mutatni a stílusbeli rokonságot azzal az évtizedekkel ezelőtt másoltkazetta-szamizdatban terjedő nyilvános előadással - pár kollégám úgy emlékszik, hogy Veress Pál szexológus volt az elkövető - amely azt magyarázza el lépésről lépésre, hogy miként lehet megbaszni egy legyet.
A fenti források és Bolgár prózája között annyi az alapvető különbség, hogy az utóbbi sokkal sutább, és véletlenül sincs erotikus hatása.
A bőségesen adagolt - bár, mint már említettem, a szöveg kisebb részét adó - szexjelenetek egyetlen dolgot képesek meggyőzően sugallni, méghozzá azt, hogy a testi szerelemről magyarul tényleg mocskosul nehéz beszélni, sőt, ha György barátunkat figyeljük, egyenesen lehetetlen.
Bukásom története
Szóval azzal a szándékkal vágtam neki a kéziratnak, hogy végigolvasom, így igazságosabb képet festhetek a műről, mint a dugásokat kipécéző kollégák. Hiába olvasok azonban kifejezetten gyorsan, egy egész héten keresztül birkóztam a terjengős, emészthetetlen masszával. Közben kiderült, hogy a narráció nem végig egyes szám első személyű. Bolgár remekül hasít harmadik személyben is, így legalább megtudtam, hogy a főszerelőt Képes Andrénak hívják, Franciaországban született, és világhírű teniszező volt a kommunizmus alatt, majd hazajött (még mindig a kommunizmus alatt) és hipp-hopp, gazdasági miniszterhelyettes lett belőle. Eddigre ugyan elfásultam, ám amikor rádöbbentem, hogy a könyv legfontosabb - nem pina-fasz vonalon mozgó - konfliktusa az lesz, hogy Képes elvtárs 1987-ben egy üzemavatón merész, a rendszer kereteit majdhogynem feszegető beszédet mond, hát bevallom, egészen megtörtem.
Hát még attól a kulcsjelenttől, amely nyilvánvalóan azt akarja megmutatni, mennyire bátor és tabudöntögető szerzőről van szó, így megtudjuk, hogy amikor Képes először simogatta meg későbbi szeretője arcát az autóban "a fölemelkedés apró erőfeszítéséből megszületve kirepült a seggéből egy szép, férfias adag fing". Aztán nem sokkal később azt is elárulja, hogy a teniszpályán hallotta egy fiatal lány fingását is, ami "finoman, egyenletesen, hosszan kitartott hang, valamiféle normál á, amely még csak nem is a maximális fizikai erőkifejtés közepette, az erőlködés végén csúszott ki belőle, hanem pályacsere, séta közben, mint a fáradt gőz". Na ekkor végképp feladtam. Liheghette Erzsébet, a szerető "érdes hangon", hogy "bassz meg, bassz meg", engem már semmi sem érdekelt.
Gyorsan az utolsó oldalakra lapoztam, hogy mi a vége. Képes André - jaj de jó, hogy nem tudom, milyen nyomasztó dolgok történtek közben vele - valamilyen irodában veri a farkát ("arra figyelt föl, hogy dugattyúként dolgozó kezére egyre sűrűbb cseppekben hull a verejték"), aztán az ablakon át észrevesz egy formátlan utcaseprő nőt, mire "a vágy sűrű folyadék formájában robban ki a testéből".
Vajon miért írta meg és adta ezt ki Bolgár György, a tekintélyes, megállapodott rádiós? Sok pénzt akar? Pikáns hírnevet? Bevallom, az alapkérdés ezután a legkevésbé sem izgatott.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
