A nagy levélháború

A hétfői, Orbán Viktor szeret téged szövegű, képes sms-nél még gunyoros gesztusra gyanakodtam, az 1984 parafrázisára. Az "Orbán Viktor azt üzente" kezdetű, "5 hazafinak" továbbküldendő üzenet azonban már jel volt: valami történik.

Délután indultak meg az e-mailek. Először is "Kedves Barátja" lettem egy Mondolat nevű, általam nem ismert személynek, aki e ténytől függetlenül szívélyes hangnemben megnyugtatott: tulajdonképpen érthető, hogy sokan a szocialistákra szavaztak, hiszen az "emberek szeretnek felejteni, ... ki emlékezne vissza, hogy meglopta osztálytársát, ...vagy kihasználták, elárulták." Van azonban becsület is a világon. Továbbá Széchenyi terv a Bokros csomag ellenében. Ezek okán pedig a levélíró javasolja nekem, hogy szavazzak arra, aki "számítógépet, diákhitelt, olcsó sztrádákat biztosított".

"Ki emlékezne arra, hogy meglopta osztálytársát?"

A következő, hosszú címlistájú e-mail után ismét gyanú ébredt bennem: valaki groteszk tréfát űz velünk. A levél ugyanis hátba veregető bizalmassággal vezetett be a suttogó propaganda alapjaiba, mintha legalábbis egy spion-távoktató kurzusra fizettem volna be. Megtudtam például, hogy az MSZP gaztetteit terjesztő suttogó propagandistának "közért, lift, bármilyen sorban állás" közben célszerű akcióba lendülnie, mégpedig "nem túl hangosan beszélve, de ügyelve arra, hogy környezetünkben hallják." Házifeladatként pedig azt a tanácsot kaptuk, hogy "ne múljon el nap, hogy nem alkalmaztuk a suttogó propaganda eszközét."

A dolog addig tűnt viccnek, míg másnap a miniszterelnök úr a suttogni való álhíreket (gázáremelés, lakáshitel megszüntetés, föld külföldinek eladása, stb) mikrofonba mondta a kampánytüntetésen - ezzel egyébként szem elől tévesztve a levél utasításait.

"A sátán akkor tombol, ha vesztét érzi"

Az önkéntes politikai propaganda-emailek a beszédet követő nap tetőztek. Új motívumot jelentett a sátán győzedelmeskedése ellen napi imára felszólító körlevél. A jámbor hit-politikus némi önellentmondásba bonyolódva először leszögezi, "a sátán akkor tombol, ha vesztét érzi", majd, hogy "könnyedén vettük, hogy a választást megnyertük". A nemzeti tragédia elkerülése tekintetében viszont tévedhetetlen: az "irgalmasság rózsafüzérje" napi háromszor, étkezések előtt, minden gondot megold.

A miniszterelnök szabadságharcot hirdető beszédjét követően politikai folklórunk Orbán Viktornak címzett, és a fél országnak is elküldött válaszlevelekkel színesedett. A balszimpatizáns e-mailek (megtámogatva egy, ebben a kategóriában indult 1998-as Fidesz szavazóval) visszatérést akarnak a "szabadságharctól a szabad választás gondolatához." Hangsúlyozzák, hogy a "választás nem háború, a győzelem... pedig nem élet-halál kérdése", továbbá egyöntetűen elítélik a gyűlöletkeltő kampányfogásokat.

Úgy tűnt, postafiókomban két különböző politikai, sőt világnézeti beállítottság kezdett vitába. A vitával pedig semmi baj, végül is a demokrácia nem leszedált mosolygás. De vajon érdemi vitáról van itt szó? Nézetek, világképek állnak szemben ma egymással?

A fideszes elkötelezettségű önkéntes - vagy annak mondott - propagandisták, azzal, hogy nézeteik terjesztésére, meggyőzésre, agitálásra szólítanak fel ("következő vasárnap vigyél magaddal egy új szavazót"), cinikus módon tagadják a felelősen gondolkodó, önálló politikai akarattal és világnézettel rendelkező állampolgárok létét.

"A demokrácia nem leszedált mosolygás"

Vizsgálatra érdemes a stílus, ez a patetikus, profetikus, nemzetmentő modorosság, ami jellemzően nem az intellekuális viadalok sajátja. A levelek kulcsszavai a becsület, a győzelem, a vereség, a sátán, az idegenszívű, a jelkép, a gyűlölet - miközben feltűnően háttérbe szorulnak, vagy meg sem jelennek az olyan kifejezések, mint költségvetés, gazdaság, kül- vagy belpolitika, mezőgazdaság. A politika tulajdonképpeni tárgyairól csak az ismert Fidesz-toposzok szintjén esik szó: Széchenyi-terv, diákhitel, GYES, minimálbéremelés, továbbá az MSZP -tényként közölt- ellenlépései. Az "Egy újságíró írása" szignóval szétküldött levél, az érthetőség kedvéért, logikai sorrendbe is rendezi a faktumokat: a szocialisták kórház és óvoda bezárásait, a "tandíjtól rettegő fiatal műszakist", a Bokros-csomagot és "a titkos svájci bankszámlákat".

"Nem vélemények, hanem jelszavak csatája."

Nem vélemények hangzanak itt el, hanem jelszavak. Jelszavakkal pedig csak más jelszavakat lehet szembe állítani, vitázni ugyanis véleményekkel lehet. Jelképek csatája zajlik nálunk, politika címén. Verbálisan, írásban, képben lengetjük meggyőződésünket a másik tábor irányába, ahogy az ősemberek tették totemjeikkel. Nem az töri derékba Magyarország fejlődését, ha egyik vagy másik pártra szavazunk, hanem ha elfelejtünk gondolkodni. Ha az önálló véleményformálás jogát kiengedjük a kezünkből. Márpedig most minden jel szerint ez történik.

És az elképesztően magas választási részvétel? A veszekedés zajára gyűlik össze a gang népe.