Gyerekcipőben

Sok mindent tudunk most már, amit korábban nem tudtunk. Kedd délelőtt óta tudjuk, hogy Medgyessy Péter számára a köztársaság élő hagyomány, továbbá, hogy méltán lehetünk büszkék arra, amit elértünk, és nem két, hanem egyetlen Magyarország létezik, a KEHI által vizsgált hetvenmilliárd a miniszterelnök erkölcsi mércéjének nem felel meg, a gyermekek meg, amilyen kis buták, egyszerű kérdésekre szeretnének egyszerű válaszokat kapni, az erős forint mítosza pedig máig érezteti hatásait, és elindult az Európa-program, akármi is legyen az.

A gyerekek egyszerű kérdésekre szeretnének egyszerű válaszokat kapni...

A miniszterelnöki nagybeszédből Orbán Viktor csinált műfajt, ő küzdötte föl belpolitikai csúcseseménnyé. Orbán szeret és tud szónokolni, már az óvodában is plexiasztal és két mikrofon volt a jele. Medgyessy nem szeret beszélni, és nem is tud, még a verbálisan kihívásokkal küszködő politikusok mezőnyéből is kilóg egy kicsit lefele. Nem mindenki született Fábry Sándornak, persze, sőt állítólag a világ legbefolyásosabb politikusa (tudják, a texasi) sem tud kimondani gyakorlás nélkül két tucat szónál többet, tehát elvileg nem olyan nagy baj ez, de minek erőltetni azt, ami nem megy?

Nyilvánvaló öntökönszúrásnak ígérkezett tehát az orbáni időpontban, orbáni metódussal tartott Medgyessy-beszéd. Az is lett. Ki és miért gondolhatta a kormány környékén, hogy az ex-miniszterelnököt saját pályáján kell leverni? (Mintha Felcsúton kellene kiállni ellene futballmeccsre.) Medgyessyt sikerült beleállítani elődje árnyékába; őhozzá hasonlítgatja most mindenki (tesszük mi is), és az összehasonlítgatás végeredménye nem lehet más: Orbán beszédei két klasszissal voltak jobbak.

Az országos (sőt!) hatáskörű osztályfőnök értékelte szeleburdi nebulóit, simogatott, dicsért vagy körmöst osztott...

Orbán Viktor szigorúan koreografált szeánszokon adta elő emlékezetes szpícseit: civilnek álcázott pártünnepélyesség, a miniszterelnök sztárként lépett hálás közönsége elé, fejgép, drapéria, plexiasztal, csillogó tekintet, lendület, mienk a jövő. Nem számot adott, nem magyarázkodott, hanem megmondta a frankót, osztotta az észt. Az országos (sőt!) hatáskörű osztályfőnök értékelte szeleburdi nebulóit, simogatott, dicsért vagy körmöst osztott, kijelölte a virágfelelőst, ellenőrizte a tisztaságcsomagokat. Így is hívták a beszédeket: országértékelés. Értékelni a főnök szokott, ugye.

Medgyessy a színházasdit elhagyta, maradt a munkahelyén, de beszédírói nem erőltették meg magukat, nagyjából lekopírozták az orbáni beszédek szerkezetét. Dícsérjük meg az országot először, széles gesztussal vegyünk be mindenkit a buliba ("büszkék lehetünk arra, amit eddig elértünk..."), mutassunk erőt, határozottságot a politikai ellenfelek felé is ( "az én erkölcsi mércémnek ez a hetven milliárd forint nem felel meg" - csapott a Fidesz felé egy teljesen értelmetlen mondattal a miniszterelnök), soroljuk gyorsan eredményeinket, idézzünk egy-kettőt (Deákot, Eötvöst; Orbán az idézeteknél jobban kedvelte a tréfásnak szánt népies álszólásokat), villantsunk be egy "emberek között járva" részletet, kis életszag, ilyesmi (korában az idős, sokat látott vidéki emberrel szóba elegyedő miniszterelnök volt a toposz, Medgyessy váltott: most dunaújvárosi kislány a főhős), aztán ígérjünk, ígérjünk, ígérjünk, autópálya-kilométerek (minden politikus rajong az aszfaltért), kórházak, iskolák, gátak, nyugdíjak, metró, mezőgazdaság, satöbbi, satöbbi, szóval mindenfélét szeretnek ilyenkor fölsorolni, ami az országban épülni szokott, és van még egy lényeges elem: bedobni valami jól marketingelhető, és jól megjegyezhető dolgot, terméket, amelyet majdan a kormányzati munka jól látható eredményeként lehet mutogatni, amelyet akár úgynevezett jövőképpé színezhetünk, ha szükség lesz rá, nem mintha lenne nekünk olyan (nota bene: olyan az elődnek meg az előd elődjének sem volt). Orbánnál ez a valami volt a Széchenyi-terv, Medgyessynél most (eredeti ötlet!) Európa-terv. (A "terv" nagy marketingötlet volt Orbánéktól: munkába szinte nem kerül, viszont szinte azonnal kézzelfogható eredménnyé kommunikálható át. Ma bejelentjük, hogy csinálunk tervet, holnap büszkék vagyunk művünkre: megalkottuk a Széchenyi-/Európa-tervet. Király.)

Az egészből csak a lényeg maradt ki: az akár homályos, akár blőd, akár értelmetlen, de azonnal ütő nyelvelemek, beszólások és a lendületes, meggyőző előadás. Emlékszünk, Orbán egy-egy szólásával (három gyerek, három szoba, négy kerék és a többi) hetekig foglalkoztatta a sajtót, erre a Medgyessy-beszédre két hét múlva senki sem fog emlékezni.

Emlékezetes talán csak a már-már Michael Jackson-i mélységekbe hatoló, állandó gyerekezés maradhat, amely egy rejtélyes dramaturgiai csúcsponton az alábbi, nyugodtan röhejesnek nevezhető kulcsmondatban kulminált: "a gyerekek egyszerű kérdésekre szeretnének egyszerű válaszokat kapni".

(A pedofil orgia folytatódott a beszéd utáni felszólalásokban is: Lendvai Ildikó félregombolt dolmányban jól elhelyezett Mici Mackó-idézetekkel semmisítette meg az ellenzék alaptalan vádjait.)

A kormány, mint azt felkészült elemzők minden másnap megállapítják, hónapok óta kommunikációs defenzívában van, ami nem azt jelenti, hogy a miniszterek álcahálóval borították le a parlamenti szószéket, aknazárat telepítettek a pulpitus elé, és elsáncolták magukat mögötte, hanem körülbelül azt, hogy kormányzatilag eddig nem sikerült értelmes vagy meggyőző dolgokat mondani olyan, legalábbis némi magyarázatra szoruló ügyekben, mint a látványos gyárbezárások vagy éppen a váratlanul aláírt Amerika-támogató levél.

Ha ez a beszéd volt az offenzíva kezdete, akkor hamarosan nehézbúvárokat szerződtethet a Szonda Ipsos, hogy megtalálja az MSZP népszerűségi indexét.

Ja, és a miniszterelnök nem érintette azt a kérdést sem, amely leginkább foglalkoztatja az ország lakosságát: hogyan került Pongó a Való Világba?