Tömjék, csak ne viccelődjenek

Új tényező a libatömésvitában: az állatorvosi kamara és a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kara megállapította, hogy a libatömés nem állatkínzás. Dr. Gönczi Gábor, a kamara elnöke csütörtökön ismertette a kutatások eredményeit. Az eredmény: a „kényszertömés” puszta hangulatkeltés.

Ha valaki követte a Négy Mancs kontra Libatömők vitát, az összesen három állítást figyelhetett meg.

Négy mancs: a libatömés állatkínzás.

Libatömők 1.: (milliárdos) pénzt hoz a libatömés.

Libatömők 2.: a libatömés hungarikum.

A Libatömők egy szóval sem állították, hogy nem lenne állatkínzás a libatömés, hiszen ki tudná náluk jobban, hogy az. A liba a természetben nem hal éhen, illetve egyébként, házi tartásban nem hal éhen, hiszen eszik, amennyit kíván, amennyi köll neki. Tömni azért kell, hogy kórosan megnagyobbodjon a mája, ami, ha elvágtuk a liba torkát, felhasítottuk a testét, kiszedtük a megnagyobbodott belsőséget, milliárdos bevételt hoz. Az meg, hogy valami pénzt hoz, ugye, etikai szempontból nem teljesen acélos érv. A dohánylobbi is sokáig meg tudta fúrni, hogy betiltsák a cigarettareklámot, a szeszlobbi is sokáig volt eredményes az alkoholreklámokkal. A hátrányokat én is éreztem; akkoriban színes papírújságnál dolgoztam, márpedig a szép színes papírújságok megsínylették, de eszembe nem jutott volna tiltakozni: ja, kevesebbet kerestünk, sőt hónapos csúszások lettek a fizetésekkel, de dohányt reklámozni nem kóser. Minél előbb megy át a dohányzás menőből cikibe, annál kevesebb tinédzser fog rászokni, csak hogy teljes jogú tag legyen egy menő társaságban. És ahogy nézem, a színes újságok valahogy megoldották a problémát.

A másik nagy érv a hungarikumkártya kijátszása volt. A hungarikum szent dolog, az már majdnem Szent István. Szent, de nem érv. Ilyen alapon az emberevők máig legálisan ehetnének embert, mert az kannibálikum. A ministránsok molesztálása meg kétezer éves hagyomány, vatikánikum. Tehát a hagyomány egy dolog, bizonyos közös civilizációs minimum a másik. Éhségsztrájkoló rabot sem lehet megtömni civilizált országban, pedig neki az életét mentenék meg vele, és a testtartása is bizonyítja, hogy jót tett neki.

Továbbá ha esetleg védekező mozdulatokat tenne a megtömendő rab, a raborvosi kamara meg a Szent István Börtönőregyetem azonnal végezne egy kutatást, amiből kiderülne, hogy az csak reflex, és teljesen normális, és nem okoz fájdalmat a rabok kényszertáplálása, mert bizonyos fájdalomdefiníciók szerint blablabla blablabla.

Volt már az olvasó olyan társaságban, ahol valakiről váratlanul kiderült, hogy vega? Egyféle reakció, de az garantált: persze, de a zöldséget azt megölöd, mi? És a búza?! És jönnek a hülye érvek csőstül. A leggyűlöltebb kisebbségeket nem próbálják ilyen lelkesedéssel megtéríteni, hogy ne buzuljanak, ne legyenek már zsidók, sátánisták, hitgyülisek, ha egy mód van rá. Láttam már felmérést arról, hogy magasan a leggyűlöltebb kisebbség a vegetáriánus.

