Vilmos
24 °C
35 °C

Ágybavizelő Ferenc miniszterelnök lett a nemzet új színésze

2008.10.07. 00:31

Hétfőn este tíz óra tájban, még mindig remegő kézzel, egy linket kezdtem körbeküldözgetni az olyan barátaimnak, akikről feltételeztem, hogy nem lógtak egész nap az Indexen meg a tévéhíradókon. "Ülj le, csavard fel a géped hangerejét, ha iszol fogj meg egy poharat, kapaszkodj meg a karfába, aztán nyomás!" - szólt az utasítás, hogy az ugróhivatkozásra kattintva elinduljon az a videó, ami a XXI. század magyar történelmének Lamperth Mónika miniszteri beiktatásánál is megdöbbentőbb mementója.

Azoknak, akik még nem látták, és a túlterhelés miatt esetleg akadozna a lejátszás: Gyurcsány miniszterelnök kijön a parlamenti dolgozószobájából, hogy bejelentse, a hétfői vonatkatasztrófa miatt - aminek nagyjából annyi áldozata és súlyos sérültje van, mint egy átlagos hétvégi diszkóbalesetnek - lemondott Szabó szakminiszter és Kamarás MÁV-elnök. Ferenc, a progresszív politika Növényi Norbertje már megszólalni is alig bír, elfúló tőmondatokban beszél, aztán egyre jobban fojtogatja a sírás, a mondatok közt hosszabb szüneteket tart, mint Schmuck Andor sziklamászás közben, hogy a végére levegőért kapkodva szepegjen, a hangja magasabbra csússzon Dessewffy kormányszociológus harci szenvedélyénél is, majd egy ötpercesnek ható hatásszünet után tántorogva elkotródjon a színfalak mögé.

Aki végignézte, azonnal bekapcsolódott az össznépi találgatósdiba, hogy mit is jelentsen ez az egész. Két vélemény csapott össsze: az egyik szerint ez volt a XX.-XXI. század legszörnyűbb politikai ripacsteljestménye, a másik szerint ez a szegény nyomorult már olyan állapotban van, hogy valakinek szép csendben meg kéne fogni a könyökét és kivezetni abból a nagy, nyomasztóan túldíszített házból. Egy szónoki kérdést pedig mindkét tábor hívei feltettek: te úrjézus, mi lenne, ha itt történne valami tényleg durva? Mondjuk megtámadná valaki Magyarországot vagy kitörne a gazdasági világválság? Mit művelne ez a szegény hüppögő roncs: bebújna Gréczy "Kommunikációs Csodafegyver" Zsolt Bródy Jánosról szóló könyvének halmai alá, és ott nyivákolna, míg el nem készül az új kötet Koncz Zsuzsáról? (Félreértés ne essék: minden emberélet pótolhatatlan kincs és a tragédiát nem lehet kilóra mérni, de a naiv ember azt feltételezné, hogy egy miniszterelnöknek nyilvános zokogás és összeomlás nélkül ki kell bírnia 4 ember halálát egy országban, ahol 2007-ben 1232-en haltak meg közúti balesetben.)

A megmagyarázhatatlan jelenetsornak néhány óra alatt több magyarázata született, mint annak a rövid amatőr felvételnek, ami szerint Kolláth György is részt vett a roswelli ufóboncoláson. Íme a legvalószínűbb forgatókönyvek:

- Klára asszony lapáton, a Feri a Szabó Paliba szerelmes.

- Klára asszony lapáton, a Feri a Kamarás Mikibe szerelmes, mert bukik az ilyen mokány típusokra.

- Az úgynevezett Winkler-sejtés, miszerint "Valószínuleg sietett aradi vértanúkat koszorúzni, és nem gondolta át a szituációt. Összekeveredett a fejében Batthyány, meg az aradiak, meg a vonat".

- A gyulista elmélet, ami szerint az ütemet tévesztett kormányfő két hét helyett két évvel a választások előtt akarta eljátszani a választók szánalmára építő, úgynevezett Horn Gyula-trükköt, csak az irodában felejtette a fejgépet, mert ráült a kis Gál, és nem találta.

- Környezete tanácsára Ferenc most váltott a Kenetteljes Pap figurájáról a Megerőszakolt Ministránsfiúra, de annyira beleélte magát, hogy Erdő Péter püspöknek később úgy kellett lefeszegetnie magáról.

- Ferenc tényleg ennyire meghatódott.

Ez utóbbi talán a legijesztőbb lehetőség, de szerencsére látványosan ellentmond neki, hogy két éve, amikor káderjeinek balfácánsága miatt öt ember meghalt és majd 300 megsebesült a tűzijáték alatt, közel sem könnyezett-fuldoklott ennyit.

