Ne bántsd a magyart!

2006.09.05. 09:48
Nagyjából lefutott az első kör a szlovákiai atrocitások ügyében. Megszólalt mindenki, aki akart - Sólyom "Középhatalom" László persze elbújt most is -, szlovákék nyomtak egy barackot Slota hülye fejére, külügyminiszterek sajnálkoztak, valamint előtérbe hangsúlyozták az együttműködést. Haladéktalanul közös lépéseket fognak tenni a jövőben a rendelkezésükre álló eszközök hatékonyabb felhasználására.

miért ne lehetne fasisztázni, ha egyszer kormánytényező egy szétivott fejű fasiszta?
Nincs vége, ne higgye senki. Aki látta Göncz Kinga és Ján Kubis beszélgetését, az hamar megérezhette a sötét sunyiságot, ami az egész ügyet belengi. „A kormányunkban nincsenek szélsőséges pártok”, mondta a szlovák külügyminiszter, miközben a másik kezével elhatárolódott bizonyos kijelentésektől. Tankkal eltaposni, kikergetni, földig rombolni, satöbbi. De mit tart akkor ő szélsőségesnek, ha nem a bizonyos kijelentéseket?

Aztán – felbátorodva – ki is kérte magának Kubis, hogy Németh Zsolt fasisztázott egyet a magyar parlamentben. „De Németh Zsolt ellenzéki!”, tiltakozott Göncz. Kvázi elhatárolódott ő is, bement a nagyon bénán összegányolt csapdába, hogy mindkét fél bűnös. Pedig már miért ne lehetne fasisztázni, ha egyszer kormánytényező egy szétivott fejű fasiszta? Aki tankokról meg takarodásról ugat? Nem maga Tiso, de már emléktáblát állít neki, és minisztereket nevez ki. Lehet a trambulinról a vízbe húgyozni, de akkor azt belehúgyozásnak fogják hívni, nem másnak.

Slota ennyit tud, nem többet. Ezért szavaztak rá. A legprimitívebb uszítást, amit ismerünk magyarul is, de nálunk azok az arcok csak focimeccseken meg parlamenten kívüli underground bandák mulatságain nyilvánulhatnak meg, vízágyúközelben. Tehát a Szlovák Nemzeti Párt, a Szlovák Köztársaság egyik kormányzó pártja minden bizonnyal ezután is magyar-, cigány-, zsidó- és buziellenes gajdolással operál majd. Mégpedig leplezetlenül és ordenáréul, ugyanis szeretne különbözni Ficótól és Meciartól, akik csak olykor és csak szoftosan élnek a soviniszta retorikával.

Márpedig ha egyenesen a kormányból ordítanak le időnként, hogy a magyar nem ember, akkor mindig akad pár tucat turbószlovák, aki erre fog magának egy magyart.

Szlovákia gyámoltalan, gyönge kis ország, atomfegyver nélkül.
Nem azért, mert a szlovák különösen hülye nép lenne: mindenhol van pár százalék, aki annyira szerencsétlen lúzer, hogy az égvilágon semmi másra nem lehet büszke, mint amiről nem tehet: hogy oda született, ahova. Azt nem tudta elrontani még ő se. Ezenkívül se szellemi, se anyagi, se lelki vívmánya nincs neki, úgyhogy ezt teszi meg legfőbb értéknek. S mivel ilyen primitív fajta, ezt a mindenki más püfölésével fejezi ki. Főleg, ha azt mondják neki, hogy mindez rendben van.

Slota tehát nem maradhat a szlovák kormányban. Ne higgyük el, hogy ez szlovák belügy. Ez az ember bánt minket – igen, azok odaát is mi vagyunk –, és ha valaki bánt, az nem az ő belügye. Akkor szívósan, keményen védekezni és ellentámadni kell. Nem erővel és nem szemtől szembe nyilván, hiszen végtagok nélküli korcsok vagyunk. De Szlovákia ugyanolyan gyámoltalan, gyönge kis ország, mint mi. Atomfegyver nélkül. Nem engedheti meg magának, hogy állatkodjon. Mert megmondjuk.

Tudják ezek nagyon jól, hogy szarba léptek, és hogy ez ciki. Nem az volt a legfőbb problémájuk, hogy suttyó senkik verik az állampolgáraikat. Hanem hogy ebből hír lesz, és hogy már az EU is mintha mozgatná a füle botját. Nem is jönne rosszul a török csatlakozás miatt példát statuálni emberi jogból meg ilyesmikből. Tudják a szlovákok, hogy ha odamegy húsz megfigyelő, annyi szart túrnak ki egy hét alatt... hát csak egy kicsivel többet, mint amennyit bármelyik másik káeurópai demokráciában kitúrhatnának. Viszont akkor fuccs az EU-pénzeknek, jólétnek, Ficónak. De hát nem kellett volna direkt megfürödni a fasiszta szarban, kedves szomszéd. Ezt a fajta szart ugyanis a nyugati civilizáció casus belliként használja. Jobb lesz békében maradni.