Látott már valaki termelési riportot vágóhídról? Az állat csak egy élelmiszer, olyan, mint a többi. Ha egy híradóban a villanykörtegyártásról van szó, látjuk a vágóképeket: villanykörték, futószalagon. A sajtgyárban is bármelyik műveletet mutathatják. A vágóhíd humánus és fájdalommentes, hiszen már EU-s, mégse látunk vágóhidat in eksön. Persze, hiszen a velünk született igazság- és jogérzék tiltakozik az ilyesmi ellen, még akkor is, ha nem szadista ipari tanulók mulatozását mutatják bárányok és kisborjúk fantáziadús megölésekor. Hanem csak tehenek (ismerjük, ugye, azt a szívbe markolóan ártatlan tehénpillantást) üzemszerűen történő letaglózását és fájdalommentes lőfegyverrel történő fejbelövését. Ha annyira fájdalommentes és humánus, ahogy a csirkék futószalagon a humánus körkéses ölőgépbe tartanak, miért nem bírjuk nézni? Csúnya, vagy mi? Félmarhák, kampón, az már megy, az már élelmiszer.

Forgatócsoportot vágóhídra be még nem engedtek – nem nálunk, az egész világon nem szokás az ilyesmi. Ha valaki engedélyt kérne, valami élelmiszer-higiéniai kifogással rázzák le, mintha bármi higiéniáról lehetne ott szó, ahol mondjuk 48 órán át egy platón összezsúfolt 50 disznó vére, és a haláltusában eleresztett ürüléke keveredik össze. Tudjuk, hogy a tömegmészárlás rossz, és nem akarjuk látni, ennyi. Az emberben van egy természetes, vele született jog- és erkölcsi érzék, ami annyira genetikus és atavisztikus, hogy például néhány fa kivágása is garantált tömeghiszti, még akkor is, ha amúgy is veszélyes belvárosi nyárfákról van szó. Mert az élet szent. Ez van. Természeti népek engesztelik a fa szellemét meg az elejtett vadét, mert ezt ők is tudják, és nekik van erre idejük. Nekünk nincs, nekünk csak ilyen parittya ideológusaink vannak, akik elmesélik nekünk, hogy a halálgyárban nincs semmi borzasztó, és persze az egyszerűség és a lelki kényelem kedvéért elhisszük.

Igen, az úgynevezett húsipar halálgyárak láncolatából áll. Nem, az állatok nincsenek semleges állásponton a kiirtásukkal kapcsolatban. Állítólagos fájdalommentes megölésük se hagyja őket hidegen: ha lenne a vágóhídon kijárat, azt választanák. Talán ismerős az emberiség évszázados tudományos kutatómunkája a fájdalommentes kivégzés ügyében. Mindegyikre megvolt a magyarázat, a nyaktöréses akasztástól a sortűzön és guillotine-on át a méreginjekcióig, hogy ezek mennyire humánusak. Aztán ha valaki közelebbről megnézte, csak azt látta, hogy borzalmas. A méreginjekcióban például én is hittem, amíg csak a leírást olvastam, de Tim Robbins 1995-ben csinált róla egy filmet (Ments meg, uram), amiből elég részletesen kiderül, hogy milyen. És Amerikában is államonként vitatkoznak róla, már ahol halálbüntetés van, legyen-e, vagy mégse-e.

Hogy én vega vagyok-e? Jó kérdés: nem. A szentségit, lebuktam. Voltam vega pár évig, aztán meguntam, hogy étteremben kizárólag rántott sajt a vega kínálat, a MacDonald’s-ban meg kifizettetik a vendéggel a teljes Big Mac árat akkor is, ha nem kér húst a szendvicsbe. Szopó egy életmód, nem csak Magyarországon, máshol is: még a jó séfek se szeretnek vegetáriánus kajákkal bajlódni, mert húsokkal egyszerűen könnyebb látványos és persze drága fogásokat előállítani. Egy brazil padlizsánért nehezebb nyolcezret kérni, mint egy argentin bélszínért. Szóval remélem, mihamarább kifejlesztik az őssejtből iparilag növesztett pörköltet, ami semennyiben sem lesz mesterségesebb, mint egy mai, csirkegyári csirke, ami egy terráriumnyi vasketrecben tengődik, és szteroidokkal és antibiotikumokkal tömik, hogy gyorsabban nőjön, és ne legyen hetente járvány a pokoli zsúfoltság miatt.

Tömjük a libát, bánom is én, virágozzék az ágazat, forduljanak termőre a munkahelyek, éljenek örökké a hungarikumok. Csak ne hazudozzunk már akkora képtelenségeket, hogy az állatnak ez nem rossz. Naná, majd jó.