Cigánybáró

Öt perccel a Megasztár eredményhirdetése előtt hatvan-negyven a szavazatarány, persze nem árulják el, hogy melyik kié, mert ebből lesz a dráma. Semmi drámát nem érzek a színpadtól öt méterre: egész biztos, hogy ebben az országban nem lesz cigány a megasztár.

Öt perccel később mégis cigány a megasztár.

Caramel - de legyen még egy kicsit Ferenc - tud énekelni, hogyne, nem véletlenül jutott a döntőbe. De hát a diszkriminációnak és a cigánygyűlöletnek pont az a lényege, hogy teljesítménytől függetlenül utáljuk a cigányt, és ha döntőzik egy fehér emberrel, akkor juszt is, csak azér tis ellene szavazunk, vagy legalábbis nem szavazunk, mert nehogy már cigány legyen a megasztár.

Mellesleg a rasszizmushoz is ostoba tinilányok hordái is ellene szóltak.

Ferenc most mégis megasztár, ami ugyan csak egy tévédíj, de másrészt meg egyelőre a tévés sms-szavazásokkal odaítélt címek nagyságrendekkel hitelesebbek és demokratikusabbak, mint azok a plecsnik, amiket bürokraták osztogatnak a barátaiknak, megkülönböztetendő őket az ellenségeiktől. Több százezer ember ragadott telefont, és emelt díjjal, karvalytőkével nem törődve bepötyögte a cigány fiú művésznevét, mert úgy gondolta, ő a jobb. Ez a több százezer ember nyilván nem mind doktriner liberális. Összeráncolja a homlokát, ha cigány család költözik a szomszédjába, és megvan a véleménye a cigányokról úgy általában. De most egyszerűen kinyitotta a fülét, elpakolta az általában-véleményét az útból, és szavazott.

Az arra illetékesek mehetnek lezárni a hidat, rég röhögtem nemezsapkás hülyéken úgyis. Ha egyébként bárki is csalt ebben a játékban, akkor bizony mondom néktek, jól tette.

Pici csorba Ferenc diadalán, hogy a muzsikus cigány eddig is a legelfogadottabb szegmense volt a cigányságnak, de a zenére rátelepedő show pont arra jó, talán szándékaitól függetlenül, hogy a cigány itt nemcsak elhúzza a nótát, hogy aztán egy ötezressel a homlokán továbbálljon, hanem kénytelenek vagyunk őt a wurlitzerszerep mellett emberként is megismerni. Ferenc pedig értelmes fiú, már-már idegesítően szerény, és jellegzetesen szelíd emberfajta, legalábbis egyelőre nem gizdáskodik pesti szórakozóhelyeken szamurájkarddal, amely jó szokását minden bizonnyal meg is tartja. Van elég példa arra, ahogy Faust ilyenkor elveszti a kontrollt.

The cigány we love.

Fejlődésregény, nagy filmek alapanyaga, a reménytelenségből a közimádatba rúgtató szegénylegény meséje. Nemzeti katarzis. A társadalmi mobilitás ígérete és szimbóluma, amihez azért tegyük hozzá, hogy hamis példázat, amennyiben a szerencsétlenek felemelkedését akarjuk illusztrálni vele. Hárommillió koldusnak nem opció a Megasztár. A többségüknek az sem, hogy bármi másban a legjobb legyen, főleg, hogy egy csomó ügyben a legjobbsághoz zavartalan tanulás szükséges, nem csak istenáldotta tehetség. A zavartalan tanulás egyik szakaszában találkozhatnának a rászorulók azzal az intelemmel, miszerint mondottam, ember, küzdj és bízva bízzál. Ha viszont ez nem adatott meg nekik, akkor most körülbelül ugyanezt elénekelte nekik Ferenc. Ők pedig úgy nyilatkoztak - és fizettek azért, hogy nyilatkozhassanak, ellentétben azokkal a kérdésekkel, ahol ingyen sem kellett a szavazati jog -, hogy elhallgatnák még egy ideig, ahogy továbbénekli ezt az eposzt. Ezennel ezt a népet, legalább egy napra, svejcivé avatja saját irodalmi nagyszerűsége. Azért, mert a magyar mindg is svejci akart lenni, nem német, nem orosz, és nem is európai, hanem svejci, vagy legalább benelux, és most egy kicsit végre sikerült neki.

Hajrá vessző Magyarország, hajrá vessző magyarok!