Az SZDSZ melegségre vágyik

Mottó: "Elszánt és egyetértő felek álltak fel az asztaltól tegnap, miután Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az SZDSZ-frakcióval egyeztette az Európai Bizottságnak benyújtandó konvergenciaprogram részleteit."

(Népszabadság, 2006. augusztus 16.)

Tizenkét évvel az első MSZP-SZDSZ kormány megalakulása után tényleg übervicces, hogy amint előkerül valami téma, amelyben a két említett formáció nem ért teljesen egyet, rögvest felmerül a kérdés, vajon bomlik-e a koalíció. Persze, hogy nem bomlik. Sosem bomlott, sosem is fog. Igen, elvitatkozgatnak kicsit a felek, beszólnak egymásnak, de végül abbahagyják. Vagy azért, mert kompromisszumra jutottak, vagy azért, mert az egyik lenyomta a másikat. Nincsen ebben semmi csodálatos, természetes szövetségeseknél a dolgok így működnek.

Az elmúlt napokban az SZDSZ kétségkívül igyekezett hangoztatni úton-útfélen, hogy nem konvergenciaprogram a konvergenciaprogram, ha hiányzik belőle az euró bevezetésének 2010-es céldátuma. Miután azonban a miniszterelnök meglátogatta a kisebbik balpárt frakcióját, már kevésbé hangosan hangsúlyozzák ezt. Minek is kiabálnának? Volt más is, ami mellett kardoskodtak, aztán igyekeztek elfelejteni halkan. Egy példa: a szabad demokraták az adócsökkentés pártja, mégis hagyták kidobni a francba az ötéves tervet, és simán megszavazták a Gyurcsány-pakk adóemelő elemeit. Amikor tehát bármelyik Gábor - Kuncze, Horn stb. - azt mondja, 2010, akkor az nem szakítópróba, hanem tárgyalási alap.

Az 1998-as választások után azt találtam gondolni - nem átallottam ki is fejteni ezt a marhaságot az egyik napilapban -, hogy Horn Gyula bukása után a szocialistáknak nincs többé szükségük az SZDSZ-re, és mivel a Fidesznek pláne nincs, ezért a szabad demokraták politikai magányra vannak ítélve. Tévedtem - bár az is lehet, hogy nyolc évvel ezelőtt még ilyennek is tűnhetett a térkép.

A szociknak ugyanis minden körülmények közt szükségük van az SZDSZ-re. Fordítva dettó. Szemléletesen látszott ez a 2002-es és a 2006-os országgyűlési méredzkedésekkor, amikor annak köszönhetően jöhetett váltás előbb, s maradhatott hatalomban az aktuális kormány utóbb, mert a szabad demokraták nem buktak fel a választási küszöbben. Egyfelől az MSZP egyedül aligha lett volna elég mindkétszer - másfelől úgy néz ki, az SZDSZ-nek megvan az a stabil, öt százalék fölötti bázisa, amely révén képviselői hosszú távon is belakhatják a Parlament zugait. Ráadásul kormányon lenni jó, pozíciókkal és pénzzel jár, és ha összejön, bónuszként még bizonyos elvek és elképzelések gyakorlatba ültetését is kipróbálhatják. Igaz, ritkán fordul elő ilyen.

Az SZDSZ csodás érdekérvényesítő képességét - avagy zsarolási potenciálját - megéneklő megközelítések legendák. Az MSZP nagy, az SZDSZ kicsi. Ezért az MSZP többször, az SZDSZ kevesebbszer veri keresztül, amit akar. Matematika. Szokták mondani, írni: ha az MSZP nem fogadja el, amit az SZDSZ szeretne, búcsút inthet a hatalomnak, és az rossz. De hát könyörgök: ebben az esetben az SZDSZ-nek is kanóc. A második Gyurcsány-kormány színre lépése óta egy igazán látványos esetben érvényesített érdeket sikeresen az SZDSZ. Berágtak amiatt, hogy Katona államtitkár a hátuk mögött jelentette be, miszerint nem egységesen 20 százalékos lesz a normál áfakulcs, hanem kétféle marad. Mégis 20 lett, és a szakállamtitkár szakállas fejét megmosták jól.

A szabad demokratáknak egyszerűen nincs hová menniük. Már tíz éve is körberöhögte mindenki a párt prominensét, aki arról értekezett, a liberálisok középen állnak, és mindkét irányba vannak szabad vegyértékeik. A fenét: amennyiben ennek a jobb-bal skálának egyáltalán van értelme Magyarországon - dehogy van -, akkor az SZDSZ földrajzilag balra található, és bármit tesz az elkövetkezendő ötven évben, ott marad. Ha nem, mégis jön a magány. De nincs nem. Az SZDSZ társas lény.

Szóval: konvergenciaprogram az elszánt és egyetértő újságcikkekkel szinkronban lesz, és idejében el fogják fogadni őt. A kormánypártok támogatásával, az ellenzék ellenkezése mellett. Nem az a kérdés, hogy az SZDSZ bólint-e a benne foglaltakra. Hanem az, hogy az Európai Bizottságnak is tetszik-e majd a tartalma. Ám ez már egy másik történet.