Honfoglalás

Szeretem a kínaiakat. Nemcsak az éttermeikre gondolok, de arra is: a hamburgerzabáldákhoz képest egészen normális ennivalót adnak, noha van ott is esély gané kajára. A kínai éttermek titka azonban nem annyira az, hogy finomat főznek, hanem az, hogy a kínai, az fogja magát, és mosolyog. Idejön a komenizmusból, és azonnal tudja, hogy engem, a kedves vendéget megillet a mosoly. Tudja ugyanezt a fröccsöntött szirszarral és bóvli ruhákkal kereskedő kínai is.

Mufurc magyar konkurensei nem mindig tudnak erről. Sőt még az én kurva anyámat, hogy odamegyek pénzt költeni az ő boltjába. Már-már magánlaksértés.

Szóval nincs nekem alapvetően kifogásom az ellen, hogy jöjjön ide még egy csomó kínai; mellettük szól az is, hogy nem köthető hozzájuk vallási terrorizmus, bűnügyeiket pedig egymás közt intézik.

Viszont mégiscsak hibádzik valami ebben a betelepítési stratégiában. Fogy a magyar, rendben van, csináljunk valamit. De nem ez a különös. Hanem az, hogy ha már felbruttósítjuk a lakosságot, akkor nem volna-e kézenfekvő a mégoly szimpatikus ázsiaiak helyett mondjuk magyarokat hívni? Bizonyára tudnak róla a szocialisták - elképzelhető, hogy az SZDSZ is -, hogy határainkon túl is élnek magyarok. (Ezek közül leginkább a vajdaságiak vannak most szopóágon, a koszovói szerb exodus miatt. Ami elég ok ahhoz, hogy akár a tömeges áttelepülésüket lehetővé tegyük.)

Nem azt mondom, hogy Ausländer raus, és mostantól egy kínait se engedjünk be, hanem csak magyart; de ha stratégiai léptékben és méretekben tervezünk, akkor talán mégse Ázsia legyen az első szóba jövő forrás. A multikulti - figyeljünk már oda egy kicsit, tényleg! - nem az a vitathatatlan sikertörténet világszerte. Van rá működő példa, meg van sok veszélyesen kudarcos. Mi szól amellett, hogy éppen ezt tudnánk mi működőre megcsinálni? Külföldön tudnak rendes metrót is, például.

Mert arról például fogalmunk sincs, hogy ha most betelepül csak félmillió szimpatikus, mosolygós kínai büfés, akkor az ő második generációjuk is ilyen jópofa hangyaszerű emberke lesz, vagy mittudomén addigra divatba jön köztük a maoizmus. Intő példa a más színű/kultúrájú emberekkel való együttélésünkre a cigánykérdés. (Rákerestem az ÉS-ben, le szabad írni.) Most azt hagyjuk, hogy ki mennyire hibás, de mindenkinek szar, ahogy most van, az tuti. Talán mégis biztonságosabb volna előbb határon túli magyarokkal kísérletezni.

A HTM-ekről is vannak közkeletű sztereotípiák: matyóban járnak, lovon, bicskával hadonásznak, és konkrétan horthysták mind. De minimum megveszekedett fideszesek, az árpádsávos árnyalatból.

Pedig nem. A határon túli magyarok civilizáltak; mobiltelefonjuk van, használni is tudják, igaz, ezért néha megverik őket. Malina Hedvig mindennek jelképe volt, csak az ő ügyét elmosta az őszödi beszéd meg a magyaroknak magyarok elleni agressziója. Mellékszálon: az is megér egy kósza gondolatot, hogy ez a mi cirkuszunk egyáltalán nem jön rosszul egyes szomszédainknak.

Attól, hogy Bayer Zsolt kolléga szeret Erdélybe járni, még nem lesz minden erdélyi Bayer Zsolt. Minden bogár rovar, de nem minden rovar bogár. Igaz, vannak nekik is nacionalista vezetőik, de a magyarok jelentős része nem szavaz rájuk, hanem inkább sehova, vagy a többségi nemzet elviselhetőbb pártjaira.

Az simán lehet, hogy kissé megorroltak a KÁP-népszavazásban nyújtott teljesítményért az MSZP-re, még akkor is, ha aztán a Fidesz maga is beismerte, ostobaság volt az egész kezdeményezés. Joggal neheztelnek az olcsó ellenérvelésért. Vagy azért, ha most Magyarország átnyúl a fejük felett Ázsiába. De nem az a megoldás, hogy akkor most félünk tőlük, hanem megpróbáljuk rendbehozni a kapcsolatunkat. Hátha belefér a reformlendületbe.