Mécs László nyilatkozata

Mérhetetlenül méltatlan és gyalázatos ez a helyzet, hogy - amikor elvesztett hegymászótársunkat gyászoljuk - ahelyett, hogy összetartást, kegyeletet tanúsítanánk, vitatkoznom, bizonygatnom, vádolnom kell.

Sokáig szemet hunytam a himalaja.blog.hu (írója Földes András) hangvétele, stílusa, egyoldalú beállításai, pártossága, apró csúsztatásai felett. Május 10-ei bejegyzésében azonban olyan messzire ment - a valóságot eltorzítva, meghamisítva, egyoldalúan állítva be - lejáratásunkban, hogy kénytelen voltam "tollat ragadni".

Először is: visszatetsző es kegyeletsértő számomra, hogy társunk, Horváth Tibor eltűnése, balesete után Földes András ilyen könnyed, bulváros, jópofáskodó, szerénytelen, excentrikus, magát és Erőss Zsoltot tömjénező, írást közöl, ahelyett, hogy csöndesen az elvesztett társra emlékezne, annak emlékét ápolná. Földes Andrásnak - mint az újabb Erőss Zsoltról szóló könyv írójának - részvétele expedíciónkon (Magyarok a világ nyolcezresein - Annapurna 2012) indulásunk előtt nem sokkal került szóba. Arról előzetesen szó sem volt, hogy tudósítana is a helyszínről, erre az expedíciótól nem kapott felkérést. Expedíciónkon való írói, újságírói tevékenységének előzetes egyeztetését, tisztázását  felszólításunkra sem tette meg. Csak Nepálban derült ki, hogy Erőss Zsolt leendő könyvét népszerűsítendő rendszeres tudósításokat, blogot is írna.

Ettől berzenkedtünk egy kissé Kollár Lajossal ("A magyarok a világ nyolcezresein" expedíciós sorozatot Kollár Lajos, Erőss Zsolt és én, Mécs László hoztuk létre, s ez volt 9. expedíciónk), hiszen a kommunikáció igen kényes terület. Aggodalmaink hamar igazolódni látszottak, amikor szembesültünk e blog (himalaja.blog.hu ) fejlécével: “Erőss Zsolt expedíciója”. Ezen expedíció - mint az előző 8 közös - nem Zsolt expedíciója volt egyedül, hanem együttes produktum, meg ha Ő a legeredményesebb, leghíresebb is közülünk. Az expedíciók fáradságos szervezésében, olykor már-már leküzdheteten akadályokba ütköző levezénylésében - főként az utóbbi időben - minimálisan vagy egyáltalán nem vett részt. Éppen ezért a valóságot nem fedte a blog “Erőss Zsolt expedíciója” elnevezése, es amellett méltánytalan is volt velünk (Kollár Lajos, Mécs László) valamint Horváth Tiborral szemben - mintha mi ott se lennénk. Komoly viták, veszekedések árán is csak a jelenleg látható fejlécváltozatot volt hajlandó Földes András elkészíteni: “Erőss Zsolt hegymászása”.Egészen apró betűvel áll fölötte, hogy “Magyarok a világ nyolcezresein”. A himalaja.blog.hu arra volt hivatott, hogy Erőss Zsoltot, illetve a róla megjelenő könyvet népszerűsítse. Ezzel nem is lett volna baj, ha tisztességesen, korrektül bemutatja a helyzetet: milyen csapatban, társakkal vesz részt az expedíción, kik azok, akikkel mar 9. közös 8000-es expedícióján van túl, akik az évek során sok munkát fektettek a szervezésbe, kommunikációba, többször megteremtették a financiális hátteret, vagy éppen Zsolt baleseténél segítettek saját életüket is kockáztatva. Ez határozott kérésünkre sem valósult meg, ehelyett az a faramuci helyzet állt elő, hogy az expedíciónk tagjainak sorába lépő újságíró (Földes András, ki hosszú évek óta mászik hegyet), akit befogadtunk csapatunkba saját expedíciónkon, akinek részvételéért sokat dolgoztunk, az a személy inkorrekt, rosszindulatú, tendenciózus, szakmaiatlan módon ír rólunk a nyilvánosság előtt - Erőss Zsoltot es önmagát a többieknél koncepciózusan jobb színben tüntetve fel.

