Pofonok völgye

Szlovákia, úgy tudjuk, GDP-növekedés ide, autóipar oda, nevetséges, ostoba kis állam.

Legfőképpen azért ostoba, mert ottan populizmus van. Ráadásul kétoldali populizmus, balos és jobbos egyszerre. Ez, ugyebár, kész gazdasági katasztrófa. Az ilyen országokat gyűlölik a szentséges külföldi befektetők, megveti a mindenható USA, kinevetik a nemzetközi bankházak hitelosztályain. Ennek ellenére Szlovákia gazdaságilag valamiért nem akar összeomlani. Sőt, teljesen normálisan működik, és ha nem jön ez a válságosdi, még mindig hét-nyolc százalék körüli növekedést produkál, pedig az, mint magyar baloldali elemzőktől tudjuk 1998 óta, matematikailag nem is lehetséges. Úgy tűnik, ennek a populista, a legkevésbé sem eurokonform Szlovákiának a szeretve tisztelt Európában is nő a tekintélye, még a legeurópaibb értelemben vett európai szocdem szuperpárt is jobban értékeli Ficót, mint Fecót, az űberprogresszív, hipereuropid magyar élbaloldalit.

A magyar kormányra és fejére populizmus árnyéka sem vetülhet, hiszen ki ne tudná, hogy a baloldali magyar kormánynak lételeme a populizmus elleni elszánt küzdelem. Itt európaiság van és progresszió, ugyanis. Ennek ellenére mégis a magyar gazdaság ül nyakig a szarban, Magyarország adósodott el, neki kellett polgárháborúból felgyógyuló afrikai katasztrófaállamokra szabott óriáshitelt lejmolnia az IMF-től, különben fejreállt volna. Szlovákiában meg euró lesz januártól.

Bolond ez a világ. És hálátlan.

Szlovákia és az ő populista, sehonnai kormányfője talán megunta, hogy kiröhögik. Van törleszteni valója elég, van frusztrációja, történelmi sérelme elég.

Akárhogy is szépítjük, forgatjuk, vizsgáljuk az utóbbi napok magyar-szlovák csúcsdiplomáciai eseményeit, nem nagyon juthatunk más következtetésre, mint hogy ez a Fico nevű populista senki nagyon csúnyán bezavarta a málnásba a mi európai értelemben vett Ferinket. Vagy hogy a két ország kapcsolataiban kiemelt jelentőségű labdarúgás zsargonját vegyük kölcsön: alaposan megforgatta Gyurcsányt, bebőrözte oda-vissza, a labdát megállította az alapvonalnál, és négykézlábra ereszkedve fejelte a gólt. Megamegalázás. Gyurcsány már úgy ment Komáromba, hogy tudta, tudnia kellett, irtózatos pofonért megy, helybe. Vagy ha mégsem tudta volna, akkor még kevesebb fogalma lehet a valóságról, mint hittük.

Fico fölényesen idézgette azokat a mondatokat, amelyeket bármelyik Szilvásy-sajtótájékoztatón hallhattunk itthon: Magyarországon ezerrel nyomul a szélsőjobb, kézenfogva a Fidesszel, náci galerik randalíroznak az utcán, gyújtogatnak, verekszenek, és szinte már benn ülnek a Parlamentben, Kövér László valószínűleg egy egész Panzergrenadier-Divisiont rejteget a széke alatt. Mit mondhatott erre Gyurcsány? Hogy hát minálunk nincs is náciveszély, csak úgy szoktunk csinálni, mintha lenne, és különben is tessék visszaírni a tankönyvekbe a magyar földrajzi neveket?

Ficóék ezt kigondolták, megszervezték, végrehajtották szépen. Szinte látja maga előtt az ember, ahogy sztrapacskás villával hadonászva, teli szájjal röhög és magyaráz, hogy akkor ezeket a skinheadeket szépen beengedjük, jól összeverjük, aztán jöjjön ide Gyurcsány és védje meg őket, muhaha, álljon ki az egyenruhás operettnácikért meg a futballhuligánokért, muhaha, ezt magyarázza el az európai szocdem barátainak! Erre varrjanak gombot a töketlen magyar külügyesek, akik Malina Hedvig ügyében sem voltak képesek elérni semmit! Hülye magyarok, muhaha.

Ennek a szopómaratonnak még nincs vége, attól tartunk. A fölhergelt huligánok és a trianonista hobbimasírozók aligha lesznek képesek nyugton maradni, nem az eszükről vagy a nemzetközi diplomáciai tájékozódási képességükről híresek, biztosan folytatják még, mindkét oldal hallgatólagos, sőt finom és szigorúan titkos támogatásával a táblalefestéses, zászlóégetéses bunkózást, jó lesz az Ficónak, jó lesz Slotának, talán még Gyurcsánynak is egy kicsit, csak a magyaroknak nem lesz jó, az itthoniaknak sem, de a felvidékieknek végképp nem, meg a szlovákoknak sem. De hát, nem azért élünk itt, Kelet-Európában, hogy jól érezzük magunkat.