Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Cigánykártya a Fidesz kezében?

2001.12.10. 16:58
Együttműködési megállapodás körvonalazódik a jövő évi parlamenti és önkormányzati választásokra a Fidesz és a legnagyobb magyar cigányszervezet között - adta hírül az MTI a Lungo Drom Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség hétvégén megtartott kibővített elnökségi ülését követő sajtótájékoztatóról beszámolva. Ezen az elnökségi ülésen meghívottként jelen volt Pokorni Zoltán, a Fidesz elnöke. A hírügynökség az ő szavait idézve szólt az együttműködés lehetőségéről.

Felemelkedés a cigánysággal

A kormánypárti politikussal csak egyetérthetünk abban, hogy "Magyarország felemelkedése nem történhet meg a hazai cigányság felemelkedése nélkül". Abban sem találhatunk kivetnivalót, hogy "a cigányság ne a többséggel szembenálló, etnikai alapon szerveződő politikai erőként jelenjen meg". (Bár a kisördög halkan azért már felteszi a kérdést: mégis, milyen alapon szerveződjön egy etnikai kisebbséget - még ha a legnagyobbat is - képviselő szervezet?) Az MTI jelentéséből az is kiviláglik, hogy a Lungo Drom elnöke, Farkas Flórián (aki nem mellékesen az annak idején kizárólag Lungo Drom-képviselőkből létrejött Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzatnak is elnöke) azért hívta meg Pokornit az elnökségi ülésre, "hogy megismerjék a párt cigányságot érintő elképzeléseit".

Integrálni, de hogyan?

A megkötendő egyezség részletei még nem ismeretesek, de a tárgyalóasztal alól már kikandikál a lóláb.

A Fidesz szándéka érthető, szép ígéretekkel, kilátásba helyezett mandátumokkal minél előbb magukhoz kötni azokat, akik a hatalomba vagy a hatalom közelébe kerülésért nem rettennek vissza némi áldozattól sem. Főleg, ha nem ők maguk az áldozatok.

Jól jelzi az ajánlat értékét Pokorni Zoltán azon - ugyancsak az MTI által idézett - kijelentése, amely szerint "pártja a Magyar Demokrata Fórumhoz és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetséghez hasonlóan a Lungo Dromot is hosszú távú szövetségesének tekinti". (Ha belegondolunk, mivé zsugorodott az MDF mint párt, vagy mit jelent az MKDSZ mint szövetség tényleges társadalmi súlya - ha egyáltalán van neki -, talán jobb is, ha nem gondolunk bele.)

Elgondolkodtatóbb, vajon mi vagy ki jogosítja fel Farkas Flóriánt, hogy a Lungo Drom elnökeként az egész magyar cigányság nevében ajánlkozzon fel a kormánypártnak hosszú távú partnerként. Az ugyanis az OCKÖ megalakulása óta világos, hogy más a megalakult önkormányzat egyneműsége (lásd a kizárólag Lungo Drom-képviselőket), és más a hazai cigányság politikailag is tagolt egésze.

Farkas még néhány héttel korábban arról beszélt, hogy a Lungo Drom csak az ő személyes hozzájárulásával köt politikai szövetséget (nesze neked belső demokratizmus!), majd kifejtette: "erkölcsi kötelességük, hogy azt az erőt támogassák, amely vállalja a cigányság politikai integrációját".

Zavaros szavak. Nem látom be ugyanis, miért lenne bárkinek is erkölcsi kötelessége a cigányság politikai integrációja. Ahhoz, hogy a magyar cigányság valóban itthon legyen saját szülőföldjén, nem politikailag, hanem társadalmilag kell(ene) integrálni. De ez tudomásom szerint azért egy-két ellenzéki pártnak is szerepel a programjában.

Ki az adu?

Farkas Flórián azonban nem hagy kétséget: neki nem a cigányság egésze, hanem csakis a Lungo Drom - és feltételezhetően saját - sikere, érvényesülése a fontos. Nehezen lehet másként értelmezni azokat a szavait, amelyeket - legalábbis az MTI szeptember 15-ei jelentése szerint - az OCKÖ elnökeként tett. E szavak szerint a Lungo Drom köré szerveződve kívánnak megfelelő számú képviselőt juttatni a törvényhozásba és a megyei közgyűlésekbe. Még csak kísérletet sem tett rá, hogy olyan benyomást keltsen, mintha célja a cigányság egészét reprezentálandó a többi cigányszervezettel való összefogás volna. Ily módon aztán világosak Farkas Flórián szavai: - Nem engedhetjük, hogy bárki saját céljaira használja ki a cigányságot a választások során.

A jogot annak eldöntésére ugyanis, hogy melyek az elfogadható célok egy választás során, az OCKÖ és a Lungo Drom elnöke fenntartotta magának. Ha létrejön a megállapodás, már csak az lesz kérdés, milyen lapokat oszt a Fidesz Farkas Flórián híveinek a cigánykártyáért cserébe.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.