Kivándorlásról siránkozni = NEM MENŐ

Magyarországgal sok baj van. Ilyen mondatokat azért jó leírni, mert fantasztikusan le lehet velük zárni bármilyen beszélgetést. Sok baj van, pont. Evidencia, axióma, vitatkozni senkinek nincs kedve, és egyébként is annyi, de annyi érdekesebb téma van ennél. Még Magyarországon is. Most is csak azért kellett leírni, hogy a kontextus meg legyen teremtve. Magyarországgal sok baj van. Mégis kevésbé idegesítő, mint a kivándorlással fenyegetőzők tömegei.

A tömeg nem túlzás, csak ebben a másodpercben magyar fiatalok százezrei fenyegetőznek szóban vagy csetben emigrálással. Sirámaik a "kurvára elegem van"-tól egészen a "itt nem lehet élni, jövőre elhúzok a picsába"-ig terjednek. Mindegyik ugyanolyan üres fenyegetőzés, és mindegyik ugyanolyan szánalmas. És nem csak azért, amiért az üres fenyegetőzések általában, a nagy hangon beígért pofonoktól az öngyilkosságokig. Hanem mert az lenne csak az igazán szánalmas, ha a siránkozó beváltaná ígéretét, és tényleg a száműzetést választaná, hogy aztán jól pofára essen.

A kivándorlást belengetők egytől-egyig ugyanazért akarják elhagyni szülőhazájukat: mert az nem hagyja őket kibontakozni. Itt nem lehet tisztességes körülmények közt orvosnak, filmrendezőnek vagy esztergályosnak lenni. Néhányuknak igaza is van. A legidegesítőbb csoportnak, amely nem tisztességes munkára vágyik, hanem valamilyen fantasztikus tehetségének elismerésére, annak sosincs. Innentől velük fogunk itt foglalkozni, hiszen a fiatal magyar orvosok norvégiai álláslehetőségeinél már tényleg csak Magyarország bajainak taglalása unalmasabb.

Először is szeretnék minden, magát tehetségesnek képzelő fiatalt a lehető legsürgősebben lelombozni. Aki ahhoz kevés, hogy Magyarországon vigye valamire, az külföldön még bénábban fog vergődni. Itt kell egyébként közbevetni, hogy a meg nem értett magyar fiataloknál a külföld mindig Berlint, Nyú Jorkot, Barcelonát, vagy a menőség valami hasonló globális fővárosát jelenti, és soha nem Vilniust, Teheránt vagy Bogotát, amely városokban még egy ügyes és tettrekész magyar is elérhet valamit.

Nem számít, hogy valaki ruhát tervez vagy képet fest, ha itthon nem tudott érvényesülni, külföldön esélye sincs bármire jutni. Tessék legalább a történelemből tanulni. Nagyon kevés az olyan magyar, aki külföldön nagy tudott lenni, olyan pedig, aki itthon senki volt, külföldön viszont hirtelen király lett, szinte egy sincs. Vagy már itthon is elismerték, ám ő vagy többre vágyott, vagy elüldözték, vagy olyan fiatal gyerekként ment ki, hogy nem is volt tőle elvárható komoly magyarországi teljesítmény. A most siránkozók, akik közt én legmagasabbnak az utolsó egyetemi éveiket végzők és a frissdiplomások arányát érzem, már túl öregek az ilyesmihez.

Ha 23 éves magyar fiatal vagy, teljesen kilátástalannak érzed az életed, biztos vagy abban, hogy zseni vagy, csak nem értenek meg, és fogalmad sincs, miből fogsz megélni néhány hónap múlva, a kivándorlás nem megoldás. Illetve csak abban az esetben, ha kész vagy külföldön elfelejteni ezt az egész zsenis hülyeséget, és elkezdeni valami rendes munkát - mosogatást, takarítást, ilyesmik.

A közhiedelemmel ellentétben a tehetséget Magyarországon igenis megbecsülik. Sőt, egyenesen elkényeztetik, az egész magyar művészeti oktatási rendszer arról szól, hogy az induláskor még nyugati társaiknál semmivel sem bénább fiataloknak olyan gondtalan és kihívásmentes életet biztosítson, amelynek köszönhetően egészen biztosan belekényelmesedhessenek a semmittevésbe. Akiben annyi tehetség és ambíció nincs, hogy ebben a langyos vacakban el tudjon érni valamit, annak külföldön semmi esélye sincs.

A körülményekre és a hülye társadalomra hárítani a felelősséget mindig egyszerű megoldás. A magukat oly' sokra tartó fiatalok számára azonban nincs más lehetőség, mint legalább itthon vinni valamire, ha már külföldön úgyis esélytelen. Magyar pályán versenyezni csak könnyebb, mint nemzetközin. És nem tudom, hogy ez feltűnt-e valakinek, de ma már a tehetséget nem korlátozza a vasfüggöny, aki kellően jó festő vagy zenész, az úgyis kitörhet, hogy közben ki sem mozdul. Kivándorolni meg legfeljebb azért kell, hogy más legyen a közeg, a szag az utcán és a vacsora a vendéglőben. A befutás úgyis csak álom marad.