Ne hazudj, akarod

"Mondja, doktor úr, normális, hogy napok óta azt álmodom, Bánó András a válla fölött hátrapillant, miközben egy partvisnyéllel matatok a seggében?"

Amikor majd néhány év múlva a sokadik fellebbezés után a magyar igazságszolgáltatás kimondja, hogy mi is történt E. Zsanett, akkor még 21 éves lánnyal 2007 május 4-ének éjjelén azután, hogy öt rendőr igazoltatta a Múzeum körúton, biztosan sokan lesznek, akik egy szavát sem hiszik majd el az ítéletnek. És az még csak a kisebbik baj, hogy ebben az ügyben már annyi a maszat, hogy félő, a teljes igazság talán soha nem lesz képes kiderülni. Az igazi tragédia az, ami az ügy kirobbanása óta eltelt másfél hónapban kiderült erről az országról nő-, erőszak-, média- és jogügyileg (meg persze rendőrügyileg is, csak hát ők most egyébként is annyira rossz passzban voltak, hogy nekik speciel már mindegy).

Nem úgy történt az eset

Ahhoz, hogy egyáltalán neki tudjunk kezdeni ennek az undorító egésznek, muszáj legelőször is elmagyarázni, mi is az a nemi erőszak. És azért is muszáj, mert most nagyon úgy tűnik, Magyarországnak a jelentős része vagy nem tudja, mi az, vagy legalábbis úgy csinál, mint aki nem tudja. Nos tehát a nemi erőszak az erőszakos bűncselekmények azon alcsoportja, amelyben a tettes a sértettet annak akarata ellenére szexuális kapcsolat létesítésére kényszeríti. Sajnos a hatályos magyar BTK ennél kicsit konfúzabban fogalmaz, de a lényeg ott is ugyanez. Figyeljünk a részletekre (például keressünk a jogszabályok közt olyat, amely arról szól, hogy egy magyar nőnek milyen hosszúságú szoknyát kell hordania), mert ezek itt később rendkívüli fontosak lesznek.

Május 14-e, a botrány kipattanása óta a gusztustalan események Zsanett ügyében két bűzös kanálisban csordogálnak. Az egyik az aljasságé, a másik a nem kevésbé undorító ostobaságé. Az aljas vonalat egyes rendőri vezetők és ügyvédek képviselik, akiknek az érdekük illetve feladatuk az öt erőszakkal vádolt rendőr ártatlanságának bizonyítása. Szabadfi Árpád tábornok, az országos rendőrfőkapitány helyettese például már május 22-én bűnüldözőhöz rendkívül méltóan gyorsan felvetette, hogy "akár az is kiderülhet, hogy nem úgy történt az eset, ahogy a sértett elmondta". A legmélyebbre viszont Magyar Györgynek, a rendőrök egyik védőügyvédjének sikerült merülnie, amikor a Klubrádióban arról beszélt, hogy "a hölgy nem arról híres, amiről az angolkisasszonyok".

Az, hogy Magyar egész egyszerűen lekurvázta Zsanettet, az talán még Havas Henrik számára is világos (róla később, hiszen van mit). Ez így magában is kellően gusztustalan és alpári, az viszont még sokkal inkább, hogy miért is mondott ilyet az ügyvéd úr. Magyarról sokat és nagyon rosszat bőven lehet mondani, médiaszereplései, exhibicionizmusa egyaránt fájdalmasan emlékezetesek (tudta ön, hogy ez a férfi 1994-ben indult a főpolgármesteri címért?). Viszont tudja, hogy mit csinál, és nyilván szándékosan igyekszik ebből az ügyből valamiféle magyar O. J. Simpson-pert kreálni, ezzel párhuzamosan pedig a magyar társadalom legalantasabb ösztönei alá adni a lovat, abban reménykedve, hogy a közhangulatnak hatása lehet az esetleges majdani per kimenetelére.

