Szépen, kulturáltan lopkodunk

Volt ugyan némi visszhangja a Transparency International (TI) legutóbbi, a magyarországi üzeti korrupciót vizsgáló jelentésének, de országos botrány nem lett belőle. A súlyos megállapításokat és sokszor megdöbbentő konkrét példákat, modelleket tartalmazó dokumentumnak akár nagyobb felhördülés is lehetett volna a következménye, nem pedig az, ami történt: a pártfinanszírozás rendezetlenségéről, és a közbeszerzésekről szóló, unalomig ismert közhelyek ismételgetése. A korrupció elterjedtsége a versenyképesség korlátjává vált Magyarországon - ez volt a summázata a június 9-én közzétett jelentésnek; ezen sem akadt fenn senki, mintha a korrupció léte teljesen természetes, köztudott és elfogadott volna. Itt azért érdemes megállni egy pillanatra, és elgondolkodni.

Amikor valamelyik vállalat vagy annak vezetője korrupció gyanújába keveredik, akkor mindenki azonnal felháborodottan utasítja vissza még a feltételezést is. Mindenki úgy tesz, mintha sosem hallott volna ilyesmiről, sőt, a konkurenséről sem tudná elképzelni, hogy. Amikor patinás német cégek vagy éppen a Gripen harci gépeket szállító brit BAE Systems kenőpénzek kifizetésének gyanújába keveredik Európán belül és kívül - utóbbi cég vezetőjét május végén vitték el bilincsbe verve -, akkor nálunk annyi telik a hatóságoktól, hogy a vállukat vonogatva azt mondják, itt nincsenek korrupcióra utaló nyomok, vagy ha igen, akkor azt a híres Örs vezér téri hajléktalan béték bűnszövetkezete követte el.

Ha ez igaz volna, akkor most vállalatvezetők tucatjainak kellene háborognia, tiltakoznia a Transparency megállapításai ellen. Nem teszik. Nyilvánvalóan ők mondták el - szigorú inkognitóban - a tapasztalataikat, történeteiket a jelentés készítőinek.

Itt van megint a Magyarországot olyanannyira jellemző hazugságrendszer. Ha itt valaki ellopja a bárpultról a hamutartót, és az illetőt valahogy számonkérik, akkor pofátlanul bemondja egyszerre azt, hogy csak kölcsönkérte, hogy a hamutartó egyáltalán nem tűnt el, ott van az, csak jobban meg kell nézni, hogy egyáltalán nincs ellopva, sőt gyarapodott a bár étéke azzal, hogy az oda nem illő hamutartó eltávolíttatott, és a nemdohányzó vendégek számára vonzóbbá vált a hely - , és megy szépen tovább.

Nézzünk csak néhány példát a TI-jelentéséből! Az egyik interjúalany szerint 98 százalékban az „attól függ" lesz a válasz, ha egy befektető megkérdezi az illetékes önkormányzati ügyintézőt: eladó-e egy adott épület. Olyan is előfordult, hogy egy befektető azt a választ kapta:  „azt a telket a polgármester úr árulja".

Hasonló a helyzet az engedélyezési eljárásoknál : ezeknek az útját minimum vacsorameghívásokkal egyengetik, rosszabb esetben kijelölik, melyik cégtől kell megrendelni a szükséges szolgáltatást. A jelentés szerint egy cég például, amikor belépett egy új üzletágba, megkereste az önkormányzati szolgáltatókat, meglepődve tapasztalta, hogy azok nem érdekeltek abban, hogy olcsóbban vásároljanak. Az állami és uniós támogatások elosztásánál kétfajta polgármesterről szokás beszélni: az egyik, aki magának lop, a másik, aki a településének. Lehet választani. Volt olyan építőipari vállalkozó, aki nem értette, miért probléma, ha a cégek felosztják maguk között a piacot, hiszen így mindenki jól jár. „Mindenki jól jár, csak az ország megy tönkre bele" - fogalmazta meg sommásan az egyik cégvezető, aki szerint nem garantálható, hogy a település valóban olyan célokra fordítja az erőforrásait, amelyekre a leginkább szüksége van, hanem privát üzleti szempontok alapján döntenek a köz ügyeiről.

Megkapja magáét az Apeh és a nagyvállalatok is: előbbi a jelentés szerint abból indul ki, hogy minden adózó potenciális csaló, akit büntetni kell, egészen addig, amíg mindenki meg nem tanul kreatívan könyvelni és eltüntetni a nyereségét; a multik pedig dupla könyvelést folytatnak, és ha azt mondják, száz egység a korrupciós díj, akkor annak fele valószínüleg a hazai vezető zsebébe megy.

A legjobb azonban a pénz útjáról szóló fejezet: a brutális és egyszerű technikák helyét - lásd borítékban vagy aktatáskában átadott készpénz - átvették a finomabbak: ma a komoly cégek alvállalkozókat alkamaznak, lehet tudni, kit kell megkeresni. A pénz tisztára mosása többféle módon történhet, és ebből csak az egyik a jól ismert offshore-os megoldás; a visszaosztás történhet osztalékból, átutalt jövedelemből, mert még így is megéri. Úgy tűnik, hogy a korrupció az intézményesülés tendenciáit mutatja, fogalmazza meg óvatosan a jelentés. Vagy ahogy az egyik nyilatkozó fogalmaz: „Finomodik a kín".