Ami Földes András május 10-ei blog bejegyzését illeti, melynek az az üzenete, hogy Erőss Zsoltot cserbenhagyták a társai, ám ő hősiesen megtette, amit kellett, a következőket kell közölnöm.

Horváth Tibornak sajnos mar nem állt módjában Zsolt elé menni, a 61 eves Kollár Lajos pedig nem mászótag az expedícióban, hanem szervező-vezető, kommunikációval foglalkozó alaptábori ember, aki nincs edzésben, így alkalmatlan a feladatra. Ami engem illet: ominózus blog bejegyzésében elhallgatja Földes András, hogy előző nap elindultam Zsolt elé, am a rossz körülmények miatt csak az 1-es tábor fölé jutottam, ahol már nem volt sátor, ezért vissza kellett térnem az alaptáborba. A csaknem 11 órás hótaposás nehéz hátizsákkal elfárasztott, így másnap reggel nem voltam jó állapotban, ráadásul valamilyen betegség is bujkált bennem. Az expedíció során többször előfordult, hogy bizonyos ártatlan helyzeteket súlyosnak, veszélyesnek vélt, azokat túlreagálta Földes András. Ez volt a helyzet az esti gleccseres eltévedésükkel is. A szituációt ismét hamisan tálalja, nem azt mondtam, hogy nem megyek eléjük, hanem azt, hogy igyekezzenek megtalálni a "kiszállást" (melynek magassági adatat is megadtam), mert az alaptáborból egy-másfél óra odáig az út nekem, nem érdemes annyit várniuk. Még annyit, a csúcstámadásból visszatérő hegymászó se nem mártír (mint ahogy Földes András azt kreál Zsoltból), se nem sajnálatra méltó, szerencsétlen, nyomorult áldozat, hanem extrém sportoló, akinek alapvetően önállóan le kell tudni jönnie a hegyről, ha az nem megy, akkor az azt jelenti, túlbecsülte saját erejét, rosszul merte fel állapotát (jelen esetben nem volt meg a kellő akklimatizáció). 3 nyolcezres csúcson álltam (kettőn egyedül), de egyik alkalommal sem segített senki az alaptáborból a lejövetelben, lecuccolásban, es ez így rendjen is volt, nem is engedtem volna. 1997-es himalájai balesetemkor masszív vállficammal cipeltem hátizsákomat kellemetlen gleccsereken át 3 napig, nem volt egyszerű, de a hegymászásban éppen a nehézségek leküzdése vonz bennünket. Zárásként meg annyit: azért is ütött szíven Földes András felszínes, pökhendi, rosszindulatú intrikája - azon túl, hogy éket ver csapatunkba -, mert úgy érzem, elég sokat segítettem Erőss Zsoltnak hegymászásai során. A már említett expedíció-szervezési, vezetési, kommunikációs, szponzorszerzési munkán túl, (melyben Kollár Lajos is oroszlánrészt vállalt) sokat másztunk együtt az elmúlt csaknem 2 évtizedben: mennyiszer tapostam nyomot, állítottam sátrat, mentem előre gleccserhasadékos terepen, melynek előnyeit Zsolt is élvezte, számos alkalommal mentem elé segíteni, mikor a csúcstámadásból visszatért (pl. Hidden Peak, K2), és amikor a Tatraban balesetet szenvedett, én értem oda hozzá elsőként, enyhítettem kínjain, betakartam, odairányítottam a mentőcsapatot, majd magam is kivettem a részem a 6 órás irgalmatlan terepen való hordágycipelésből...  Erőss Zsolt felelőssége is nyilvánvaló  e helyzetben, hiszen "Vétkesek közt cinkos, aki néma".

Mécs László, Nepál