A képek jók, olvasni nincs időm

Az csak természetes, hogy a könyvhéten ott sündörög minden valamirevaló politikus. Hogy még különdíjakat is osztogatnak a maguk nevében, az már nem annyira, de valaha az volt. Nézzük, mi tetszett elnök úrnak, miniszterelnök úrnak és főpolgármester úrnak.

Mielőtt belevágnánk, tartsuk fejben, hogy ilyenkor egyáltalán nem a könyvekért megy a politikus oda ki, a meghatározó kulturális eseményre. Nem. Azért teszi ki a lábát, mert kitűnő alkalma nyílik a megnyilvánulásra, az állásnak az ő elfoglalására. A kitüntetett könyv tehát nem mint könyv, hanem mint címerállatka kerül terítékre.

"A díszletnek támaszkodó öreg dakota indián meg némán csóválja a fejét"

Mádl Ferenc kitűnő művet talált: Nagy Képes Millenniumi Hadtörténet. Ki ne lapozgatott volna szívesen effajta képeskönyveket gyerekkorában? Kevés szöveg, sok kép, és azokon is csillogó ágyúk, harcibajszos huszárok, lovasroham, szuronyszóló. Aztán, ha lehűlt a gyerek, mehet vissza fakardozni. Nem az olvasás évére rímel ugyan, de hát miért ne lehetne egyszer a képnézegetés évét is megrendezni? Nem ciki az, mindannyian nézegetünk képeket. Gyorsabb is, ami elfoglalt emberek esetében hasznos. Ez a haditéma meg olyan, hogy túl mélyen belemenni nem érdemes: attól hamar düledező Lányi Zsolttá változhat a felelős politikus, és kurjonghat ötezer szuronyról a torpedójátéka fölött. Gesztusokkal viszont el lehet intézni kecskéstül-káposztástul. Kár, hogy nem jelent meg a Jó játék a kés, a puska, mert az még interaktív is lenne, mi több, gyereknapi utánlövés.

"ennél üresebb buborékot már csak azzal fújhatna, ha a budapesti metróhálózattal beleírná a fődbe, hogy ÉLNI JÓ"

Orbán Viktor nem engedte el magát ennyire. Céltudat, nagynakmerés. Gyullasszuk azt a lángot, amivel csak lehet, összedörzsölődnek a taplók a pr-csapatban. Orbán nemcsak bedobta ezt az olimpiatémát, de virgoncan meg is lovagolja. A díszletnek támaszkodó öreg dakota indián meg némán csóválja a fejét. Orbánnak tök spontánul a Magyarok az olimpiai játékokon címzetű munka ragadta meg a figyelmét. Megkapóan őszinte jelenet: sétál, sétálgat a standok közt a miniszterelnök, itt egy verseskötetbe, amott egy nagyregénybe olvas bele. Mesekönyveket cirógat, elgondolkozva pörgeti a tudományos munkákat. Aztán megakad a szeme az olimpiás albumon. Nicsak, mondja, milyen érdekes, magyarok az olimpián, hát ez aztán a fura véletlen, hogy itt most épp rendezzük a játékokat, tizenötezer sakktábla és egymillió gerely úton Erdélyországból, szerelik már befele a stadionokat a városmakettbe. És akkor itt ez a könyv, ami ráadásul szép is, sőt, az év könyvkiadásának remekéről van szó, egy Alcsúti Bibliáról... valahogy így történhetett. Volna.

Már csak Demszky Gábor van hátra. Neki sikerült úgy választani, hogy abban benne legyen a fenti két úr politikai sznobériája is, de mégse mondjon vele semmit. A márciusi ifjak nemzedéke - ez aztán telitalálat. A márciusi ifjakat évente egyszer szokás felemlegetni, akkor is az évforduló miatt. Nem mintha érdemtelenek lennének rá, csak éppen olyan széles az egyetértés a megítélésükben, hogy ennél üresebb buborékot már csak azzal fújhatna, ha a budapesti metróhálózattal beleírná a fődbe, hogy ÉLNI JÓ.

"ezeknek az uraknak a kultúra: parasztáldozat"

Szóval a könyvhétből a köztársasági elnök egy hadtörténeti almanachot, a miniszterelnök egy sportkalendáriumot, a főpolgármester meg egy évente kiadott házi feladatot talált meg magának, és ezek lapjaiból hajtogatnak csákót. Félreértés nem essék, nem a kiadványokkal magukkal van itt a gond. Csakhogy: ha egy ilyen személyes plecsni kiosztása közéleti megnyilvánulás, akkor legalább arra illett volna figyelni, hogy valami valódi könyvet keressenek. A fentiek ugyanis nem olvasnivalók. Mindenekelőtt nem irodalmi művek, sőt nem is olvasásra szánt dolgok. Protokollajándéknak, közelebbről nem ismert, idősebb korú rokonnak való dísztárgyak. Fel lehetne itt sorolni, mi minden akadhatott volna e jeles férfiak kezébe a könyvhéten, de fölösleges. Az irodalom, úgy látszik, nem a legalkalmasabb eszköz a politikai célok kifejezésére. Hogy ez sajnálatos vagy örvendetes, azt döntse el mindenki magának. Ebből a díjosztásból egy tanulság van, és az arról szól, ezeknek az uraknak a kultúra: parasztáldozat. Mindhárman megfeledkeztek a legegyszerűbb választási szempontról - a saját ízlésükről, annak őszinte levezetéséről. Remélhető, hogy az olvasásról még nem teljesen, és hogy később lesz idejük alaposabban körülnézni betűfronton. Mármint olvasóként.