Tarsoly letartóztatása: mostanra akár késő is lehet

Ibolya Tibor fővárosi főügyész az ATV Egyenes beszéd műsorában Tarsoly Csaba meggyanúsításáról és letartóztatásáról beszél. A műsor egy pontján előveszi és idézi a Magyar Helsinki Bizottság  2014-es kézikönyvét a strasbourgi emberi jogi bíróság (Bíróság) előzetes letartóztatással kapcsolatos gyakorlatáról.

Ez alapvetően örvendetes: az anyagot éppen azért írtuk, hogy a jogalkalmazók megismerjék és munkájuk során szem előtt tartsák a Strasbourgban kidolgozott elveket. Nagy szükség volna rá, hiszen amint azt a kézikönyvbe bekerült magyar vonatkozású döntések is mutatják, a hazai hatóságok az előzetes letartóztatás elrendelésekor eleddig általában kevéssé voltak fogékonyak a strasbourgi bíróság alapjogi szempontjaira, és ez sokszor vezetett Magyarország elmarasztalásához.

Ezért amikor a főügyész a Quaestor-vezér ellen indult büntetőeljárással összefüggésben a Helsinki Bizottság kiadványára hivatkozik, felmerül a kérdés: fordul a joggyakorlat, kezdi a magyar igazságszolgáltatás megszívlelni a strasbourgi leckéket, vagy a nagy körültekintés egyszeri alkalom, amely nem független Tarsoly Csaba gazdasági és politikai súlyától?

A probléma jobb megértéséhez érdemes a Tarsoly-ügy óvatos hatósági kezelését magyarázó főügyészi kijelentéseket néhány strasbourgi példával alátámasztott elemzésnek alávetni.

Elég ok-e 150 milliárdnyi fiktív kötvény?

Az iratok ismerete nélkül nehéz állást foglalni, hogy a nyomozásban mikor jöhetett el az a pont, amikor Tarsoly Csabával megalapozott gyanút lehetett közölni. Annyi azonban biztos, hogy az erre vonatkozó strasbourgi követelmény nem túl szigorú: a Bíróság szerint az alapos gyanú akkor állapítható meg, ha a rendelkezésre álló információk egy objektív, külső szemlélőt is meggyőznének arról, hogy a gyanúsított elkövethette a cselekményt.

A Darvas kontra Magyarország ügy húszéves panaszosát amiatt helyezték előzetes letartóztatásba, hogy jelen volt egy garázs kibérlésénél, amelyben kábítószert találtak, és amikor tanúként kihallgatták, azt állította, semmit nem tud a kérdéses garázsról. Annak ellenére találta az ügyész és a magyar bíróság megalapozottnak a gyanút és indokoltnak az előzetes letartóztatást, hogy (az ügyben meghallgatott valamennyi tanúval és gyanúsítottal egybehangzóan) a garázsban található holmik tulajdonosa vallomásában maga is azt állította, hogy a panaszosnak nem volt tudomása a garázsban tárolt drogokról. Darvas, akit ezzel a cselekménnyel kapcsolatban végül felmentettek, közel másfél évet volt előzetes letartóztatásban. A Bíróság – bár a szabadságelvonás eltúlzott hossza miatt megállapította a panaszos alapvető jogainak sérelmét – úgy találta, hogy az eljárás kezdeti szakaszában nem volt indokolatlan a panaszos letartóztatása.

Tarsoly Csabát 19 nappal azután állították elő, hogy az MNB alelnöke először beszélt a fiktív kötvénykibocsátásról. Az egyes Quaestor-cégek ügyvezetésének nyilvánvalóan színlelt átjátszása és a fiktív kötvénykibocsátásra vonatkozó információk nem tűnnek kevésbé erős gyanúoknak, mint amit a Darvas-ügy panaszosával szemben a magyar hatóságok elégségesnek találtak. Ha a gyanút még egyes tanúvallomások is erősítették, akkor azt kell mondanunk, hogy az ügyészség lényegesen óvatosabb volt a Tarsoly-ügyben, mint általában (és mint amit a Bíróság egyébként egy eljárás kezdeti időszakában elvár).

