Bejrút = MENŐ

Péntek este van, a Hummerban két 19 éves lány ücsörög. A jóisten, akiről a későbbiekben itt még szó lesz, egyikőjükkel sem volt szűkmarkú, a néhány hiányosságot plasztikai sebészek és divattervezők gondosan elfedték. Az autó nem tud mozdulni, mivel az utca teljes hosszában hasonlóan drága autók képeznek forgalmi dugót, a kétoldalt sorakozó szórakozóhelyek előtt botladozó tömeg pedig tovább nehezíti a haladást. Szinte mindenki vagy részeg, vagy készül az lenni, leszámítva a kifejezetten joviálisnak tűnő, gépfegyveres, egyenruhás katonákat. Bejrút a világ legmenőbb városa.

A menőség klasszikus definíciója szerint minél több valamiben, valakiben vagy valahol a szex és a veszély, annál menőbb. Sajnos városok esetében a kettő ritkán jár együtt. Vagy sok a veszély és kevés a szex, mint Kabulban, vagy pont fordítva, mint Berlinben. Néhány latin-amerikai metropolisz jelenti a kivételt, és talán még Moszkva, bár amióta ott kitört a vonalas rend, már Budapestről nézve sem tűnik olyan borzasztóan izgalmas helynek. Bejrút azonban mindezeket simán lenyomja, elsősorban annak köszönhetően, hogy itt egy kémcsőnyi városba van belezsúfolva minden, amihez máshol olvasztótégelynyi méret kell.

Bejrút másfélmillió lakosával nagyjából akkora, mint Bécs, ám a hercig kis cukrászdákat leszámítva mindenből több van benne. Például Hummerból is, de húszszor. Az osztrák ember nem érzi úgy, hogy pénzét otromba amerikai autókba fektetve kellene mutogatnia, a libanoni ezzel szemben igen, és neki, egészen különleges módon jól is áll. Bejrútban a rongyrázás, ami nem csak luxusjárművekben, hanem egészen elképesztően sok pénzből felújított szórakozóhelyekben és borzasztóan drága butikokban is megnyilvánul, nem csak üres kivagyiság. Hanem az életöröm leghatékonyabb kifejezési eszköze. Most éppen nincs háború, hát érezzük jól magunkat. Egy bankszámlát csak akkor lehet élvezni, ha biztos a jövő. Bejrútban pedig egyáltalán nem az.

Libanonban az utóbbi ötven évben ritkán volt béke, a háborúkban pedig szinte mindig Bejrút szenvedte a legtöbbet. Az 1975 és 1990 közt dúló polgárháborúban a fővárost keresztezte az egyik legfontosabb frontvonal, amelynek környékén úgy szétlőttek mindent a harcoló felek, hogy a sebhely máig jól látszik. Bejrút azóta is sokat szenvedett, legutóbb 2006-ban vették tűz alá izraeli vadászgépek a várost. Ma béke van, ami itt annyit jelent, hogy nem dúl nyílt fegyveres konfliktus, csak néha meggyilkolnak valakit valamilyen vallási vagy ideológiai nézeteltérés eredményeként. Ezért vannak az utcákon nem csak gépfegyveres katonák, hanem légvédelmi ágyúkkal felszerelt páncélozott harckocsik is. És ezért adnak bele a bejrútiak mindent az éppen békés napokba.

Bejrúton, akárcsak az ország egészén, muszlimok és keresztények osztoznak. A teljes képlet ennél sokkal bonyolultabb, mert mindkét csoport tucatnyi darabra osztható tovább a káld katolikusoktól az alavitákig, és a szektaméretű frakciók sem egységesek. Mindennek köszönhetően Bejrút kozmopolitaságban a világ bármely városával felveszi a versenyt. A Hummerben ülő, valószínűleg maronita keresztény lányok mély dekoltázsaikkal ugyanabban az étteremben vacsoráznak, ahol a szemüket leszámítva fekete leplekbe burkolt, jómódú férjeik által gardírozott muszlim nők. Bort ugyan csak az előbbiek isznak, azt viszont a világon szinte mindenhol szélsőséges, Irán által szponzorált, síita terrorszervezet által ellenőrzött Bekaa-völgyben készítik, a fővárostól alig ötven kilométerre. Ezen Bejrútban nince miért meglepődni, mert Bejrút a szabadság városa.

Nem a sajtó- és véleményszabadságé, és nem a választás szabadságáé, mert ezek csak merev keretek közé szorítva működnek itt. Egyfelől a vallások egyensúlyát egyre sikertelenebbül fenntartani igyekvő alkotmány, másrészt a maffiaszerűen mindent kontrolláló, generációk óta beágyazódott politikai-paramilitáris klánok által. Itt a hétköznapi élet teljes, izgalmas és szórakoztató szabadságáról van szó. Közlekedési szabályok senkit nem érdekelnek, szinte bármilyen fegyvert megvehet bárki, az egyszerre zajló ötezer építkezést pedig szemmel láthatólag csak a befektető szeszélyei befolyásolhatják.

A szabadság szívja Bejrútba a fél világot. Szabad lehet itt az amerikai diák és a szaúdi herceg, aki végre nyugodtan ihat egy sört és szórakozhatja át az estét a Kelet-Európából fürtökben importált prostituált lányokkal vagy éppen fiúkkal. Senkinek nem rebben a szempillája sem, a hedonizmust máshol kimondottan nehezen tűrő muszlim fundamentalisták is inkább belpolitikai csatározásokkal és a szomszédos Izraellel vannak inkább elfoglalva, Bejrútban legfeljebb politikusokat és újságírókat robbantanak fel, szórakozóhelyeket szinte soha. Ilyen társadalmi szerződést a világ legtöbb helyén elfogadnának.

Ezt a néhány erőszakos bűncselekményt is igazságtalan felemlegetni, hiszen rémisztő hírük ellenére Libanon és Bejrút pont, hogy a békés egymás mellett élés dicsőségéről szólnak. Az utóbbi ötven év nem alakult jól, és néha előtte is voltak összecsapások, ám nem több, mint a világon máshol. Néhány évezrede ezen az alig egytized magyarországnyi területen teljesen nyugodtan éldegélnek egymás mellett mindenféle népei a mindenféle úristeneknek.

Bejrút még a legmegátalkodottabb ateistákat, az "addig nem lesz béke a földön, amíg bárki hisz istenben" elmélet legelvakultabb híveit is elgondolodtatja azon, hogy talán mégsem a vallás hülyíti meg leginkább az embereket, hiszen itt sem jelentett ez sokáig gondot. Mint ahogy a pénz sem. Bejrút és környéke legalább a föníciaiak óta, tehát olyan háromezer éve ügyes kereskedőinek köszönhetően tud ennyi Hummert vásárolni. Épeszű emberek a jóistennel és egy rakás pénzzel a hátuk mögött nem akarnak ám mindent kockára tenni, ha lehet élvezni is az életet. Bejrútban pedig most éppen az épeszűek állnak nyerésre.

Értjük egymást? Hagyja már mindenki ezeket az uncsi nyugat-európai nagyvárosokat, és a következő hosszú hétvégén inkább menjen ugyanannyi pénzért valami tényleg izgalmas helyre.