Vilma
-7 °C
4 °C

Európa idealizmust tanulhatna Amerikától

2005.02.27. 08:45
George W. Bush amerikai elnök múlt heti látogatásának három fő tanulsága van. Az egyik, hogy valódi szándék van mind az amerikaiak, mind az európaiak részéről arra, hogy az elmúlt két-három év vitáit félretegyék, helyrerakják azt, amit az iraki háború körüli felhajtás elrontott - de legalább megpróbáljanak szövetségesekhez méltón viselkedni.

Az erejében megrendült Amerikának szövetségesekre van szüksége.

Miért? Mert mind a ketten gyengék vagyunk. Hogy Európa gyenge, az adott - a kontinens külpolitikai kérdésekben megosztott, valódi vezetője nincs, belső gondjai, az EU építésének problémái kötik le. Az Unió nem igazi világhatalom, ez evidens. Újdonság viszont, hogy az amerikaiak is gyengék: az elmúlt másfél év (az iraki invázió óta eltelt idő) nem annyira az Egyesült Államok mindenható erejét demonstrálta, hanem azt, hogy még Amerika sem tehet meg mindent egyedül.

Az amerikai hadsereg, ami elvileg nem csak a legjobban felszerelt és legprofesszionálisabban kiképzett, de talán a legmotiváltabb gyilkológépezet is a világon, leragadt Irakban egy szedett-vedett gerillahadsereg ellenében. Az Egyesült Államok hitele a világban megrendült, terrorizmus elleni hadjárata inkább félelemmel tölti el a többi nemzetet, mint inspirációval, ráadásul elnökét sokan még mindig féleszűnek tartják (ami egyébként kolosszális politikai hiba).

Az erejében megrendült Amerikának szövetségesekre van szüksége, és hol máshol keressen szövetségeseket, mint Európában?

A másik tanulság, hogy a szándék nem elég. A brüsszeli Bush-találkozó Európa vezetőivel jól sikerült - tényleg átsütött a jószándék, még a franciák/németek és az amerikaiak közt is. Mindenki kedves volt és figyelmes, és ez fontos - a diplomáciában számít a csomagolás. De nem változtat azon, hogy a konkrét kérdések szinte egyikében sincs egyetértés, és a gesztusok, amelyeket egymásnak tettek, kicsik voltak és majdnem jelentéktelenek.

Az iráni atomfegyverprogram, Szíria, az izraeli-palesztin "békefolyamat" - mind olyan fontos és aktuális témák, ahol ugyan többé-kevésbé megegyeznek legalább a rövidtávú célok, az eszközökről, a fellépés módjáról nagyon nagy a véleménykülönbség. Ezeket nem lehet megoldani kölcsönös vállveregetéssel, mert politikai-stratégiai, sőt filozófiai különbségeken alapulnak. Rendezésük érdemi tárgyalást, kompromisszumot és lemondást igényel. Hogy ez mennyire reális, azt nem tudom.

A szeptember 11-e után radikalizálódott Egyesült Államokkal meg kell tanulni együtt élni.

A harmadik tanulság, nekünk, európaiaknak, hogy nem elég az Egyesült Államoktól várni a megoldást. Amerika más, mint mi. Más politikai prioritásokkal, más filozófiával a világról és arról, hogy hogyan lehet a benne felbukkanó problémákat megoldani, a fenyegetéseket kezelni. Az európaiak által sokáig csak aberrációként és puszta kisikamlásként, valamifajta demokratikus "tévedésként" kezelt George W. Bush-t az amerikai nép újraválasztotta, méghozzá nagyobb többséggel, mint 2000-ben.

A mai amerikai külpolitika deklarált célját - a jelenlegi rend aláásását, a demokrácia elterjesztését a Közel-Keleten - valamilyen fokig komolyan kell venni. A szeptember 11-e után radikalizálódott, forradalmi hatalommá változott Egyesült Államokkal meg kell tanulni együtt élni.

