Október 23. NEM MENŐ

Hogy mennyire nem menő ma, annak megértéséhez először azt kell belátnunk, hogy mennyire volt menő 1956-ban. És most itt rendkívül kreatív módon 1956 október 23-a alatt nem csak az az egyetlen, hanem a rá következő néhány nap menő eseményeit is értem. 1848 március 15-éhez képest a kontraszt óriási. Az egyikről rajzolt képeken fiatal, jelmezes férfiak fontoskodnak, míg a másikról készült fényképeken fiatal férfiak és nők – és ez nagyon fontos, mert 56 menőségéhez a nők sokat adtak hozzá – merednek a kamerába Budapest romjai közt, kezükben gépfegyverrel, a néhány évvel korábbi amerikai divatot ügyetlenül, ám bájosan követni igyekvő ruhákban. 1848-ban csak az Európában fújdogáló szelek érték el Magyarországot is, 1956-ban viszont magunktól rohantunk bátran és esélytelenül a falnak. Az utóbbi száz évben egészen biztosan 1956 volt a legmenőbb dolog, amit a magyar nép kollektíve elkövetett, és ahogy a dolgok jelenleg állnak, a közeljövőben nem is kell tartani a rekord megdöntésétől.

Az, ami 23-a mára lett, például azért is menőtlen, mert valójában a kutyát sem érdekli. Ez egyébként fejlett demokráciákban így van rendben. Belgiumban vagy Spanyolországban sem indít meg semmit az emberek szívében a helyi nemzeti ünnep, nem vonulnak az utcákra nagy tömegekben, és nem gyújtanak gyertyát a halott hősökért. Magyarországon október 23-a a halálosan ciki politikusoké, akiknek ez a munkájuk, a maroknyi egykori főszereplőé, akik igazán megérdemelnének valami méltóbbat, néhány éve ugye a dühöngő őrülteké, valamint azoké a szintén rendkívül ciki, a magyar közélet iránt betegesen érdeklődő fiatalembereké, akik mindjárt olvasói leveleket írnak.

A többiek, tehát az úgynevezett magyar nép, nem foglalkoznak október 23-ával. Így volt ez már 2006 előtt is, amikor az uralkodó hatalom néhány eltakart arcú vadállat segítségével ügyesen elmondta, hogy mi a véleménye az utcai megmozdulásokról. Azóta pedig október 23-a Budapesten a városból kimenekülés ünnepe lett, amikor aki teheti és ráér, vidéken vagy külföldön bekkeli ki ezt a nehéz napot. Az egyre több rendőrt felvonultató hivatalos megemlékezések szereplőit, valamint néhány rendíthetetlen ellentüntetőt leszámítva az utcák így október 23-án üresek maradnak. És valahogy az az érzésem, hogy otthon sem Nagy Imréről és a Corvin köz hőseiről folyik a beszélgetés a munkaszüneti napnak köszönhetően ráérős családi ebédeknél.

Ahogy az már itt elhangzott, nincsen semmi baj az érdeklődés teljes hiányával, bár ahogy idáig jutottunk, Göncz Árpádon és Révész Máriuszon át, az borzasztó ciki. Ami igazán nem menő az az, hogy ha már egyszer ez az ünnepnap annak rendje és módja szerint elvesztette eredeti tartalmát, mással nem lett helyette megtöltve. Erről sajnos az is tehet, hogy október 23-a jellemzően a magyar naptár egyik legkevésbé menő időszakára, a fonnyadt őszre esik. Március 15-én sincs feltétlenül melegebb, de akkor a napsütésben és a szélben legalább a tavasz van, nem pedig ez a nyomorult szürkeség és bágyadtság. Ilyenkor nagyon nehéz jó kedvvel csinálni bármit.

A szemét módon mázlista amerikaiak és franciáknak bezzeg könnyű dolguk van. Július 4-én és 14-én teljesen mindegy, ha az ember már nem emlékszik a Bastille ostromára vagy a Függetlenségi Nyilatkozatra (két szintén elég menő, ám a mi 56-unknak a bokájáig nem érő történelmi pillanatra), úgyis meleg van, lehet nézni a barbecue mellől a tűzijátékot vagy a falun éppen áthaladón Tour de France-ot. Kelet-Európában október 23-a sajnos nem alkalmas ilyen mulatozásra, pedig sürgősen kellene tenni valamit, mert ez így csak egyre cikibb lesz ám.

Pozitív példáért kivételesen nem is kell olyan nagyon messzire mennünk. Augusztus 20-át nagyon szépen megoldottuk. Ehhez persze kellett a kommunisták ravaszsága is, akik sikeresen öltek ki minden babonát és áltörténelmet ebből az ünnepből, ez azonban nem változtat a tényen, hogy ez az egyetlen ünnepnap Magyarországon, amely valóban képes megmozdítani a népet. Ehhez tűzijáték kell és alacsonyan szálló repülők a Lánchíd felett, aminek egyrészt semmi köze nincs az államalapításhoz, másrészt pedig ölég proli és ciki vurstli, ám még mindig kilométerekkel jobb és méltóbb, mint a bedeszkázott kirakatok és a városból lemmingszerűen elmenekülő honpolgárok.

Aztán ott van a karácsony is, amelyet ugyan szintén próbáltak átszervezni a kommunisták, ám nem az ő matatásuk eredményeként vesztette el teljesen eredeti értelmét, és maradt ennek ellenére újraértelmezett, ám így is releváns ünnep. December 24-én már csak a hívő kevesek gondolnak Betlehemre, viszont ettől még a többség is átérzi a nap jelentőségét, hiszen ilyenkor kap az ember ajándékot, és ilyenkor lehet a legjobban összeveszni a családdal. A karácsony fontos és jóhangulatú, október 23-a pedig sem egyik, sem másik.

Ha én lennék ebben az országban a hatalom – pláne ez a mostani hatalom, amelynek október 23-a csak kényelmetlen pillanatokat jelent, örömet vagy büszkeséget egy szálat sem – megpóbálnék kitalálni valami tartalmat, ami ismét fontossá tenné a magyarok számára ezt az ünnepet. És nem baj, ha ennek a valaminek semmi köze nincs a Pesti Srácokhoz. Vagy csak valami nagyon érintőleges, mit tudom én, maradjon meg a lyukas zászló valahogy az esemény részeként, az úgyis elég menőn néz ki. De hogy ezen kívül mi kellene, még egy tűzijáték, vagy a szezonnak megfelelően inkább közös vadgesztenye-rugdosás és forraltborozás, arra béreljenek csak fel valami profi rendezvényszervezőt, aki lehetőleg nem a Geszti Péter. Egy ünnepnaptól egészséges társadalomban több nem várható el, mint hogy a lehető legtöbb embernek legyen egy jó napja. Egy jó nap után lefeküdni mindig menő.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!