Minden nap olajárrekord

Az olajárlufi mindjárt kipukkad - írta a republikánus National Review 2004 októberében, az újság gazdasági szakírója alaposan okadatolt eszmefuttatásban bizonygatta, hogy az 50 dolláros árfolyam nem tartható, és hamarosan összeomlik, visszaáll a piaci fundamentumok által kijelölt huszonegynéhány dolláros szintre. Tíz hónappal később már 70 dollár volt egy hordó olaj, ekkor Steve Forbes, a Forbes magazin tulajdonos-főszerkesztője minősítette "óriási lufinak" az olajárszintet, és azt mondta hogy mindjárt akkora krach lesz belőle, amihez képest a dotkomcsőd szelíd pikniknek tűnhetett.

A nyersolaj árfolyama azóta is, öt éve töretlenül növekszik, 25 dollárról mára 140 dollár fölé kúszott a sweet crude hordónkénti ára, de a gazdasági szaksajtó világszerte azóta is kritikátlanul, papagájként szajkózza az olajipari lózungot, hogy csak tőzsdei lufiról van szó, a kereslet és a kínálat piaci fundamentumai nem támasztják alá az árszintet: ez a lufi előbb-utóbb ki fog pukkadni, és helyreáll a bőségesen rendelkezésre álló fosszilis energiahordozókra alapuló, korlátlan növekedésre berendezkedett globálkapitalista világrend.

A Nemzetközi Energiaügynökség szerencsére már felébredt, legfrissebb, júliusi jelentésében határozottan állást foglal a spekuláció-elmélet ellen. Ha valóban spekulációról volna szó, a magas olajár hatására a keresletnek vissza kellene esni: az emberek kevesebbet autóznának, fűtenének, mígnem a kínálati oldalon felesleg jelenne meg,  aztán a piac láthatatlan keze jól letörné az árszintet. A spekuláció csak akkor tarthatná huzamosan magasan az olaj árát, ha fizikai felhalmozással párosulna, ahogyan az a késői 1970-es években történt, mikor pánik-felhalmozás súlyosbította az ellátási zavarok miatt kitört olajválságot.

Az öt éve tartó állítólagos olajárlufi esetében azonban nincsen szó felhalmozásról, az országok olajtartalékai inkább csökkentek, mint nőttek. Ma már olajtársaságok és a Nemzetközi Energiaügynökség is osztja azt a korábban elhallgatott és szőnyeg alá söpört nézetet, miszerint fundamentális faktorok okozzák a válságot, a kitermelés nem tud lépést tartani a világgazdaság gyorsan növekvő olajéhségével, a gyorsan növekvő kereslet és a szűkülő kínálat tolja felfele az árakat. Az USA kormánya viszont inkább a spekulánsokat vádolja, és nagyszabású tőzsdefelügyeleti vizsgálatot kezdeményezett, "hogy a spekulánsok akciói ne büntesssék a benzinkutaknál az embereket".

A sötétben opciózó kockázatitőke-alapok, befektetési bankok és egyéb gyanús pénzügyi elemek kárhoztatása azért is vicces, mert ez a duma a nyugati világban hagyományosan baloldali világlátásból fakad, globalizációkritikus hippik szoktak az Egyesült Államokban ilyeneket mondani. Most viszont olyan technokrata, piacpárti, konzervatív körök karvalytőkéznek, szőnek összeesküvés-elméleteknek látszó vádakat a világgazdaságot tönkretévő brókervircsaftról, akiktől ez enyhén szólva furcsán hangzik: az amerikai kormány és az olajtermelő arabok.

Az olajárlufiról és a spekulációs nyomásról szóló okfejtések közös vonása, hogy nem tudnak szembenézni azzal, hogy a korlátlanul hozzáférhető, olcsón kitermelhető olaj korszakának esetleg hamarabb lett vége, mint azt a fenntartható fejlődés helyett az olajbiznisz fenntartásában érintettek előrejelezték, a világ pedig becsszóra elhitte nekik. A lufitábor szerint ez a kellemetlen helyzet egyből megoldódna, ha a 200 dolláros olajárral riogató Goldman Sachs, a harmadik olajválságot emlegető és 1400 új atomerőművet javasló Nemzetközi Energiaügynökség, továbbá a fogyasztói társadalom összeomlásáról vizionáló olajhozamcsúcs-hívők végre befognák a szájukat.