Elfogadhatatlanok a linzi plakátok a magyarokról és a romákról

A napokban „Az orbános cigányszalámi és a rasszista provokáció” címmel, Miklósi Gábor tollából megjelent publicisztikájukra szeretnék érintettség okán néhány pontban reagálni.

Miklósi Gáborral teljesen egyetértek abban, hogy a linzi kiállítás „művészi értéke” nagyon gyenge és bántóan provokatív. Azért nem vettem részt a tárlat megnyitóján, mert a szakmánk minden írott es íratlan szabálya szerint sem szabad olyan tárlatra elmenni, sőt még helyettesítő képviselőt sem küldeni, amelyik hazánkat gyalázza és tünteti fel negatív színben és hozza azt nemzetiszocialista vagy idegengyűlölő ország gyanújába. Egy Hitler-bajuszos, magyar zászló állőtt álló „átlag magyar hazafi” képe, vagy a kormányfő védjegyével ellátott, „cigányokból készült szalámi” (sic!) ábrázolása nem meghökkentő művészi alkotás, hanem sértő provokáció. Nincs köze a valósághoz. Volt még egy másik ok, amiért nem Linzben, hanem Bécsben volt a helyem, itt nyitottam meg ugyanis aznap este 13 magyar kortárs festő fantasztikus kiállítását a MOYA-ban (Museum of Young Art). Felemelő érzés volt es azt mondhatom, a fiatalok örültek annak, hogy ott voltam.

A szerző véleményével szemben tiltakozásom előtt természetesen láttam a plakátok fotóit. Nem csak magam tájékozódtam, hanem az itt élő magyarok tucatjai hívták fel figyelmemet a készülő kiállításra. Ők is küldtek képeket, az osztrák közéleti szereplőkhöz intézett tiltakozó levelük másolatával együtt. Miklósi Gábor őket egyszerűen és általánosítva „ausztriai magyar nacionalistának” bélyegzi, pedig „csak” az ország hírnevéért aggódó jó hazafiak.

Egyetértek a szerzővel abban, hogy a provokáció fő célpontjai nem a romák voltak. De eszközként használták fel őket, ami – kiszolgáltatottságuknál fogva – ugyanolyan sértő lehet. A „cigánykonzerv hasmenést okoz” bármilyen kontextusba ágyazása lealacsonyító a romákra nézve. A kiállítás ezen elemei alkalmasak arra, hogy a magyarországi romák ellen gyűlöletet keltsenek. Nem véletlen, hogy az Ausztriai Romaszövetség elnöke is elutasítóan nyilatkozott az esetről.

Ez a kiállítás igazságtalanul vádolja hazánkat idegenellenességgel, miközben a magyar kormány az elmúlt három évben az EU bizottság által is elismert módon a tagállamok közül az egyik legtöbbet tette a romák integrációjáért.

Fellépésemet nemcsak a kiállítás tartalma, hanem annak „hivatalos helyszíne” is indokolttá tette. Amennyiben ezt a kiállítást egy linzi magángaléria mutatja be, úgy természetesen elmondom véleményemet az eset kapcsán, de nem tiltakozom politikai szinten. Az országot azonban rossz színben feltüntető tárlatot a linzi városházán mutatták be, Ausztria egyik legnagyobb városának leghivatalosabb intézményében. Valószínűleg engem erősít, hogy az eset kapcsán a polgármester a képviselőtestületből, tehát a helyi osztrákoktól is kapott írásbeli kérdést a kiállítás kapcsán.

Megnézném, hogy az osztrák fél ellenkező esetben (dehonesztáló tárlat mondjuk a debreceni városházán, amely kiszerkeszti a kancellárt es idegengyűlölőnek állítja be az osztrák kormányt) mit tenne, tétlenül nézné-e az esetet? Nem véletlenül említettem a napokban több helyen, hogy a kiállítás szerintem kínos Ausztriára és Linzre nézve is.

Fentiekből következően úgy érzem, hogy az index publicisztika indokolatlanul állít engem pellengérre es egyúttal személyeskedik is. Egyáltalán nem tartom sikertelennek az államfőnek írt levelem (akit azért értesítettem, mert tudom, hogy affinitása van az ilyen ügyek iránt), hiszen azonnal válaszolt a hivatala, aggodalmukat fejezték ki es jelezték, az ügyet hivatalból továbbították az alkancellár külügyminiszternek.

Engem fehérorosz reflexű nagykövetnek beállítani, bocsánat, de nevetséges. Belorusszia budapesti nagykövete ugyanis rendkívül gyenge magyar fordításban gyakorlatilag bocsánatkérést követel egy cikk miatt az indextől. Eddig még egy alkalommal sem követeltem bocsánatkérést egyetlen sajtóorgánumtól sem, az ugyanakkor igaz, hogy gyakran kértem(!), és – ellentétben az index állításával – nem nyomás alá helyeztem a médiát abból a célból, hogy elmondhassuk mi is a véleményünket es ennek (mint azt az index is teszi, amiért köszönet) a legtöbb estben helyt adtak az érintett orgánumok, pedig jórészt nem rajonganak a magyar kormányért. A két eset között amúgy is ég es föld a különbség, mivel a belorusz nagykövet egy általa is elemzőcikként elismert írás miatt követelt az indextől bocsánatkérést, én pedig egy olyan kiállítás ellen tiltakoztam, amiről fentebb bőven kifejtettem, miért nem mehetek el mellette szó nélkül. Egy félreértésből adódó, egyetlen tudósítóhoz köthető korábbi „pengeváltás” beállítása úgy, hogy általában a sajtó (és láthatóan a művészet) elfojtására törekszem, erős csúsztatás.

A szerző Magyarország ausztriai nagykövete, az írást kérésére az eredeti formában közöljük.