O. J. Simpson ügyében, valamint úgy általában az amerikai büntetőügyekben, ugye, azért érdemes a szereplőknek játszaniuk a közvéleménnyel, mert ott az ítéletet éppen ennek a közvéleménynek 12 fős mintája, az esküdtszék hozza meg. Az esküdtszék tagjai pedig a nép egyszerű gyermekeiként a tévéből és az újságokból tájékozódnak, és jó eséllyel befolyásolhatóak is általuk. 1995-ben O. J. Simpson védőügyvédei profin bántak a médiával, és el is érték védencük felmentését. Ma már egyetlen épeszű ember sem gondolja, hogy nem Simpson ölte meg a feleségét, a döntő pillanatban mégis sikerült meggyőzni az esküdtszéket az ártatlanságáról. Magyarországon nincsenek esküdtszékek, Magyar György mégis bízik benne, hogy a közvélemény manipulálásával a Zsanett által megvádolt rendőröket segítheti, akár ab vádemelést is elkerülheti. Biztos sejt valamit a magyar igazságszolgáltatás működéséről.

Szexelni merészelt

Zsanett lekurvázása hatásos fegyvernek tűnik. A botrány kirobbanása utáni első napok elemi felháborodása után a közvélemény fokozatosan elpártolt a lány mellől. Pedig a valóban nehezen kihámozható tények egyáltalán nem fordultak az ő ügye ellen, máig legalább annyi ellentmondás van a rendőrök meglehetősen képlékeny történeteiben, mint Zsanett első pillanattól kezdve változatlan vádjában. A változás oka pedig Magyarék ügyeskedése mellett a magyar emberek jelentős részének abbéli meggyőződése, hogy amit egy nő mond, azt azért jobb nem elhinni, hiszen a Ludas Matyi csöcsös karikatúrái is céda, a szomszéddal összefekvő, a konyhapénzt fodrászra költő kis nőcskék voltak.

A párhuzam Malina Hedvig ügyével annyira evidens, hogy csak szemlesütve lehet róla beszélni. Ott a szlovák közvélemény jelentős része gondolja, hogy a magyar az genetikailag hazudós és csaló fajta, nálunk pedig a nőkről tartják pontosan ugyanezt. És nem csak a férfiak, a Tv2 Naplójának szavazásán közel nyolcvan százalék nem hitt Zsanettnek, és ezek a kétkedők között nyilván nagyon sok nő is volt. Ez a XIX. század, de tényleg.

Egyáltalán milyen vád az, hogy "nem angolkisasszony"? Nem is a XIX. század ez, hanem valami XIX. századi nyomorult falu, a nagyobb városokban azért már akkor is hallottak nőkről, akik dugtak. Hát hogy lehet egy nő ellen vád az, hogy korábban esetleg szexelni merészelt? Őrület, de Magyarország tényleg ott tart ma, hogy az életet élvező, a szexet szaporodáson és a férfi kielégítésén kívül még másért is művelő nőt minden aljasságra képes, alávaló ribancnak tartja. És nemcsak ez a Magyarország úgy általában, hanem nagyon konkrét, sajnálatosan széles közönséghez szóló ostoba egyedei is.

Zsanett-ügyben eddig a két legtahóbbat Havas Henrik és Bánó András alakította. Havas a Magyar György aljassága ellen tiltakozó TASZ-t látva kezdett el visongani arról, hogy ha ez így megy tovább, ezentúl egyetlen főnök, tanár vagy "mogorva nagypapa" sem lesz biztonságban, mert a nők majd tömegesen kezdenek el nemi erőszakkal megvádolni fűt és fát. Bánó pedig a rendőröket védő ügyvédekkel társalogva tette fel a költői kérdést: "én nem vagyok nő, csak úgy belegondoltam, hogy életszerűen azért csak megnézném, hogy ki az, aki döfköd engem hátulról, nem?". Egy: képzeljük el, ahogy Bánó egy megerőszakolt hozzátartozójának teszi fel fontoskodva ugyanezt a kérdést. Kettő: a cigányokat miért nem lehet alázni a tévében?

