A terézvárosi pofátlanok

Végre sikerült az ügyészségnek valami vádat összefabrikálnia a terézvárosi ingatlanpanama kapcsán. Eszerint bűnszervezet tagjaként elkövetett csalással és egyéb bűncselekményekkel gyanúsították meg az önkormányzat gazdasági bizottságának elnökét. Ennek azért is örülhetünk, mert az ügy kipattanása óta szokás szerint elképesztő magabiztossággal nyilatkoznak a politikusok arról, hogy itt minden rendben zajlott. A magabiztosság alapja az, hogy itt még egy közszereplőt sem sikerült jogerősen korrupciós bűncselekmény miatt elítélni, az ilyen ügyekben inkább a hatóság futamodik meg: vagy eleve vádat sem emel, vagy a bíróságon vérzik el az ügy.

A terézvárosi ügy szereplői az itthon megszokott magabiztos pofátlansággal magyarázkodtak. A logikusnak tetsző kérdésekre – például hogyan lehetséges az, hogy egy utóbb 1,5 milliárdra értékelt épületet 150 millióért adtak el ‐, olyan válaszokkal próbálkoztak, miszerint az Andrássy úti ingatlanok értékesítése bonyolult és hosszadalmas folyamat, az árak igen széles skálán mozognak, és egyébként is minden jogszerűen zajlott.

Ilyen elképesztő érveket hallottunk annak idején péládul a Tocsik-ügyben, akkor megtanulhattuk, hogy "a piacgazdaságban minden annyit ér, amennyit fizetnek érte". Magyarországon az úgynevezett szakértők, legyenek azok ingatlanbecslők vagy éppen igazságügyi könyvszakértők, soha nem tudják biztosan megmondani, hogy mi mennyit ért egy adott időpillanatban, mert ha akarják, vemhes, ha akarják, nem. Ez történt a Postabank perében és más esetekben is, amikor a értékes vagyontárgyakhoz fillérekért jutott hozzá valaki, vagy éppen fordítva, hatalmas adósságokban úszó cégekért milliárdokat fizettek a vállalatban rejlő órási potenciál ra hivatkozva. Az ítételek többsége szerint mindez teljesen jogszerű és rendben lévő. Az érvelés lényege mindannyiszor az volt, hogy a piaci viszonyok még kialakulatlanok, az árakat nem lehet pontosan megbecsülni. Ahogy egy bírósági vezető fogalmazott: az elmúlt húsz évben sikerült olyan környezetet kialakítani, ahol a jogokat lehet rosszhiszeműen gyakorolni. Hogy Terézvárosban ez történt-e, majd kiderül, a gyanú mindenesetre erős.

És ezt a gyanút csak erősíti, hogy a politikai elit bizonyos tagjai hogyan próbálják védeni az ügybe keveredett társaikat. Burány Sándor úgy szólt be az ügyészségnek, hogy olyat 1952 óta nem hallottunk: kíváncsi lenne ő, milyen új bizonyítékokra tettek szert. Vagy Terézváros polgármestere, Verók István, aki az ügyészség túlzott függetlenségét is kifogásolta, és kamerába mondta: kizárt, hogy őket a bíróság kártérítésre kötelezze. Legalább csöndben maradnának, meghúzódnának, várnák az eljárás végét, és utána elsunnyognának. Ki erre, ki arra, ki egy isten háta mögötti kft. vezetői székébe, ki a sittre, mindegy, csak csöndben!