Orbán Viktor és a narancsos forradalom
A nagy Kéri Lászlót és még néhány Orbán-fóbiás politikamegmagyarázót leszámítva immár mindenki túl van azon, hogy október 1-jén szimpla önkormányzati választások zajoltak Magyarországon. Magát a miniszterelnököt is beleértve, aki hétfői bizalmi szavazós beszédét azzal kezdte, hogy az ellenzék győzelmet aratott, és azzal folytatta, látja, hogy a többség kritikusan viszonyul a kormány programjához, és a vonatkozó következtetéseket kész levonni. Hiába, megmondtuk előre, hogy Orbán Viktornak már megint igaza van.
Innét fakad a lényeg: október 1-jén nem befejeződött valami - a választási kampány -, hanem éppcsak elkezdődött. Ám hogy micsoda, azt egyelőre nem tudjuk pontosan.
Amikor a Fidesz elnöke azt állítja, a probléma megoldásának kulcsa Gyurcsány Ferenc és a koalíció kezében van - előbbi monnyon le, vagy ha mégsem, utóbbi kergesse el -, nem bontja ki az igazság valamennyi szeletét. Mert hát azt nagyjából tudjuk, hogy a miniszterelnök milyen lépéseket tehet vérzivataros napjainkban. Azt viszont kevésbé, hogy az ellenzék vezető ereje mire készül. Lesznek még frappáns húzásai, alighanem. Nála is van kulcs.
De haladjunk sorjában.
Gyurcsány Ferenc tehát eljutott odáig, hogy bizalmi szavazást kérjen magával szemben a parlamentben. Talán nem is a példátlan vasárnapi bukás - Magyarország térképe még soha nem volt ennyire narancsszínű, csak a feles Heves és Budapest színezi -, inkább a köztársasági elnök felszólítása miatt cselekedett így. Amennyiben az Országgyűlés többsége bólint, Sólyom László méregfogát kihúzhatják hirtelen. Márpedig az valóban orbitális meglepetés lenne, ha nem jönne össze a baloldalon az egyszerű többség, pláne nyílt szavazáson. Még akkor is, ha a szocialista és szabad demokrata politikusok első eredményértékelő nyilatkozataiban több volt a feltételes módban fogalmazott kijelentés, mint egyébként lenni szokik.
Elvben ha a parlament bizalma megvan - az államfő is úgy mondta, ennek a fórumnak van döntési kompetenciája -, akkor minden folyhat a már kijelölt medrében, jöhetnek a megszorítások és a reformok, a nemzetközi piacok legnagyobb örömére. És nekünk is jó, ha a nemzetközi piacok örülnek. Addig tartja magát a gazdaság, amíg a globálpénz itt van. Ha menne, lenne sírás-rívás, fogak csikorgatása, 350 forintos euró és sok egyéb kellemetlenség.
Csakhogy ezzel nincs vége. Valóban: lehet, hogy nem is azzal kezdődött, hogy mindenki hazudott általában. És lehet, hogy nem is azzal, hogy Gyurcsány Ferenc konkrétan hazudott az előző ciklusban, reggel, éjjel meg este. És lehet, hogy nem is azzal, hogy erről jól idézhető mondatokban számolt be Balatonőszödön. És lehet, hogy nem is azzal, hogy október 1-jén úgy verte meg a Fidesz az MSZP-t és az SZDSZ-t, ahogy. Hanem az is lehet, hogy minden pénteken kezdődik majd.
Orbán Viktor egy lapra tesz fel mindent. Az eddig történtek és különösen az ultimátum után - miszerint 72 órás haladékot kaptak a rettegő kormánypártok Gyurcsány Ferenc kirúgására - már csak teljes sikerrel, vagy véres fejjel lehet visszavonulni. Nem véletlen, hogy a Fidesz a hetek óta tüntetgető vegyes közeg által preferált helyszínre hirdette pénteki nagygyűlését, és nem a Hősök terére, ahová kampányzáróját tervezte eredetileg. Értelmezhetni ezt úgy is, hogy Orbán Viktor a forradalom élére áll. S ha az ellenzék első embere odamegy, odamennek még vagy kétmillióan. (Na jó, kétszázezren.) S ha azt mondja nekik, jöjjenek holnap is, meg holnapután és azután is, eljönnek megint. Nem kizárt, hogy egyre kevesebben, de még mindig elég sokan.
2004 november-decemberében az ukránok a narancsszín forradalomban másfél hónapig ácsorogtak a kijevi Függetlenség terén, boldogan áztak, fáztak, lelkesedtek a fagyban, és gyereket csináltak a sátrakban. A magyar embör nyilván nem ilyen, meg Gyurcsány Ferenc sem olyan, mint az ukrán gengszterek. Ellenben Orbán Viktor most nem kockáztat nagyot. Saját szempontjából legalábbis. Október 1-je előtt nem szabadott rizikózni az utcázással. Nem az esetleges terrorcselekmények miatt. Azért, mert a közvélemény nem szereti, ha ijesztgetik. A Fidesznek nem jött volna jól, ha a menet közben hozzájuk csapódott bizonytalanok újra elbizonytalanodnak. Ám ezúttal azt csinálnak, amit akarnak. Alapesetben mához képest évek vannak hátra a legközelebbi választásokig. Aki most megretten a jobbtól, addig visszatérhet hozzá. Több tízezres tömegtüntetésekkel viszont előidézhető feszültség, amelyben a miniszterelnök végül a reformok zálogából a reformok akadályává minősül át.
Persze mindez nem több, mint puszta kombináció. Az is lehet, hogy pénteken megbukik a kormányfő a parlamentben, és az Orbán-hívek ki se mennek a térre. Az is, hogy kimennek, aztán hazamennek. Vagy az, hogy érkezik Bokros Lajos.
Csak az nem, hogy egyszerre mindenki csendben marad, a baloldal békésen modernizál, a jobb konstruktívan kinyújtja felé segédkezét, és egy tálból cseresznyézik az oroszlán és a bárány. Egy ciklussal előbb boldog-boldogtalan nyafogott négy éven keresztül, hogy ami itt van, az permanens kampány. Amit a permanens kampányról tudni kell, azt ezután fogjuk megtanulni.