Hasonlóan bánnak Zsanettel az első napokban a közhangulatot jól megérezve még nyíltan levágott fejeket és tököket követelő bulvárlapok. Az öt rendőr, akik eleinte a Vörös Hadsereg 1945-ös szereplése óta a magyar nők becsületébe a legmélyebbre gázoló állatokként tűntek fel a lapokban, fokozatosan átváltoztak a köz hősszerelmes, mosolygós szolgáivá. Szabadlábra helyezésüket a Blikk már ujjongva üdvözölte, és egyúttal boldogan számolt be az örömhírről: az ötösből hárman augusztusban már közös esküvőt terveznek. Ekkor már nemcsak arról volt tehát szó, hogy Zsanett egy hazudós kis kurva, hanem hogy a magyar férfi az ő csodálatos valójában egyszerűen képtelen is nemileg megerőszakolni bárkit. Nem olyan ő.

Tekereghetnek kedvükre

Ha történik is Magyarországon "nemi erőszak", azt a nők provokálják ki. Miniszoknyát hordanak, és mély dekoltázst, frufrujuk alól kacéran pillantanak ki, és direkt úgy rezegtetik a szempillájukat, hogy egészséges férfiember - márpedig a magyar aztán minden esetben egészséges férfiember - nem tud nekik ellenállni. Amikor pedig a szegény, csapdába csalt vad gerjedelme beleakad a hurokba, még attól kell rettegnie, hogy ez a nőstény macska mikor szalad a rendőrségre erőszakot kiáltani. Akinek ellopják a pénztárcáját a buszon, nem kell azzal szembesülnie, hogy a bűntény kiprovokálásával vádolják, a megerőszakolt nőknek viszont rendre még ezen a megaláztatáson is át kell esniük.

Zsanett ügyével kapcsolatban elég világosan kiderült, hogy a magyar társadalom nagyjából csak azt tartja nemi erőszaknak, ha az erdőben sétáló ártatlan kislányt két haramia leteperi, majd a kiáltozással és a karmolászással mit sem törődve órákon át játszadozik vele. Az, hogy az ilyen-olyan hatalmának és fizikai fölényének tudatában lévő férfi jól irányzott ökölcsapások nélkül is szexre kényszeríthet nőket, Magyarországon elképzelhetetlen.

Kínos ezt ennyire szájba rágni, de ha ennyi az értetlenkedő, hát muszáj lesz. Ha a másik fél nem akarja, akkor az bizony nemi erőszak. A magyar nőknek - hála istennek - iráni sorstársaikkal szemben szent joguk kivillanó tangát és kipakolt szilikonmellet hordaniuk. Sőt még vonaglaniuk is szabad közben. Ha pedig nem tetszik, arrébb lehet sétálni, esetleg odamenni bemutatkozni. "Kezét csókolom, Józsi vagyok, kérem kisasszony ne próbáljon felizgatni, mert az rám nincsen semmiféle hatással." Ha pedig mégis van hatással, ám kiderül, hogy a hölgy csak kacérkodni akart, egyebet viszont nem, akkor bizony nem ér leteperni és megdöngetni. Mert az törvényellenes, nemi erőszaknak hívják, és úriemberhez nem méltó. Tekereghetnek kedvükre, és még nemet is mondhatnak. Ilyen egyszerű ez.

Az, hogy talán sohasem tudjuk meg az igazságot, Magyarországon már teljesen jelentéktelen probléma. Valószínűleg sohasem tudjuk meg a félholtra vert Kármán Irén ügyében sem, mint ahogy nem tudtuk meg az általa oknyomozott olajos ügyekben sem, amelyek keretében annyi pénzt loptak el egyesek, hogy abból autópályává lehetett volna betonozni az egész országot. Nem tudjuk, ki robbantott az Aranykéz utcában, és pontosan mi történt Móron. De legalább ne erőszakoljuk meg leányainkat és asszonyainkat, valamint beszéljünk hozzájuk illedelmesen.