Garancia és gesztus

Az elhatárolódás - miként az ígéret - csak akkor ér valamit, ha azt be is tartják. De azért elhatárolódás és elhatárolódás között óriási különbség van - az elhatárolódás tárgyának függvényében.

Az elhatárolódás - miként az ígéret - csak akkor ér valamit, ha azt be is tartják. De azért elhatárolódás és elhatárolódás között óriási különbség van - az elhatárolódás tárgyának függvényében.

Egyfelől itt van a nyakunkon a jövő tavaszi választás, amelynek közeledtével mind élesebben veti fel követelményként az ellenzék, hogy a jobboldali pártok, köztük elsődlegesen a Fidesz Magyar Polgári Párt (most már választási egységfrontban a Magyar Demokrata Fórummal és sok más szervezettel és magánpolitikussal) határolódjon el a szélsőjobbot képviselő MIÉP-től. A Fidesz MPP (-MDF stb.) mind több politikusa jelenti ki határozottan - vagy kényszeredetten -, hogy ilyen-olyan okból (és itt néha a politikai tisztesség, időnként pedig az uniós tagság féltése szólal meg) elképzelhetetlen a koalíció jövő tavasszal a MIÉP-pel.

Legutóbb Martonyi János külügyminiszter tett egyértelmű elhatárolódó kijelentést egy külpolitikai tanácskozáson, amelyen az ellenzéki Kovács László azt fejtette ki, hogy igazi elégedettséget az váltana ki belőle, ha ugyanezt végre a jelenlegi kormányfő tenné meg. Akiről pedig tőle magától tudjuk, hogy felnőtté válva kinőtt az elhatárolósdiból.

Másfelől viszont tudjuk, hogy abban az Európai Unióban, ahová - egyesek esetében csak a szavak szintjén - igyekszünk, mégis csak tulajdonítanak valami jelentőséget annak, hogy a demokráciát és a polgári értékrendet veszélyeztető szélsőségektől - amelyek Európában a teljesen marginálódott bolsevik szélsőballal ellentétben szélsőjobboldali színekben ténylegesen jelen vannak - egyértelműen és következetesen elhatárolódjanak.

Persze csak ott, ahol ***a polgári demokrácia keretei között megvalósuló politika nem csak és kizárólag a hatalom megszerzéséről és megtartásáról szól***. Azokban az országokban, ahol a polgár főnév és a polgári jelző nem kirekeszt, hanem értékrendet jelöl, a szóban forgó értékek kiélezett helyzetben előbbre valónak bizonyulnak a mindenáron való hatalomszerzésnél. (Lásd például Chirac francia elnök pártjának a választási kudarc kockázatát is vállaló elhatárolódását a francia szélsőjobbal való együttműködéstől.)

Sajnos mi még nem tartunk itt. És bár törvényeinkben, eredményeinkben élen járunk az uniós felkészülés útján, az értékekhez való viszonyban még jókora a lemaradásunk.

Bő egy évtizedes parlamenti demokráciánk eddig sem volt mentes a választások előtti elhatárolódásoktól. 1994-ben a szabad demokraták (köztük elsődlegesen a később miniszteri posztot is vállaló Magyar Bálint szájával) nem-nem-sohát mondtak a szocialistákkal való kormányalakításra, különösen akkor, ha a miniszterelnököt Horn Gyulának fogják hívni. Úgy hívták, mégis beléptek. Négy évvel később a sokak szemében politikailag szalonképtelennek tűnő torgyáni kisgazdákkal való szövetségre kiáltottak a választások előtt nem-nem-sohát a fideszesek. De a hatalom mint cél szentesítette a fidesz-kisgazda nászt mint eszközt.

Tehát ***önmagában egy bármily harsány elhatárolódás semmire sem nyújt biztosítékot***. De azt se feledjük, hogy a szocialista-szabad demokrata vagy a fideszes-kisgazda kiátkozásban mégsem neonácizmusba hajló szélsőségtől kellett (vagy nem kellett) elhatárolódni. Az alanyok mindegyike belefért a fentebb említett polgári értékrend fogalomkörébe.

Most ***a Rubicon átlépésével egyenértékű kérdésről van szó***. A korábbi évekből okuló választó számára persze a miniszterelnök személyes elhatárolódása sem jelentene garanciát a tettekben megnyilvánuló elhatárolódásra. Legfeljebb az indulatok lecsillapítását szolgáló fontos gesztusnak lehetne tekinteni.

De - így választások előtt - az ilyen gesztus is aranyat érne.