Zéró tolerancia

Ezt a nullát igen nehéz lesz megmagyaráznia MLSZ-elnöknek, a szervezőbizottság-vezetőnek, államtitkárnak, miniszterelnöknek, Mészöly Kálmánnak, mert jó magyaros szokás szerint itthon hónapok óta ment a porhintés, a parasztvakítás, hogy a miénk a legjobb pályázat, és verbálisan nyertünk is.

Olyan volt ez, mint egy nemzetközi meccs előtt. Szóban mindig hoztuk a meccset, pláne, ha az elején találunk egy gólt, a pályán azonban siralmas volt látni, mennyire nem megy. Még az ifjúsági válogatottunk is úgy utazott ki tavaly az Eb-re, úgy kellett írni róluk, hogy ez egy győztes csapat, aztán még a négy közé sem kerültek. Ezúttal is már-már szentségtörésnek számított, ha valaki észrevette az egyébként hibátlan pályázat árnyoldalát. A katasztrofális futballhelyzetet, a nézők, a szállodák, az infrastruktúra hiányát. Amikor az egyik tisztviselővel utóbbi szóba került, csak annyit mondott, ezt ne is feszegessük, mert ez a leggyengébb pontunk.

Aztán ahogy közeledett a döntés, és egyre inkább bizonytalanodott el mindenki, egyre inkább érződött, mi magunkat ugyan favoritnak tartjuk, de az égvilágon senki más.

Kedden már látszott: ha már a keleti térségről, a futball felzárkóztatásáról volt szó, akkor nem ránk gondoltak, inkább Ukrajnára, Lengyelországra. Tökéletesen igazolódott. Lehetnek korrupciós ügyek a lengyeleknél, felfüggeszthetik a szövetséget, lehetnek az olaszoknál maffiabalhék, meghalhat a cataniai csendőr – ha diplomáciáról van szó, akkor ők a jobbak. Pontosabban: olyan mélyen vagyunk, mint a futballunk.

Mert az nem elég, hogy itthon Gyárfás és Mészöly összeborulnak, előbbi ugyan szétszedte néhányszor élő műsorban utóbbit, most a szent cél érdekében nagy erőket mozgósítottak. Nemzetközi szinten a nagy békülés senkit sem érdekel - kivált, ha Hrihorij Szurkisz az ellenfél, aki tényleg beszélő név egész Európában, és ő előre hat szavazatot ígért -, az annál inkább, hogy nincs futballunk, még Máltán is kikaptunk.

És még rossz döntéseket is hoztunk. Kisteleki magánbeszélgetésben elismerte: nagyon fontos lesz, hogy az UEFA januári elnökválasztásakor melyik oldalra állunk. A rosszra sikerült, Lennart Johansson elbukott Michel Platinivel szemben. Az ukrán–lengyel páros Platinire szavazott, talán nem is véletlen, hogy esélytelenből favorittá emelkedtek. (Az olaszok is hibáztak, ők is Johansson szekerét tolták.)

Mivel Platiniről köztudott, hogy a FIFA-elnök, Sepp Blatter embere, aki hatalmas felháborodást keltett március közepén azzal, hogy az ukránok mellett tette le a voksát. Be is indult a gépezet, helyre kellett tenni nyilatkozatokkal, mondván, nem is úgy gondolta, nem is ezt akarta mondani. Pedig inkább komolyan kellett volna venni.

Gyárfás elismerte: éjjel-nappal azon gondolkodott, hogyan lehet megnyerni a tagokat. Mi lett volna, ha nem teszi?

Hivatalosan ugyan sem ő, sem más nem erősítette meg, hogy öt szavazatunk van, de mindenki biztosra vette. Azon ment az agyalás, hogy az öt szavazat mellé hogyan lehet még kettőt vagy hármat begyűjteni, hogy teljes legyen a siker. Már az öt is ábránd volt. Hivatkozni viszont legalább lehetett rá.

A magyar futballban mindig mindenre lehet hivatkozni: nem épülnek pályák, nincs kiválasztás, nincs anyag, amiből meríteni lehetne. Arra azonban sohasem hivatkoznak, hogy az edzőkből hiányzik a minimális képzettség, meg a fanatizmus. Most majd éppen Szurkiszra lehet hivatkozni, aki az olasz sajtó szerint mikulásként érkezett Cardiffba, és osztogatta, amije van. És nem dalmatát meg pulit, meg nem bőrlabdákat.

Arra véletlenül sem hivatkozunk, hogy az első pályázat óta, tíz év alatt, se a főváros, se a kormány egyetlen arasznyit sem lépett, hogy Budapest szégyenfoltja, a Puskás Ferenc Stadion európaivá alakuljon át. Még tender sincs.

Ilyenkor, a szavazás környékén fontosak az impozáns tervek, de az végre eszébe juthatna valakinek, hogy ha a Puskás Stadion látványosság lenne - lehetne benne stadiontúrákat szervezni, mint Európa fejlettebb felén -, akkor egy UEFA-kupa-döntőt rendezhetnénk, azt nyilván jóval nagyobb lelkesedéssel adnák ide, már csak a futballzseni tiszteletére tekintettel is. (Eindhoven is rendezhetett egy éve.)

Makettekkel nyilván könnyebb felvonulni. Valami azt súgja, titkon fellélegzett Gyurcsány is - bár jól játszotta el a csalódottat -, hiszen százhatvannal száguldó vonatot ígért Pécsre. Legalább nem lehet számonkérni rajta. Pletykák szerint a szakállamtitkárságon reménykedtek, hogy nem kapjuk meg a rendezést.

Mészöly Kálmán elmondta, mekkora esély ez a pályázat, mert ha nem, akkor hamarosan amatörizmus lesz Magyarországon. Bárcsak lenne. Mert valójában így bujtatott profizmus van, senkik vesznek és vettek fel milliókat, és mutatták be rendszeresen a semmit hétvégenként. Persze, aki egész héten csak firkál az edzéseken, az hétvégén sem rajzol szépen.

A Gyárfásnak köszönhetően a legnagyobb várakozással várt harmadik nekifutás hozta a legkínosabb eredményt, de talán ráébredünk arra, hogy nekünk nem Európa-bajnokságot kell rendezni. Inkább világbajnokságot. Sőt fel az olimpiára!