Közveszély az iskola előtt

A népesség fele kiröhögte a szmogriadó miatti közlekedési korlátozásokat? Haha. Gyanítom, hogy ez a fele az, amelyik egy ennél egyszerűbb és fontosabb szabályt is képtelen lekövetni. Például nem ismeri a zebrát.

Ma reggel megint zebraőrségben álltam. A gyerekek iskolája előtt, szülők öntevékeny szervezésében létesült ez az intézmény – minden reggel hét és nyolc óra között, előre beosztott rendben kiáll valamelyikünk az út mellé, és megpróbálja kordában tartani a jogosítvánnyal rendelkező szellemi fogyatékosokat.

A dolog ott kezdődött, hogy négy évvel ezelőtt ezen az iskola előtti zebrán gázolt el egy hatéves kisfiút lassítás és fékezés nélkül egy nem annyira szabálykövető polgártárs. A gyerek hetekig kómában feküdt, de valami csoda folytán túlélte az esetet, és egyéves rehabilitáció után (újra meg kellett tanulnia állni, járni, enni stb.) szerencsére újból teljes értékű emberré vált.

A magyar autóstársadalom (micsoda eufemizmus!) zebra körül folytatott ezoterikus tevékenysége időről időre értékes sajtómunkák tárgya, igazi uniós kuriózum, nem találunk még ilyet sem a schengeni határokon belül, sem a később csatlakozottak között. Itthon ugyanis szerintem még ember nem hasalt el a KRESZ-vizsgán ezen a kérdésen, mindenki tudja a helyes választ: zebra előtt lassítás, és ha gyalogos áll az út melett ezen a helyen, elsőbbsége van, át kell engedni. Az elmélet tehát ragyogóan megy.

A gyakorlatban viszont – a reggeli tapasztalatokkal alátámasztott becsléseim szerint úgy kilencven százalék fölötti arányban – egyáltalán nem ez történik. Az autósok túlnyomó többsége egyáltalán nem módosítja sebességét a zebrához közeledve; ha mégis, akkor inkább felfelé. Ehhez a helyzethez a gyalogosok is kialakították a maguk szimbiotikus hozzáállását: zebrához érve eszük ágában sincs megkísérelni az átkelést a túloldalra, néha még abban az esetben sem, ha azzal a néhány százaléknyi autóssal hozza össze a szerencséjük, akik még akár át is engednék őket, és erre ráutaló magatartással még céloznak is. „Biztos valami trükk” – gondolja a paranoidra trenírozott gyalogjáró.

Ma reggel azért az úrvezetőknek is lett volna okuk óvatosságra, a finom tükörjéggel borított úton, feltételeztem, talán jobban figyelnek erre az apró mozzanatra is.

De nem. Felvettem a világító zöld-ezüst mellényt, kiálltam, és vártam. A csúcsidőszakban, fél nyolc után, amikor a gyerekek nagy csoportokban érkeznek a hév felől, még a szokásosnál is több konfliktushelyzet adódott. A többség természetesen most sem lassított, és ma is megvolt az a néhány szokásos eset, amikor a sokméteres távolságról érkező autós annak ellenére sem hajlandó megállni a zebra előtt, hogy a népes gyerekcsoport az átkelést már megkezdte.

A taplósági csúcsot az az autós kolléga állította fel, aki ebben a cseppet sem vitás helyzetben teljes erővel rátenyerelt a dudára. (Bal fülén a kezével telefont tartott, nem tudom, ez a dudaszó mennyire zavarta a tárgyalásban.)

De különösen sárosak a nagyméretű, teherszállító járművek vezetői is – pedig, gondolnánk, nekik szakmájuk, hivatásuk, életük, akármijük a vezetés, rájuk lehetne számítani. De nem, sajnos ők még az átlagot is meghaladó arányban követik el ezt a szabálytalanságot.

A helyzet annyiban különös, hogy mostanában már a tőlünk délre és keletre fekvő, lesajnált szomszédoknál is sikerült átnevelni a lakosságot a helyes irányba, nálunk pedig már évek óta tevékenykedik egy kormánybiztos az utakon, az Új Rend (van a világon vajon ennél fasisztább ízű szlogen?) érdekében, mégse változik semmi. Egyszerűen semmi. Kondorosi úr és stábja még csak kísérletet sem tesz ennek a súlyos emberi és anyagi károkat okozó helyzetnek a felszámolására, holott legalább olyan látványos eredményeket el lehetne érni vele, mint az objektív felelősség bevezetésével. És még alkotmányossági kérdések sem vetődnének fel – mindössze a KRESZ egyik alaptételét kellene betartatni.