Sziget = MENŐ

Először is intézzük el a kínos nosztalgiát, mert az mindig ciki és slágerrádió. Ettől azonban még megfellebezhetetlen tény, hogy aki az utóbbi tizenöt-húsz évben lett Magyarországon férfi, nő, esetleg ünnepelt transzvesztita, és nem töltött el legalább egy, de inkább tíz szórakozással és a züllés legmélyebb bugyraival teli éjszakát a Sziget fesztivál dzsuvájában, az valamit nagyon csúnyán elnézett. Minden tisztességes huszonöt és negyven év közötti magyar embernek vannak átszellemült mosollyal mesélt történetei szódásszifonból spriccelt vodkáról, csak csodával határos módon túlélt, viharral és tömeggel megspékelt koncertekről, elhagyott mobiltelefonokról, minősíthetetlen ízlésű haverokról, akik képesek voltak ToiToi vécében kúrni, ráadásul az utolsó éjszakán, és persze a Sziget-betegségről és annak legjellegzetesebb tünetéről, a még szeptember elején is csak hosszas torokhörgetéssel felszabadítható, erősen szürkés slejmről. Ezek egyébként mind csodálatos dolgok.

Másodszor is ismerjük el a Sziget bajait is. A vurstlihangulatot, a dezodorkalandparkokat, a bankélményvárakat, az üdítőtombolákat, amiknek Európában semmi, vidéki vurstlikban viszont annál több helye van. És persze a programot, amit nem divat fikázni, hanem a kezdetek kezdete óta köszönőviszonyban sincs azzal, amit a világ boldogabb helyein (és lassan már Kelet-Európában), tisztességes popzenei seregszemle műsoraként el lehet adni. Idén, köszöhetően a rövidített programnak, a Nagyszínpad fellépői többnyire vállalhatók. Néhány kivétellel (Offspring? Pendulum? Toten Hosen???) Roskildétől a Primavera Soundig minden rendes európai fesztiválon lenne helyük, bár sokuknak azért csak valami szerényebb időpontban. A Sziget programjával a fő baj a frissesség totális hiánya, az ezredszerre is meghívott senkik és az érdekeset mondani már képtelen nagy öregek, akik mellett ott kellene lennie az egyre gyorsabban pörgő popzenében most már évente kitermelődő új stílusok és sztárok legalább egy részének. A Sziget szerint erre Magyarországon nincs igény, sokak szerint viszont éppen a Sziget miatt nincs. Mindegy, mert most jön a hatalmas de, sőt, a mindezek ellenére.

Mert bizony ezek a nyilvánvaló bajok ellenére, és most nagyon kérek mindenkit, hogy üljön le, mert én is nagyon megdöbbentem, amikor ráébredtem erre az egészen elképesztő adatra, a rendszerváltás óta Magyarországon semmi nem jött létre, ami megközelítőleg annyi embert vonzana ide, ami megközelítőleg annyi felé vinné a jó hírünket a világban, mint a Sziget. Lehet a fesztivált nem szeretni, kimenni sem kötelező, ám ettől függetlenül még tény marad, hogy az utóbbi húsz évben Magyarországon semmit sem sikerült alkotni, se egy épületet, se egy rendezvényt, se bármilyen műalkotást, amelyért évről évre külföldiek ezrei érkeznének az országba, hogy itt költsék el a pénzüket, aztán hazamenjenek, és miután már nem köpnek szürkét, mindenkinek elmeséljék, hogy milyen jól érezték itt magukat.

Szomorú ez Magyarországra nézve? Mármint nem az, hogy idejön a sok francia tinédzser berúgni meg összekoszolni a lábát, hanem hogy a Sziget ilyen előkelő pozícióban van. Talán igen, hiszen egy annyira azért nem kicsi ország ennél többet is produkálhatna. A Sziget viszont ettől teljesen függetlenül büszke lehet arra, hogy össznemzeti intézmény és kincs lett. Vagy akár szimbólum, mert ma már tényleg van egy generáció Európában, amelynek ha egyáltalán valami, akkor a Sziget jut eszébe Magyarországról, mert volt itt, vagy mert van haverja, aki volt itt, és azzal menőzött otthon, hogy itt milyen király a buli (személyes élmények: szlovén csávó egy kirgíziai hostelben, izraeli pár Burmában, holland tinédzserek egy indonéz kompon). Ezzel kapcsolatban is ismerem a fanyalgók baját, hogy jó, hogy it vannak, de hát nem a legjobb fejek jönnek, és ebben a koszos talpú francia és olasz fiatalokat elnézve van is valami. El kell fogadnunk, hogy ez van, mi ennyit tudunk. A Forma-1 például a Szigetnél lényegesen rosszabb arcú külföldiekkel árasztja el Budapestet (szintén személyes élmény a kétezres évek elejéről: egy közismert kuplerájnak otthont adó belpesti bérház lépcsőházában kígyózó sor a Forma-1 hétvégéjén), és fogadjuk el azt is, hogy nekünk ez jut, mindenki azért nem kíváncsi se a Szigetre, se miránk.

Lehet, hogy Magyarország úgy ciki, ahogy van, a legapróbb kis csavarig bezárólag. Ha azonban van három viszonylag nagyszabású akármi, ami megmenekül az általános posványból, azok közt a Sziget biztosan ott van. Nagyon sokszor voltam kint, és minden évben az első napon meg tudok lepődni, hogy mennyire normális az egész, hogy még aki hülye, az is megpróbál normális lenni, hogy szinte soha, semmi balhé nincs, és hogy még azt a jellegzetesen magyar, nevetséges menőzés, ami a nyomi Balaton Soundot például annyira elviselhetetlenné teszi, az is szerencsésen hiányzik innét. A Szigetre egyszerűen büszke lehet az ember.

Most pedig menjetek, gyermekeim, és érezzétek jól magatokat.