Ferenc és az ukrán aranyrudak

Azt mondja Kárpátaljáról elszármazott hozzátartozóm, hogy nincs itt semmiféle válság, butaság az egész, átéltek ők két tényleg igazi válságot, tudja, mi az. Az elsőt a második világháború után, a kenyér is olyan volt, ha egyáltalán volt, hogy hozzávágták a falhoz, és odaragadt – de miért vágták hozzá a falhoz? –, a másikat a rendszerváltáskor, zárolta az állam a betéteket, jött az infláció, odaveszett mindenük. Most mi jöhet ehhez képest? Semmi, az embereknek nem betéteik vannak, legalábbis Magyarországon, hanem hiteleik, szerencse ez, nincs miért berohanni az ótépébe, hogy kivegyék.

Ukrajnában azonban nem tanult senki semmit, hülyének születtek, azok is maradnak, a dunsztosüveg helyett megint berakták a megtakarításaikat a bankba, ráfaragtak, minimum fél évig nem nyúlhatnak hozzá, ki tudja, azután mi lesz. Az okosabbja és a gazdagabbja jobbat tett, vette az aranyat rúdszámra.

Persze a Kárpátaljáról elszármazott hozzátartozóknak sem muszáj mindent elhinni, az ember nagyon is figyeli, mi történik, többet olvas Portfoliót, mint gazdaságirovat-vezető korában, óránként nézi meg, mennyit ér a forint, próbálja kitalálni, kinek higgyen, annak-e, aki szerint a 2008-as forintválságnak vége, vagy annak, aki azt mondja, napokon belül kiderül, merre és hogyan tovább, vagy mégis inkább annak, aki úgy tudja, a következő néhány évünk rámegy erre.

De egyelőre nem tudja kitalálni, úgyhogy vár. Összehasonlítja Izlandot, Magyarországot és Ukrajnát, aztán megint vár. Örömmel veszi észre, hogy mindjárt megállapodást kötünk az IMF-fel, szomorúan, hogy újabb pénzintézet rogyott össze, és tovább vár.

És azt gondolja, elnagyoltan és felületesen, nyilván, ehhez a recsegéshez és ropogáshoz képest szinte mindegy, mit csinál a magyar politika, és mennyire hisz az összefogás erejében.

Azt azért látom – váltok hirtelen egyes szám első személyre –, hogy Ferenc (miniszterelnök, államférfi) ott áll a helyzet magaslatán, mint a pinty, devizahiteleseket segít csomaggal, külországi államférfiakkal beszélget telefonon, terrortámadásokat akadályoz meg puszta kézzel, nem sír, fittyet hány, reszel, kalapál, vályogot vet, ás. És közben felfelé kúszó népszerűségi mutatókról álmodik.

Mit tud tenni mindeközben Viktor (miniszterelnök, spirituális vezető)? Beszédet mond, levelet ír franciának-németnek, megijed a lehetőségtől. Nem sok. Pláne, hogy az idén 1956 sem izgatott fel különösebben senkit, pedig milyen jó évjárat volt.

Ha mostanában lennének a választások, azt mondanám, a világválság ér annyit Ferencnek, mint Gyulának (miniszterelnök, keletnémetek jótevője) a vaskorona 1994-ben.

De nem mostanában lesznek. Úgyhogy a népszerűségi indexek nem számítanak. Csak az árfolyamok, a kamatok meg a THM-ek.