És nem csak azért, mert ez a politikai realitás, amivel szembe kell nézni. Hanem azért is, mert George W. Bush radikalizmusa olyan törekvéseket is tartalmaz, amelyekkel Európának bizonyos fokig szimpatizálnia kellene, ha komolyan veszi, amit az emberi jogokról, a demokráciáról, a jogrendről, a szabadságról és az igazságosságról mond. Itt van néhány részlet Bush brüsszeli beszédéből, ami a legtöbb tudósításból kimaradt. (A teljes beszédet el lehet olvasni itt.)

"Hosszútávon nem élhetünk békében és biztonságban, ha a Közel-Kelet gyilkos ideológiákat és a leghalálosabb fegyvereket használó terroristákat termel. Az elnyomás és a reménytelenség status quo-ja és a diktatúrák hazug stabilitása csak még nagyobb tragédiákhoz vezethet. Országaink és a Közel-Kelet jövője összefügg - a mi békénk az ő reményüktől és szabadságától függ."

"A szabadság elterjesztése [...] az egész emberiség feladata. Nem csak csökkenti a szabad népekre leselkedő veszélyt, de elismeri minden ember méltóságát azáltal, hogy közössé feladatunkká teszi a szabadság ügyét. [...] Kötelességünk - és megvan hozzá az erőnk - , hogy a történelem egyensúlyát a szabadság felé billentsük el. [...] Ez egy hosszútávú vállalkozás - de okunk van az optimizmusra. Az elnyomás nem a jövő útja, csak néhány kétségbeesett és elmaradott ember taktikája. [...] A történelem pedig a szabadság irányába halad, mert a szabadság az emberiség örök reménye."

Nem tehetek róla, de ez nekem rettenetesen tetszik. A gazdasági érdekekről, az olajról, mint az amerikai külpolitika egyedüli mozgatórugóiról szóló ultracinikus érvek pedig majdnem teljesen mellékesek, amíg az amerikai beavatkozás nettó eredménye az, hogy diktatúra diktatúra után dől meg Ázsiában (Irakban és Afganisztánban), választások vannak Szaúd-Arábiában és Palesztinában, és Líbia önként mond le atomfegyverprogramjáról. Persze: az idealizmus csak akkor működik a politikában, ha kellő arányban társul hozzá realizmus is. A katasztrofális iraki helyzet azt mutatja, hogy a Fehér Háznak nem jutott elég a realizmusból.

Európának mintha nem jutott volna elég az idealizmusból.

De Európának meg mintha az idealizmusból nem jutott volna elég. Az európai vezetők ma szinte minden fontos külpolitikai kérdésben a status quo-t képviselik. Holott a Közel-Keleten a status quo egyenlő a diktatúrával, a reménytelenséggel, a nyomorral és az ebből táplálkozó terrorizmussal, az iszlámot a felismerhetetlenségig eltorzító öngyilkos merénylők eszelős halálkultuszával. Jasszer Arafattal és Oszama bin Ladennel. A demokráciát és a jogrendet állítólag olyan sokra tartó, a nyers erő politikáját elvből elutasító Európa nem tesz eleget azért, hogy ideáiból másoknak is jusson. Pedig milyen vállalkozás lehetne ennél nagyszerűbb?

Európa egyre ösztönösebb Amerika-ellenessége és az amerikai idealizmustól való cinikus félelme, akárhogyan is nézzük, végeredményben az iráni, a szíriai rezsimek támasza, a demokratikus és alkotmányos értékek elterjesztésének egyik fontos féke ezen a környéken, ahol egyébként is mintha megállt volna az idő. Az Óvilágban olyan nagyra tartott politikai realizmus és a stabilitás fontos dolgok, mert a régi rend szétverése önmagában nem elég, sőt - recept arra, ami Irakban történik. De idealizmus nélkül a legintelligensebb realizmus is cinikussá válik, a cinizmus pedig a haladás ellensége. Ez nem egy jó szerep.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!