Bírósági aktákban ne kotorássz!

Gengszterváltás - szellemeskedett egy idősödő jogászprofesszor húszéves hallgatóinak a félév egyik utolsó előadásán, majd legyintett, úgysem értik, miről van szó.

A professzor a többi között arra utalt, hogy a rendszerváltáskor rövid ideig élt a remény, hogy ezentúl lesz jogbiztonság az országban, és az állampolgárok érvényesíthetik törvényes jogaikat. Mára tisztán látszik, hogy nem vagy alig javult a helyzet a rendszerváltás előtti időkhöz képest: a hivatalos iratok szinte ugyanúgy hozzáférhetetlenek, a nyilvánosság ellenőrző szerepe az igazságszolgáltatás környékén kicsit sem érvényesül. A Büntetőeljárási Törvény 2003 nyarán mindenféle sajtóvisszhang nélkül életbe lépett módosításai közül az egyik legpofátlanabb az a tétel volt, amit az egyébként liberális színekben politizáló igazságügyi miniszter, Bárándy Péter vitt át, nevezetesen, hogy a bírósági iratokba csak a perbeli feleknek van joga betekinteni. A korábbi gyakorlat és szabályozás szerint - a '70-es, '80-as évekre visszanyúlóan - maga az eljáró bíró, illetve később a megyei elnök dönthetett arról, hogy kiadja-e az iratokat az azt kérő újságírónak, és  egyébként rendszerint úgy döntött, kiadja. A 2003-as módosítás furmányos módon zárja ki a betekintésből a nyilvánosságot, hiszen közvetlenül nem tilt, csak áttételesen.

De még ezt a törvényt sem tekinti magára érvényesnek minden bíróság: nemrégiben perbeli félnek is megtagadták az iratokhoz való hozzáférést. A perújításra készülő Tánczos Gábornak a Vas Megyei Bíróság nem másolta le a bűnösségét korábban kimondó ítélet nyomozati iratait, pedig ügyvédjével együtt kérte. Mint emlékezetes, Tánczost 2002-ben jogerősen tizenhárom év börtönre ítélték, egy tizenegy éves kislány meggyilkolása miatt, kilenc évet le is ült, majd idén januárban döntöttek feltételes szabadlábra helyezéséről. Időközben fölmerültek kételyek Tánczos bűnösségével kapcsolatban, de akár ő volt a gyilkos, akár nem, mindenképpen alkotmányos joga, hogy az őt érintő iratokba betekinthessen, és azokról másolatot is kaphasson. Ehhez képest a bíróság a büntetőeljárásról szóló törvény egyik passzusára hivatkozva azt állította, hogy az illetékes bíróság csak folyamatban lévő ügyben adhatja ki másolatban az iratokat. Gyanítható, hogy nem ez az egyetlen ilyen eset az országban, csak ez az ügy az elítélt személye miatt nagyobb nyilvánosságot kap, mintha a bolti lopáson kapott Jóskapista szeretne perújítás miatt másolatot a papírjaiból, mert teszem azt, egy tanú vallomása alapján ítélték el - előfordul nem egyszer -, és időközben előkerült tíz másik ember, aki látta, hogy nem ő volt a tolvaj.

A Tánczos-esettel annyit üzen a hatalom (az igazságszolgáltatás): ha egyszer az ügyed lezárult az aktáddal együtt, akkor ne akarj az aktákban kotorászni, de főleg ne akarj másolatot, ne nagyon vitasd az ítéletet, ne próbálj ellenőrizni egyes részleteket. (Mások ügyével pedig akkor se foglalkozz, ha az ügy a közre tartozik, mert mondjuk például valakik sok-sok adóforintot síboltak el). Még akkor is ez az üzenet, ha csupán arról van szó, hogy a büntetőeljárási törvény pontatlanul vagy hiányosan fogalmaz, azt mondja ugyanis: az eljárás során keletkezett iratokról az a bíróság, ügyész, illetve nyomozó hatóság, amely előtt az eljárás folyamatban van, a büntetőeljárásban részt vevő személyek kérelmére, legkésőbb a kérelem előterjesztésétől számított nyolc napon belül másolatot ad ki. Ez a passzus valóban nem rendelkezik arról, mi van akkor, ha valakinek az ügye már lezárult, és mégis betekintést, ne adj' isten másolatot szeretne az iratokból. Ami azonban az alkotmányosságot, a jogbiztonságot, az igazságszolgáltatásba és a demokráciába vetett hitet illeti, a lezárt aktákkal együtt az is láthatatlanná válik.  Mint a gengszterváltás előtti időkben, amikor tanácsosabb volt nem kutakodni, és nyugodtabban aludtunk, ha nem tudtuk, mi minden áll rólunk a hivatalos iratokban.