Melinda, Vivien
2 °C
8 °C

Nem elég a háborút megnyerni

2003.03.19. 21:43
A "vita" a háborúról véget ért. Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Ausztrália hamarosan, feltehetőleg néhány héten, de legfeljebb néhány hónapon belül véget vet Szaddám Huszein ocsmány és életveszélyes uralmának. Az elnyomott és évtizedek óta terrorizált országot felszabadítják, vegyi és biológiai fegyvereit megsemmisítik. Ez nem csak az irakiak túlnyomó többségének, de az egész környéknek, az egész világnak jó.

A háború persze aligha lesz sima ügy. Áldozatok lesznek, mert mindig vannak. Szaddám sokkal elszántabban védekezhet, mint múltkor, amikor nem az élete múlott rajta. A viszonylag kezelhető sivatagi terep után az iraki városok veszélyebb környezetnek bizonyulhatnak az egyébként alighanem verhetetlen amerikai és brit hadseregnek. A diktátor megpróbálhatja belerángani Izraelt a háborúba az ottani városok ellen intézett rakétatámadásokkal, vagy megpróbálhatja kiütni a szaúdi, kuvaiti olajkutakat, pánikot keltve az olajpiacon. De végül veszíteni fog.

A háború jórészt elkerülhetetlen volt. Amerika már egy évvel ezelőtt sem ellenőrökről, hanem Szaddám megbuktatásáról beszélt. George W. Bush és emberei már régen eldöntötték magukban, hogy Irakot lefegyverezni, az iraki fenyegetést egyszer és mindenkorra megszüntetni csak erőszakkal lehet.

Valószínűleg igazuk is volt. Az elmúlt 12 év és az elmúlt három hónap tapasztalata alapján aligha lehetett kétséges, hogy Irakot megnyugtatóan leszerelni, pacifikálni csak erőszakkal lehet. Szaddám Huszein önmagától sosem mondott volna le fegyvereiről. Sosem számolt volna el világosan és teljesen megnyugtatóan a mérgekkel, harci gázokkal, vírusokkal. Sosem lehettünk volna biztosak afelől, hogy nem próbálja rátenni a kezét ehhez hasonló vagy még durvább holmikra, amelyeket mert és mer is használni. Saját népe vagy más országok ellen. Az ENSZ és a szövetségesek egységes, határozott és kitartó fellépése talán rákényszeríthette volna a leszerelésre. De erre nem voltak képesek. Sem tizenkét évvel ezelőtt, az első Öbölháború után, sem az elmúlt hónapokban.

Amerika azonban megbukott abban, hogy ezt világosan és meggyőzően elmagyarázza szövetségeseinek és a világnak. Nem sikerült megértetnie, hogy miért érzi jogosnak és szükségesnek Szaddám lefegyverzését, Irak felszabadítását, ha kell, akár háború árán is. Épp ellenkezőleg: csak a saját maga iránti bizalmatlanságot növelte. Könyvtárat lehetne megtölteni az iraki háborúval kapcsolatos ostoba és nevetséges összeesküvés-elméletekkel, az ignoráns, Amerika-ellenes hantával.

Erről nem csak a béna amerikai diplomácia, az össze-vissza beszélés, az arrogancia tehet: a világ nem is figyelt oda igazán. Európa és mások soha nem értették meg, hogy mekkora sokkot jelentett Amerikának szeptember 11-e. Európa és a világ nagy része - kivéve az egyetlen Tony Blairt, aki politikai karrierjét tette ezzel kockára -, képtelen volt megérteni, hogy a tömegpusztító fegyverek elterjedése a vallási fanatizmus vezérelte terrorizmussal párosítva olyan veszélyt jelent, amely az eddigiektől teljesen eltérő válaszokat igényel. Amerika - éppen a szeptember 11-i események miatt - mindenkinél gyorsabban fogta fel, hogy minden áron meg kell akadályozni azt, hogy ezek a fegyverek rossz kezekbe kerüljenek. Ha kell, megelőző csapással, egyértelmű provokáció nélküli támadással. Mert a táskába rejthető atomfegyverek, egész városok vízellátását megmérgező vegyi fegyverek, vírusok korában luxus arra várni, hogy az ellenség lépjen először. Amerika szemében ez a fajta katasztrófaterrorizmus nem paranoiás fantáziálás. Szemben velünk, ők nem felejtették el, hogyan égett az a két torony.

Most már mindegy: nem sikerült megoldani ezt a dolgot. Nem sikerült az iraki fenyegetést közösen kezelni. Amerikának most gyakorlatilag egyedül, az ENSZ felhatalmazása nélkül, a világ közvéleményének ellenkezése és bizalmatlan pislogása mellett kell harcolnia, három kaotikus hónap után. Ez baj. Nem a háború miatt: azt simán megnyeri. De az csak félmunka. Nem elég szétverni az iraki hadsereget. A békét is meg kell nyerni. Az etnikailag, vallásilag megosztott Irakot stabilizálni kell, háborúban, szankciókban tönkrement gazdaságát helyreállítani, a lehetőségekhez képest demokratizálni. Ezt Amerika nem tudja, valószínűleg nem is igen akarja elvégezni egyedül. Ezt évekig tartó megszállással, iszonyú sok pénzzel, az ottaniak, a környék és a világ támogatásával, együttműködésével lehet csak megcsinálni. De ezek után mi esély van erre?

Nem csak Irakról van szó. Az elmúlt negyed év nyomasztó, még csak nem is igazából erről szóló vitái, és az azt követő egyoldalú támadás egyelőre nehezen felmérhető károkat tettek az ENSZ-ben, az évtizedes transzatlanti szövetségben, az Európai Unióban, az egész nemzetközi rendben. Ez valamennyiünket érinteni fog, még ha nem is könnyű megragadni. Mindenki gyanakvóan pislog a másikra, és el fog húzódni a tatarozás. Csak egy az elmúlt időszak hajmeresztőbb eredményei közül: a világ nagy része ma konkrétan nagyobb fenyegetésnek érzi George W. Bush-t, mint Szaddám Huszeint. Ilyen körülmények között mégis mik a kilátások?

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.