Évtizedekre tervezni = NEM MENŐ

Lehet keseregni a Fidesz eheti nyugdíjeinstandján, de mivel ez a cikk éppen a kesergés fárasztó mivoltáról fog mindjárt szólni, kerüljük most az ilyesmit. Foglalkozzunk azzal a két tanulsággal, amit most már tényleg illene levonni, ha ennyire didaktikusan próbálnak mindenkit rávezetni.

A naiv embereknek most szerencséjük van, mert nekik mindjárt egy harmadik tanulság is jut, Nevezetesen hogy Orbán Viktornak semmiféle víziója sincs az ország jövőjével kapcsolatban azon kívül, hogy a most zsebre vágott 2700 milliárd forint lehetőleg csak 2014 végén fogyjon el, és ne az elején. Nem arról van szó, hogy van egy nagy terv, amiben a mikrodolgokat elcseszik a médiától az oktatásig, hanem a rövid távú haszonszerzésen kívül semmiféle ötletet nem lehet felfedezni.

Az első tanulság, amit a Kelet-Európa dolgain annyira nem meglepődő magyar állampolgárok a hét eseményei után levonhatnak, gazdasági természetű. Sajnálatos, hogy részben a politikusok, részben a média, részben a pénzintézetek esetenként szándékos ködösítésének köszönhetően a személyes pénzügyek kezelése sokak számára olyan bonyolult dolognak tűnik, amit úgysem lehet megérteni. Foglalkozni is felesleges velük, mert csak felidegesíti magát az ember.

Mi sem lehetne távolabb a valóságtól. Egy egyszerű családi kasszával kapcsolatos helyes döntések meghozatalához nincs szükség mélyebb közgazdasági ismeretekre, nem kell tisztában lenni a nyugdíjrendszer különböző pilléreinek működésével, az államadóssággal, Matolcsy György koponyájának űrtartalmával. Elég annyit tudni, hogy ha az ember úgy dönt, hogy megtakarít, akkor a kis pénzecskéjét a lehető legtávolabb tartsa a magyar állam kíváncsi szemétől és polipcsápjaitól.

Ma már ez nem olyan bonyolult. Offshore cége, svájci bankszámlája, vagy legalábbis a forint szerepét csökkentő devizaszámlája bárkinek lehet. Ezek sem érinthetetlenek természetesen, és egy olyan kormány, amelynek a magánvagyon szentsége nyilvánvalóan keveset jelent, biztosan ki fog próbálni újabb trükköket is a következő években, amikor ez a 2700 milliárd elkezd apadni. Azonban minél nehezebben érhetőek el a megtakarításaink, annál jobb. Ha az én házamon van riasztó, a szomszédén meg nincs, akkor a betörő majd a könnyebb ellenállás felé megy.

A legtöbb magyar embernek azonban nincs annyi pénze, hogy svájci bankszámlákkal érje meg foglalkozni. A negyven alatti fiatal felnőttek közt most különösen sokan vannak, akik a magánnyugdíjpénztárak ellehetetlenítése után veszélyben látják a jövőjüket, a gyermekeik, unokáik jövőjét. Nos, kedves fiatalemberek és kisasszonyok, tessék szembenézni azzal, hogy nem ti lesztek az első generáció Kelet-Európa történelmében, amely harminc évre előre tervezhet.

Az utóbbi száz évben nem volt senki Magyarországon, aki el tudta találni, hogy mi lesz itt harminc év múlva. Se a nép, se az okosok, se senki. Nem tudták, hogy milyen lesz a közjogi berendezkedés, mibe érdemes befektetni, hogy a legjobb gondoskodni a jövőről. Volt, akinek szerencséje volt, és szépen meggazdagodott, de évtizedes előrelátás és kiszámítható gyarapodás itt soha nem volt, és soha nem is lesz.

“Ó, micsoda pesszimizmus” – mondja az olvasó. Ugyan már, ilyesmiben pesszimizmust látni a legsúlyosabb probléma, az a fajta kesergés, amiről e cikk elején szó volt. Megáll az élet attól, hogy itt nem lehet tervezni a jövőt? Siránkozáson kívül másra nem vagyunk képesek, ha már velünk mindent meg lehet tenni? Sajnos sokan tényleg nem.

Magyarország nem az egyetlen hely a világon, ahol a jövő tervezhetetlen. A közvetlen közelünkben is vannak nálunk sokkal nyomorultabb helyek, amelyek lakóival nyilván senki sem cserélne szívesen. Tanulni viszont sokat lehet tőlük. A legendás balkáni virtus, a fékeveszett orosz mulatás, mintha nem lenne holnap, mégis miből táplálkozik? Pontosan: lehet, hogy nem lesz holnap.

Senki se szaladjon még üvegnyi vodkát legurítani meg levegőbe eresztett géppisztoly-sorozatokkal ünnepelni minden koma névnapját. Azt a kérdést viszont igenis legyen szíves mindenki feltenni magának, hogy hány évre előre szeretné tervezni az életét. És a válasz valahol 1 és 10 között legyen.

A pénz, amit az ember megkeres nem arra van, hogy odaadja az államnak, arra meg pláne nem, hogy csak úgy elvehesse tőle az állam. Hanem például el lehet költeni. Nem hiteleket kell felvenni plazmatévékre, hanem csak kinek-kinek lehetőségei szerint élvezni az életet. Nyaralni egyet valami szép helyen. Elmenni egy jót vacsorázni. Venni egy gyors autót. Kinek mi jelenti az elérhető boldogságot.

A távoli jövőt görcsölve tervezgetni, hatalmasakat csalódni a sorsban, aztán lógó orral, keserűen ordibálni itt Kelet-Európában – ennél szomorúbb dolgot lehetetlen elképzelni. Inkább mindenki igyekezzen jól érezni magát a pénzével, akármennyi is van belőle. Azért van.