Nem törnek át

A MIÉP szerint azzal, hogy Magyarország baloldali kormányt választott, szembehelyezkedik az európai trenddel, amely - úgymond - éppenséggel a jobboldali - sőt jobboldali radikális - pártokat juttatja hatalomra, vagy a hatalom közelébe sorban, országról-országra. Valóban: a jobboldali-populista pártok Nyugat-Európa-szerte mozgolódnak, a közelmúltban több választási sikert is arattak, és mintha kezdene beszivárogni a mainstream politikába bevándorlóellenes, euroszkeptikus és globalizációellenes hangnemük és világlátásuk. A kijelentésnek súlyt ad a minden további nélkül lefasisztázható Jean-Marie Le Pen meglepő sikere a franciaországi elnökválasztások első fordulójában. Rajta van a para a nyugat-európai baloldalon.

Le Pen

De vajon tényleg félni kell a jobboldali radikalizmus megerősödésétől? Nem biztos. A példánál maradva, Le Pen elsőkörös sikerét az okozta, ami Magyarországon a MIÉP vesztét: a részvételi arány. A (parlamenti képviselettel nem is rendelkező) Nemzeti Front jelöltje alig valamivel kapott több szavazatot, mint hét évvel ezelőtt, a százalékos eredmény csak azért nagyobb, mert összességében kevesebben mentek el szavazni. Ahhoz, hogy Le Pen a második fordulóba jusson, szükség volt továbbá a baloldal példátlan megosztottságára is.

Kétségtelen, hogy számos északi országban (például Hollandiában, Dániában vagy Belgiumban) az elmúlt években növelték szavazataik (és képviselőik) számát a jobboldali radikálisok, de másutt éppenséggel visszaestek. Olaszországban például - bár hatalmon vannak - látványosan meggyengültek a posztfasiszták és az EU- és Dél-ellenes Északi Liga. A német tartományi választásokon és Norvégiában is visszaestek a szélsőségesek. Az osztrák Szabadságpárt ma már csak árnyéka korábbi önmagának, jórészt komolytalan kormányzati szereplése miatt.

Nem is mind fasiszta

A barnaingesek áttörésével azért is kár riogatni, mert azok a pártok, amelyeket általában a jobbszélre szokás helyezni, korántsem mind ugyanolyan gázosak. A xeno- és homofób, Európa-ellenes és holokausztrelativizáló Le Pen ugyan valóban korrekt fasiszta, de nincs sok köze például a holland Pim Fortuynhoz, aki nyíltan vállalja homoszexualitását, és bevándorlóellenes retorikája is lényegesen tompább a franciáénál. A lefasisztázott politikusok egy része inkább libertárius, mint náci, ami lehet, hogy a jóléti államhoz szokott kényelmes Nyugat-Európában sokakat megrémít, de ettől még nem biztos, hogy tényleg félni kell.

Jörg Haider

Izgalmasabb kérdés, hogy pontosan miben is rejlik e pártok népszerűségének titka. Szavazóik nagy részét gyakran nem a xenofób, EU- és globalizációellenes szlogenek mozgatják meg, hanem inkább a "hagyományos" középpártok szürkesége, pöffeszkedő arroganciája, amellyel szinte természetesnek veszik, hogy az emberek rájuk szavaznak. A "komoly" politikusok ráadásul elkövetik azt a hibát, hogy értelmes vita helyett leszélsőségesezik, vagy egyszerűen lehülyézik a náluknál radikálisabb, gyakran persze valóban szalonképtelen politikusokat. A populistákra leadott szavazat ezért gyakran inkább csak tiltakozás, mint a párt politikájával való igazi azonosulás. Aligha lehet lefasisztázni mindenkit, aki Ausztriában a Szabadságpártra szavazott (a választók 27 százaléka): a két nagy párt évtizedekig tartó, korrupt, unalmas és gyakran inkompetens kormányzása jobb magyarázat Jörg Haider sikerére. Hasonló okokból szerepelt szánalmasan Franciaországban Jacques Chirac és Lionel Jospin.

Kétségtelen, hogy Nyugat-Európában bevándorlásellenes jelszavakkal egy csomó embert meg lehet szólítani, mégsem biztos, hogy a bevándorlók nagy száma automatikusan a szélsőjobbot erősíti. Az európai országok közül Franciaország után Nagy-Britanniában él a legtöbb színesbőrű bevándorló, az ottani szélsőséges párt (a Brit Nemzeti Párt) mégsem rendelkezik parlamenti képviselettel. Erről részben a nagy pártoknak kedvező választási rendszer tehet, de nem csak az: a BNP még a többi szélsőjobboldali párthoz képest is komolytalan, alig több, mint szerencsétlenek egy csoportja, akik a sittről ismerik egymást. A bevándorlókkal szembeni ellenérzések Nyugat-Európában talán Dániában a legnagyobbak, holott viszonylag kevesen vannak, a gazdaság helyzete pedig imponálóan jó.

Viszont egyértelműen municiót szolgáltat a szélsőjobbnak, hogy az elmúlt években igencsak elhalványultak a különbségek a mainstream pártok között. A jobb- és baloldali tömegpártok politikája igencsak hasonlít egymásra, középpártokká váltak, leheletfinom különbségekkel (a legfontosabb kérdésekben a jobboldal a nyolcvanas évek végére megnyerte a háborút). Így olyan ideológiai űr keletkezik, amit a szélsőjobb is remekül ki tud használni: az olcsó baloldali populizmus a Le Penhez hasonló jobboldali radikálisok "programjában" és retorikájában is jelen van.

Az Európai Unió (és rajta keresztül a globalizáció) szintén népszerű ellenségkép a nyugat-európai szélsőjobb számára. A legtipikusabb vádak közül (ti. hogy az EU antidemokratikus, bürokratikus és uniformizál) az első állítás részben jogos, de csak részben: a legfontosabb EU-intézményt, az Európai Bizottságot, amely szemmel láthatólag kezében tartja a kormányrudat, nem a polgárok választják, tagjait a politikusok jelölik ki. De a Bizottság hatalma valójában elég kicsi, mert a törvényeket végül a választott nemzeti politikusokat tömörítő Európai Tanácsnak kell jóváhagynia. A látszólag elérhetetlen és számonkérhetetlen, de mindazonáltal hatalmas Brüsszelt mégis könnyű démonizálni.

Ugyanez igaz a globalizációra, amiről a legtöbb ember fejében csak viszonylag szimpla sémák léteznek, viszont hátrányai jóval számosabbnak tűnnek, mint előnyei. Legalábbis könnyebb rájuk mutatni egy drámai kézmozdulattal (karlendítéssel).

A gond mindezzel az, hogy a bevándorlás, a mainstream politizálás látszólagos kiüresedése, az európai integráció és a globalizáció olyan kérdéseket vetnek fel, amelyekre nincs könnyű és egyértelmű válasz. Viszont jó alapanyagként szolgálnak populista és szélsőséges szlogenekhez. Ezért megkerülhetetlen, hogy hosszútávon is megéljenek belőlük a Le Penhez és Haiderhez hasonló kellemetlen alakok. Jórészt a mainstream politikusok felelőssége, hogy elgáncsolják őket, ha már teljesen megszabadulni tőlük nem lehet.