Adócsökkentés és pénzügyi válság

A magyar gazdaság legnagyobb problémája – amit a világméretű pénzügyi válság tovább erősít – az, hogy az erősen adóztatott „fehér” gazdaság és az adófizetést a minimumra optimalizáló szürkegazdaság gúzsba kötik egymást: a gazdaság teljesítőképességéhez képest túlzott mértékű közkiadások miatt magas szja-t és járulékot kellene fizetni.

A kis- és középvállalati szektor olyan árakon, amelyek teljes mértékben tartalmazzák az általuk foglalkoztatott és a törvényeknek megfelelően adóztatott munkavállalók bérének adóját és közterheit, versenyképtelen. Ezen az áron a túladóztatott háztartások sem tudják megfizetni a szürkegazdaságban megtermelt áruk és szolgáltatások minden adót és járulékot tartalmazó ellenértékét. Az adófizetést elkerülni képtelen rétegeket ezenfelül azért is terhelni kell, mert túl nagy az adót alig fizető szürkegazdaság. Az pedig azért olyan kiterjedt, mert elviselhetetlenül magas az adó- és járulékterhelés.

Napnál világosabb: ez az adórendszer tarthatatlan! Ha így marad, akkor a gúzsba kötött magyar gazdaság nemhogy nem tud kikeveredni az egyre mélyülő válságból, de komoly esély lesz arra, hogy hosszú évekre, évtizedekre visszacsúszik a leszakadó országok közé. De vajon az ellenzék által követelt radikális adócsökkentés a járható út, vagy addig nem tehetünk semmit, amíg a költségvetésben nem keletkezik fedezet az adócsökkentésre? Véleményem szerint, ha az utóbbira várunk, elveszünk!

Olyan változtatásokat kell azonnal végrehajtani az adórendszerben, amelyek egyes adónemek jelentős csökkentését, ugyanakkor mások emelését, sőt, urambocsá!, új adónem bevezetését is szükségessé teszik. A Pénzügyi Szemle novemberi számában megjelenő, A gúzsba kötött gazdaság kiszabadítása című tanulmányomban egy egyszerű, mindenki számára érthető modell segítségével elemzem a jelenlegi adórendszer káros hatásait, és szimulálom egy gyökeresen átalakított, kívánatos adórendszer működését. Ebben az írásban összefoglalom a tanulmány főbb állításait.

A magyar gazdaság végletesen duális: a hazai tulajdonú vállalkozások (a hazai kkv-szektor) alacsony termelékenységük folytán egy foglalkoztatottra vetítve fele annyi GDP-t állítanak elő, mint az országos átlag (ez 2006-ban 8 515 000 Ft volt). A külföldi tulajdonú vállalkozások átlaga ugyanakkor több mint kétszeresen haladta meg az országos átlagot.

Ezek szerint a tényadatok szerint egy átlagos hazai tulajdonú vállalkozás, még ha akarná, sem tudná befizetni az összes adót és járulékot, mivel nem tud annyi hozzáadott értéket létrehozni, amennyi fedezni tudná az alkalmazottak jövedelmét, a vállalkozó elvárt profitját és az állam által igényelt elvonások összességét egyidejűleg. Objektív kényszer az adócsalás.

Ugyanakkor a gazdaságnak azok a szereplői, amelyek meg tudnák fizetni a magas kulcsú adókat, kevesebbet fizetnek a kelleténél, vagy egyáltalán nem fizetnek adót. A magas termelékenységű multinacionális vállalatok annyi központi támogatást kapnak, és annyi adókedvezményben részesülnek, hogy valóságos adóterhelésük lényegesen kisebb a tényleges adókulcsok mellett fizetendő adók és járulékok összegénél. És van a feketegazdaságnak egy olyan, túlságosan is kiterjedt szegmense – elsősorban a vendéglátásban, kereskedelemben, a lakossági szolgáltatásban, a mezőgazdaságban és az építőiparban – ahol bár tehetnék, de egyáltalán nem fizetnek adót.

Tézisek

I. A hazai kkv-szektorban egy foglalkoztatottra eső GDP olyan alacsony, hogy egy átlagos teljesítményű vállalkozás nem tud annyi jövedelmet termelni, hogy abból a béreket terhelő adók és járulékok teljességét kifizesse. Ha ezt tenné, nem maradna a vállalat tulajdonosának semmi, és nem tudna beruházni, fejleszteni. A bérek elviselhetetlenül magas adóéke (56%) miatt csalni kényszerül, alkalmazottainak keresetét két csatornán biztosítja: hivatalosan a minimálbérhez közeli bruttó bért fizet, és ezt feketén, zsebbe adott pénzekkel egészíti ki.