Na de akkor mi a megoldás? Miközben ezen, illetve azon gondolkodtam, hogy mit jelenthet az "általános emberi felelősség kifejezéseként" fordulat, amivel a Progresszív Pityogó a lemondások elfogadását indokolta, a kezembe akadt egy kísértetiesen témába vágó írás. Ezzel a hosszabb idézettel búcsúzom, az isten irgalmazzon addig is mindannyiunknak:

Sorra beléptek, elfogódottan, tisztelettel, mintha templomajtón mentek volna be. Szekeres Imre, Gréczy Zsolt, Elbert és a kis Gál. Már künn, a küszöb előtt levették a kalapjukat. És mikor a legutolsó után csöndesen becsukódott az ajtó, már mind a szobaajtó küszöbén állottak, némán, tisztességtudóan, nagyra nyílt szemmel. A szabót nézték, meg az ágyat nézték. A szabó még erre sem emelte föl a fejét, a karjára hajtotta és hallgatott. Nem sírt. Csak már nagyon fáradt volt. Az ágyban pedig nyitott szemmel feküdt a miniszterelnök, nehezen, mélyen lélegzett, vékony szélű kis szája nyitva volt. De nem ismert meg senkit. Ő most már talán olyan dolgokat látott, amiket földi szemmel nem is lehet látni.

Az asszony tolta előre a fiúkat.

- Menjetek oda hozzá.

Lassan meg is indultak az ágy felé. De nehezen mentek. Egyik bátorította a másikat:

- Eredj te.

- Te menj előre.

Szekeres szólt:

- Te vagy a küldöttségi elnök.

És Gréczy erre szépen lassan az ágyhoz ment. A többiek is odasomfordáltak mögéje. A kisfiú rájuk se nézett.

- Beszélj - súgta Szekeres.

És Gréczy remegő hangon kezdte:

- Te... Gyurcsány...

De nem hallotta Gyurcsány. Lihegett, és merően nézett a fal felé.

- Gyurcsány! - ismételte Gréczy, és már a torkán volt a sírás. Szekeres a fülébe súgott:

- Ne bőgj!

- Nem bőgök - felelt Gréczy, és örült, hogy ennyit is mondhatott sírás nélkül.

Aztán összeszedte magát.

- Mélyen tisztelt miniszterelnök úr! - kezdte a beszédet, és egy írást húzott elő a zsebéből. - Midőn itt megjelentünk... és én mint elnök... ezennel az egylet nevében... mert mi tévedtünk... és mi mind tetőled most bocsánatot kérünk... és ebben a díszokiratban... itt le van írva az egész...

Hátrafordult. Már két könnycsepp ragyogott a szemében. De a hivatalos hangot, az ő legnagyobb örömüket, nem hagyta volna el a világ minden kincséért sem.

- Jegyző úr - súgta hátra -, adja ide az egyleti könyvet.

Hiller Pista szolgálatkészen adta oda. Gréczy félénken tette le az ágy szélére, és fellapozta benne azt az oldalt, ahol a "Bejegyzés" volt.

- Ide nézz - mondta a betegnek -, ez az.

A beteg szeme azonban lassan becsukódott. Vártak. Aztán Gréczy megint szólt:

- Nézd meg.

Nem felelt. Most mind közelebb mentek az ágyhoz. Az asszony reszketve tört magának utat a fiúk közt. Ráhajolt a gyerekére.

- Te - mondta valami idegen, csodálkozó, reszkető hangon a férjének -, ez nem lélegzik...

A mellére hajtotta a fejét.

- Te! - kiáltott most hangosan, nem törődve semmivel. - Nem lélegzik!

A fiúk hátrahúzódtak. A kis szoba egyik sarkába állottak, szorosan egymás mellé. Az egyleti könyv leesett az ágyról, nyitva, úgy, ahogy Gréczy fellapozta.

Az asszony most már sivított:

- Te! Hideg a keze!

És a nagy, fojtott csöndben, mely ezeket a szavakat követte, hallani lehetett, amint a szabó, aki eddig némán, mozdulatlanul ült a zsámolyon, fejét a karjára hajtva, egyszerre zokogni kezdett. Csöndesen, alig hallhatóan, ahogy komoly, felnőtt emberek szoktak. És a válla rángatódzott a sírástól. És még most is vigyázott szegény a Csetneky úr szép barna kabátjára, mert lecsúsztatta a térdéről, hogy a könnyei rá ne folyjanak.

Az asszony pedig ölelte, csókolta a kis halott miniszterelnököt, aztán letérdelt az ágya elé, a kispárnába temette az arcát, és ő is zokogni kezdett. Gyurcsány Ferenc gittegyleti titkár, a Pál utcai grund kapitánya pedig örök csöndességben, falfehéren, lehunyt szemmel feküdt hanyatt az ágyban, s most már bizonyos volt róla, hogy semmit nem lát, és semmit nem hall, ami körülötte történik, mert Gyurcsány miniszterelnök látásáért és hallásáért eljöttek az angyalok, és elvitték oda, ahol csak az olyanok hallanak édes muzsikát, és látnak fényes tündöklést, mint amilyen Gyurcsány miniszterelnök volt.

Brühühühühűűűű.

(Indexes cikket egyelőre kommentálni sajnos nem lehet, ha van véleménye, írja meg ide, a blogom e célra szolgáló bejegyzése alá.)