Saller balról, csókolom

Házunk előtt két protest állt
közülük csak egy protestált

Akárhogyan nézzük-forgatjuk: erre nem számított talán senki se. Az Index Lengyel László Politológiai Szakkollégiuma is értetlenül áll. A szoci vezérpolitikusok halmozottan gázos szerencsétlenkedései ellenére jelentős Fidesz-bukta néz ki az első forduló után. Sőt, alighanem kimondható: ebből kormányváltás lesz. Nincsen már jelentős szavazattartalék a jobboldalon, az egyéni választókerületek többségét két hét múlva hozhatja majd az MSZP, vagy ha mégis egálra jönne ki, az SZDSZ, mint az egyetlen parlamentbe kerülő kis párt döntheti el, mi legyen, és nem kérdés, hogy mit fog dönteni. (Visszaléptetés, satöbbi, satöbbi.)

Úgy tűnt, hogy péntek este az egészen gyalázatos színvonalú Medgyessy-Orbán vita végleg betett a baloldalnak: a látványosan kommunikációképtelen MSZP képtelen választási győzelemre váltani meglehetős támogatottságát (vagy ahogyan a szoci zsargon mondja: a széles társadalmi bázist). Azt. És úgy tűnt, beérik a profin felépített, milliárdokat fölemésztő Fidesz-reklámhadjárat Széchenyi-tervestül, Nemzetistül, Hídemberestül.

De ahogyan 1998-ban a szocialisták rúgtak féltucatnyi öngólt a döntő pillanatokban, úgy most a Fidesz rettenetesen profinak tűnő stratégái verték meg önmagukat. Az utolsó hetek kormánypárti nyomulása nyilvánvalóan egy dolgot célzott: a radikális jobboldali szavazók megnyerését. Kövér "Strigakötél" László, a verbális nehézfiú haladt az élen, támogatva egy kis terrorházás historizáló promóciótól, jobbra sasszézott az addig nagyon visszafogott Pokorni, maga a kormányfő pedig nem a HVG-nek vagy a Népszabadságnak adott interjút az első forduló előtt, hanem bizony a jóval szerényebb olvasottságú, viszont politikailag megfelelően inkorrekt Demokratának; valamiért azokhoz az emberekhez akart beszélni, akik semmiképp sem szavaztak volna a baloldalra.

Dupla zakó lett ebből a manőverből: a potenciális külső (vagy belső) támogató MIÉP szavazóinak nagyobbik részét magába szippantotta a polgári szövetség, így a radikális jobboldalnak nem maradt elég voksa, kihullott a parlamentből; a mérsékelt, nem feltétlenül MSZP-barát, de a radikálkiabálástól irtózó szavazók pedig átmenekültek az ellenzéki oldalra.

Külön elemzés tárgya lehetne Csurka István viselkedése. A MIÉP-elnök simán hagyta, hogy a Fidesz fölszipkázza szavazóit, egyetlen szava sem volt, sőt, mintha önként hajtotta volna a fejét a nyaktilóba. Torgyán-effekt? Lapul valahol egy akta, amely? Dagad valahol egy bankszámla, amely? Vagy csak politikai rövidlátás?

Apropó Torgyán: most látszik, hogy mekkora hülyeség volt Fidesz-szempontból a Kisgazdapárt fölszalámizása. (Más szempontból nem volt az: egy tökéletesen ostoba, ám kártékony, de legalább velejéig korrupt politikai szerveződés számolódott föl.) 1998-ban a Fidesz gyöngébben állt a szocikhoz képest, mint most. De mecsoda különbség! Akkor ott volt mögöttük 10 százaléknyi kisgazda, és ez pont elegendő volt a második fordulós győzelemhez.

Itt pedig megint jöhetne egy hosszas elmélkedés arról, hogyan tűnik el egy százéves, ugyan kicsikét már anakronisztikus párt végleg. A kisgazdák még az állami támogatáshoz szükséges egyszázalékos eredményt sem érték el. Ez egyenlő a párt megszűnésével. Történelmi pillanat: a kisgazdapárt alighanem végleg eltűnik a bús magyar politikából.

Na, menjünk rá a Maszopra, akkor. Tény, ami tény: az első forduló eredménye még a legoptimistább szocialistákat is meglepte. A legeslegutolsó közvélemény-kutatási adatok is minimum két-, maximum tízszázalékos Fidesz-győzelmet jósoltak. (És itten következhetne a közvélemény-kutatók kompetenciáját boncolgató izé: lehet, hogy ezek nem is közvéleményt kutatnak, hanem egymás számaiból matematikáznak?)

Ahogy az egyre pofátlanabb lenyúlásoknak falazó, közpénzből önfényező Fideszre ráfért egy emberes saller, ugyanúgy ráfért volna a megújulni és normálisan beszélni képtelen, a szenilitás számtalan jelét mutató MSZP-re is. Csöppet sem megnyugtató, hogy Medgyessy (és pártja) képtelen érthető és értelmes üzeneteket fogalmazni, szürke, posztkádári maszlagot nyomat, szociális hablaty (Jézusom, egy Bokros-csomag után!), agráraggódás, plusz a szentimentálchartás, műcivil, egymásba csimpaszkodós hülyéskedés levitézlett popsztárokkal. Csöppet sem megnyugtató, hogy a választási közvetítések az MSZP-székházból adták a legidiotikusabb arcokat. Csöppet sem megnyugtató a régi káderek nekikészülődése (Nagy Sándor ante portas). Semmi sem megnyugtató. Sőt.

Az SZDSZ helyzete már megen külön elemzés tárgya lenne, ugye. A legnagyobb lúzer és a legnagyobb győztes szegény, egyszerre. Egy roppant alacsony színvonalú (bunkó) kampány után öt és fél százalék nyilvánvaló bukás a nyolcas-tízes reményekhez képes, de nagy győzelem, mert a két nagyon kívül csak a szabad demokraták maradtak életben parlamentileg, és a kormányváltás csakis velük megoldható (vö.: mérleg nyelve, helyzet kulcsa, egyéb birtokos szerkezetek). A Gizella utcában tizenhat éves csajok buliznak.

Az ellenérzések győztek. Ez nem túl vidám dolog egyébként, még ha a nyilvánvalóan súlyosan demagóg, barom fideszes dumát - miszerint az egyik oldalon a haladás, mosoly, konstruktív jövőgondolkodó felelős pozitívkodás, a túloldalon meg szenny, pusztítás és halál - körberöhögendőnek is tartjuk. Még mindig nincsen mire szavazni, csak valami ellen.