II. A vállalkozások a zsebbe adott bér fedezetét általában fiktív számlák vásárlásával veszik ki a cégből. Az áfa és a nettó számlaérték 10%-a ellenében a számlagyár elismeri a számla ellenértékének kifizetését, és 90%-ot visszaad a számla vásárlójának A kétcsatornás bérezés jelentős megtakarítást eredményez a vállalkozás számára ahhoz képest, mintha az ugyanekkora nettó kereseteket mind leadózná. Pontosan azért kényszerül folyamatosan több százezer ember adócsalásra, mert ennek a megtakarításnak a fedezetét képező GDP-t nem tudja megtermelni. Az állam elvárásai a bérek terhelhetőségében irreálisak.

III. A fiktív számlázás „intézményét” nem csak a fantomcégekként működő számlagyárak jelentik. A minimálbér adómentessé tétele és az eva biztosította kockázatmentes fiktív számlázás sok alkalmazott számára teszi lehetővé, hogy gyakorlatilag adófizetés nélkül juthasson bérjövedelemhez. Fiktív számlázás a multinacionális szektorban is folyik, csak nem számlagyárak, hanem off-shore cégek, ill. az itt megtermelt profit kicsempészését lehetővé tevő transzferárak révén. A külföldi tulajdonú cégek, bár alkalmazottaik bérének terheit megfizetik, jóval kevesebb adót (társasági adót és áfát) fizetnek, mint kellene.

IV. A fekete és szürkegazdaságban keletkezett tényleges adóhiány jelentős csökkentésére azonban kicsi az esély. Egyrészt azért, mert a hazai kkv-szektor csak annyi jövedelmet tud termelni, amennyiből több nem jut az államnak. Másrészt azért, mert akik több adót tudnának fizetni, azoknak az adóelkerülési technikáit az adóhatóság nem tudja föltárni. A kétcsatornás bérezés kiterjedt rendszerét csak akkor lehetne megszüntetni, ha a kétcsatornás bérezés adóékével (40%) megegyező terhelésűre csökkentenénk a béreket terhelő adókat és járulékokat. A vállalkozásoknak megérné, hogy ne csaljanak adót, hiszen az új rendszerben az adók megfizetésével nem nőnének a bérfizetési terheik. 15%-os, egykulcsos szja-t kellene bevezetni, és a járulékokat 13,5%-kal kellene csökkenteni. A társasági adó is 15%-os lenne, a különadó megszűnne. Az áfát azonban 25%-ra kellene emelni, és be kellene vezetni egy új adónemet, a vagyonadót (nem csupán ingatlanadót), amelynek segítségével az adóelkerüléssel szerzett vagyonok után is adóznának. A vagyonadó alkalmas – sőt igazán csak ez alkalmas – a szociális különbségek figyelembe vételére is.

VI. Az új adókulcsokkal egy átlagos hazai kisvállalkozás nem fizetne kevesebb adót, mint jelenleg. Ha 10%-kal növelni tudná termelékenységét, és 10%-kal több dolgozót alkalmazna, a többletteljesítmény eredményeként annyi többlet-adóbevétel folyna be, mint amennyit a jelenlegi terhek mellett az állam elvár, de senki sem teljesít. A mindennapi csalástól való megmenekülés felszabadítja a vállalkozások lefojtott energiáit, és soha nem látott gazdasági növekedés fog beindulni.

VII. Összességében a multinacionális szektorban sem csökkennének az adóbevételek, mert az áfa növekedése ellensúlyozná a bérek terheinek csökkenéséből keletkező adóveszteségeket. A költségvetésbe 1300 milliárd forinttal kevesebb szja és járulék folyna be. A költségvetésben foglalkoztatottak adóira és járulékaira azonban 400 milliárd forinttal kevesebb adót kellene beszedni a versenyszektorból. Ezért a tényleges adóhiány minden bizonnyal kevesebb mint ezermilliárd forint lenn. A többlet-áfabevétel tovább csökkenti a hiányt, 500 milliárd forintra. Joggal számíthatunk arra, hogy a béklyóitól megszabadított vállalkozói szektor többletteljesítményéből és a kérlelhetetlen adószigor miatt befolyó pluszbevételek ellensúlyozni fogják ezt a hiányt.

