A múltat végképp eltörölni

Most, hogy a Ferencváros egyrészt megnyerte a Stanley-kupát – bár az egy másik sportág –, másrészt leteperte a Kazincbarcikát, a magyar válogatott meg mindössze hat vacak gólt nyelt be két meccsen, ideje felemelni lehajtott fejünket. A szégyen évtizedeinek vége. Valami elkezdődött – nekem legalábbis megvilágosodásom támadt.

Évek óta közel jártam a felismeréshez, az igazsághoz, amely végre a maga teljességében mutatkozott meg előttem. Az a lényeg, hogy a múltat el kell törölni, végképp. A 6-3 hülyeség. Az 1966-os magyar–brazil nem érdekes. Az 1978-as, 1982-es, 1986-os kijutás kit hat meg? (A 6-3 a berni 2-3-ba, a brazilverés a sunderlandi 1-2-be, az utolsó vb-szereplés az irapuatói 0-6-ba torkollt, amúgy.)

A bázis nem a történelem. Hanem a 0 (mármint a nulla). Érdemes tudatosítani ezt, már pusztán azért is, mert a minap például olvastam egy újságcikket, amelynek szerzője 1997-et rítta vissza. Hogy akkor bezzeg még volt labdarúgás Magyarországon. Hiszen diadalmaskodtunk a finnek felett, és pótselejtezőt játszhattunk a jugoszlávokkal. Ugye, hogy veszélyes a múlttal példálózni? Könnyen a felcsereknél köthet ki az ember.

Na de mit súg a jelen? Először is azt, hogy van egy pompás szövetségi kapitányunk. Várhidi Péter egyértelműen a fentiek szellemében épít stratégiát, taktikát, kommunikációt. Egyszer sem harsogta, hogy jó esélyünk van kijutni az osztrák–svájci Európa-bajnokságra. Azzal sem riogatott, hogy a görögöket és a norvégokat lecsapjuk idegenben.

Ezzel szemben a tinédzseresítés jegyében volt bátorsága kihagyni a keretéből az elmúlt tíz év legjobb magyar futballistáját, Dárdai Pált. Tisztában van azzal is, hogy hosszú munkához idő kell, és kért három év türelmi időt. Ahelyett, hogy ötöt kért volna, vagy tizenkét és felet. Várhidi lát a pályán – azaz a pálya szélén –, egyetlen biztató jel sincs, amely elkerülhetné a figyelmét. Olyan 0-4 sincs, amelyből ne bírna levonni előre vivő konzekvenciákat.

Vannak továbbá remek válogatott játékosaink, a török, a görög első, a német és az angol másodosztályból. Többségük már-már rendszeresen játszik klubjában. Vagy ha nem, csak azért nem, mert pikkel rá az edző.

Van magyar bajnokság is, zakatoló futballistákkal, többszörösen képzett edzőkkel – egyetem und Doktor Mezey –, nagy formátumú, altruista klubtulajdonosokkal, figyelemre méltó nézőátlagokkal.

Mondom: innét kell nézni, amit nézni kell. Ha kell nézni egyáltalán, persze.

Máltát pedig szerintem itthon simán legyőzzük. Bár a döntetlen sem lenne rossz. Különben is, csak kijutni lehet, kiesni nem – a csoportutolsó is indulhat a következő sorozatban –, úgyhogy ne tessenek káromkodni folyton.