Előd
7 °C
16 °C

Szóvicc = MENŐ

2011.08.10. 17:34 Módosítva: 2011-08-10 17:35:23

Szörnyűséges magyar szokás lemondani valami szépről, csak mert egy kellemetlen ember hozzáért. Egy egészséges nemzet egészen biztosan nem tagadná meg nyelve szóvicceit, csak mert egy Geszti Péter megpróbálta mindet bekebelezni, a farosszériától a kankurenciáig. Mondjunk le a rapről, a lovakról, a jazzről, a Szigetről és Gryllus Dorkáról, mert ezekhez is köze volt ideig-óráig az egyetlen olyan embernek, aki megpróbálta az infantilis popzenét keresztezni a középkorú totyogással? Dehogy mondjunk. Inkább követeljük vissza, ami nem csupán a miénk, de mellé még jó is.

A magyar nyelvű szóvicceket Geszti tette normális társaságban vállalhatatlanná. Aki szóviccel próbálkozik, minimum azt kapja meg, hogy vicceskedő idióta, rosszabb esetben kiközösítéssel és veréssel is fenyegetik – tehát pont úgy bánnak vele, ahogy Gesztivel tennék, függetlenül a konkrét szóvicc minőségétől. Szegény szóvicc a poénok páriája lett, tréfák közt a tökutolsó, és esélye sincs szerencsétlennek a sok internetes mém meg az ironikusan kétszer és háromszor megcsavart okoskodások közt.

Miért kellene egy egy szép szóvicc-hagyományokkal rendelkező országban lemondani erről a szórakozási formáról? Ha Karinthynak jó volt, nekünk már Geszti miatt ne legyen jó? Miért hiszik itt sokan, hogy a szavak kifacsarása alacsonyabb rendű a képek megerőszakolásánál? A photoshop- és animgif-varázslatok miért elismertebbek ezek nyelvi megfelelőinél? A jó szóvicceléshez műveltség, gyors ész és jó adag gátlástalanság kell – plankingolni például minden idióta tud.

A szóvicc pont azzal a két tulajdonsággal rendelkezik, amivel a ma legprogresszívebbnek számító humor: fizikai fájdalmat okoz, és olyan rossz, hogy az már jó. Aki látott az Office-sorozat bármelyik szériájából egyetlen részt, az pontosan ismeri a vicsorító mosoly és az összerándult gyomor különös keverékét, amit a mindannyiunk életéből ismert hétköznapi patkányságok viszontlátása vált ki. A jó szóvicc hiába egészen más jellegű humor, ugyanezt váltja ki a célszemélyből: eltorzult grimaszt, görcsbe ugró belső szerveket, elakadó lélegzetet. Hogy lehet nem szeretni egy ilyen erős fegyvert?

A szóviccnek ráadásul tényleg nem kell olyan jónak lennie, és éppen ezért felel meg tökéletesen rohanó internetes világunk kihívásainak. Elsőre nem érte el a kívánt hatást? Ismételje meg hangosabban! Még mindig nem? Írja ki mindenhova, ordítsa el még sokszor! Hatvanadszorra már egészen biztosan működni fog, hatótávolságon belül garantáltan mindenki a földön kezd fetrengeni. Ja, hogy fájdalmat okoz, és még az is lehet, hogy megvernek valakit? Miért, mire való a jó humor, kellemes perceket szerezni egymásnak és nevetve szórakoztatni az egész világot? Ilyen tényleg csak egy Geszti Péterben merülhet fel.