VIII. A vagyonadót kizárólag a nyugdíjkassza hiányának és az államadósságnak a csökkentésére szabad fordítani, és addig kell fenntartani, amíg az adósságszolgálat jelenlegi elviselhetetlenül magas szintje nem csökken. A háztartások mintegy harmadának kellene évente átlagosan 500 000 Ft vagyonadót fizetnie, ami kb. ötszázmilliárd forint bevételhez juttatná a költségvetést. A gazdagok így segítenének az ország gondjain, amelyek részben azért is keletkeztek, mert vagyonukhoz képest korábban kevés adót fizettek, vagy egyáltalán nem fizettek. A vagyonadó bevezetéséhez szükséges nyilvántartási rendszer már részben rendelkezésre áll és teljessé tehető.

IX. A magas áfával azokat a nemkívánatos hatásokat kell tompítani, amelyeket a vállalkozók és a bérből élők javára és az állam rovására megvalósuló egészséges jövedelem-átcsoportosítás (ugyanakkora bruttó bérből több lesz a nettó) okoz. A nagyobb nettó bérjövedelem a gazdasági növekedésen kívül a gazdaság kifehéredésének is elengedhetetlen feltétele, mert csak magasabb jövedelmükből tudják a háztartások megfizetni azoknak a termékeknek és szolgáltatásoknak az adókat is tartalmazó magasabb árait, amelyeknek vásárlásakor eddig nem kértek számlát. A nettó bérjövedelem növekedése a költségvetési kiadások csökkentésének is feltétele: csak ebben az esetben fogadná el a társadalom, hogy a közszolgáltatások igénybe vételekor önrészt kelljen fizetni. A szociális támogatások radikális csökkenthetőségére nincs túl nagy esély, ellenben a vállalkozói szektornak adott támogatások és adókedvezmények visszafogásával évente legalább ötszázmilliárd forint takarítható meg. Az alacsony adóknál hatékonyabb vállalkozástámogatási rendszer nem létezik. Nincs szükség támogatások osztogatására a vállalkozói szektorban, mások pénzét osztani egyébként is a korrupció melegágya.

X. Az új adórendszer megnyugtatóan képes biztosítani egy kiadásaiban ésszerűsített költségvetés hosszú távon is fenntartható bevételeit. Az alacsony adók megfizetését azonban mindenkitől meg kell követelni, kérlelhetetlen adószigornak kell érvényesülnie. A vagyonadó bevezetését az adóparadicsomok léte kétségkívül megnehezíti. Nemzetközi összefogással azonban a „demokratikus piacgazdaság” legnagyobb hazugsága, az off-shore intézménye megszüntethető. A jelenlegi pénzügyi válság erre jó alkalmat szolgáltat. Ki kell használni, hogy az Európai Unió soros elnöke, Nicholas Sárkozy napirendre vette a kérdést. Addig is nálunk kötelezővé kéne tenni, hogy a vállalkozások tételesen bevallják, mely off-shore cégeknek fizettek, és mennyit. A bevallási kötelezettség még nem jelenti a szabad kereskedelem akadályozását. Éppen ez mutatná meg, van-e bátorság a politikusokban valódi, az ország érdekét szolgáló változtatásokat végrehajtani.

Ha egy bölcs és hiteles politikus elmagyarázza az embereknek, hogy megfizethető szintre csökkentjük az adókat, de cserébe elvárjuk, hogy azokat mindenki megfizesse, akkor ezt az állampolgárok meg fogják érteni, és értékelni fogják. A hitelesség rendkívül fontos: az új vezetésnek minden meg kell tennie azért, hogy a korrupció látványosan csökkenjen az államigazgatásban. Kínosan vigyáznia kell a kormánytagok és a képviselők tisztaságára (pl. ne lehessen a nevüket off-shore cégekkel kapcsolatba hozni).

Csak ebben az erkölcseiben helyreállított közegben lehet és egyben kell meghozni azokat a jogszabályokat, amelyek az adócsalást a legmegvetendőbb bűncselekmények közé teszik a közvélemény szemében. Az átlátható, megfizethető adók bevezetése egyfelől, a kérlelhetetlen és egyetemleges adószigor másfelől a feltétele annak, hogy egy új, versenyképes Magyarországban élhessünk.

(A szerző a Corvinus Egyetem Vállalkozás-fejlesztési Intézetének docense)