Baj-e, ha nincs idő adatelemzésre?

Ibolya Tibor az interjúban arra utal, hogy az ügyészség azért nem kezdeményezte azonnal Tarsoly előzetes letartóztatását, mert képtelenség lett volna a lefoglalt tízezer oldalnyi dokumentumot és 800 gigabájt adatot azonnal kielemezni, és e nélkül nem lehetett volna megalapozott a letartóztatási indítvány. Csakhogy az ügyész nagyon sok esetben éppen a nagy mennyiségű adat elemzésének szükségességére hivatkozva indítványozza az előzetes letartóztatás elrendelését vagy meghosszabbítását.

Az X.Y. kontra Magyarország ügyben az ügyész például többször azon az alapon kérte az előzetes letartóztatás meghosszabbítását, hogy a nyomozásban – egyéb cselekmények mellett – szükséges a híváslisták elemzése és értékelése, valamint be kell várni a házkutatás során lefoglalt egyes eszközök (laptop és fényképezőgép) vizsgálatára kirendelt igazságügyi szakértő véleményét. A magyar bíróságok ezeket az indokokat rendre elfogadták, és fél évig előzetes letartóztatásban tartották az ügy rendezett családi hátterű, legális munkajövedelemmel rendelkező, egyre súlyosbodó pszichiátriai betegségekben szenvedő panaszosát, akit csak hónapokkal azután helyeztek házi őrizetbe, hogy a büntetés-végrehajtási intézetben megerőszakolták.

A nyomozási bírák olykor igen hiszékenyek

„Ha mindent elhisz, amit a nyomozó meg az ügyész magának mond, akkor az milyen nyomozási bíró?” – kérdezi a főügyész, és nem lehet nem egyetérteni vele, hiszen a nyomozási bíró funkciójának éppen az a lényege, hogy az ügyészi és védői érvek alapos mérlegelése után olyan személy döntsön a jogerősen el nem ítélt gyanúsított letartóztatásáról, aki semelyik irányban nem érdekelt a nyomozás kimenetelében. Csakhogy a statisztikák azt mutatják, hogy a bíróságok az esetek több mint 90 százalékában eleget tesznek az előzetes letartóztatás elrendelésére irányuló ügyészi indítványnak, és egyes megyékben ez az arány megközelíti, vagy el is éri a 100 százalékot.

A Hagyó kontra Magyarország ügyben az ügyészi indítványok sora hivatkozott egy olyan bizonyítékra, amely állítólag azt igazolta, hogy Hagyó külföldre akart szökni. Ezt a hivatkozást az előzetes letartóztatást fenntartó bírói döntések nagy része át is vette. Ám a nyomozás lezárása után a védelem is megismerhette a teljes anyagot, és kiderült, hogy ilyen bizonyíték nincs a nyomozati anyagban. Az első olyan bírósági döntés, amely észlelte ennek a bizonyítéknak a hiányát (és részben ezen az alapon megszüntette Hagyó házi őrizetét), több mint egy évvel a panaszos előzetes letartóztatásának elrendelése után született.

A Magyarországot elmarasztaló strasbourgi ítéletben hangsúlyosan szerepelt ez a körülmény: „a Bíróság úgy találja, hogy a gyanúsítás súlyossága bár kétségtelenül »releváns« de önmagában nem »elégséges« indok a kérelmező szabadságának elvonására a teljes kilenc hónapos időszakra nézve. E vonatkozásban a Bíróság nem tekinthet el attól a ténytől, hogy az az állítólagos bizonyíték, amely a hatóságok szerint a kérelmező szökési szándékát alátámasztotta, soha nem került elő.”

Mire jó egy házkutatás?

Ugyancsak érdekes része az interjúnak, amikor a főügyész a bizonyítékok eltüntetésének kérdéséről beszél. „Ön szerint van olyan debil gyanúsított, aki azután tüntet el iratokat, miután bejelenti az állítólagos öncsődjét, miután megindul vele szemben a nyomozás, miután házkutatás ... és egyébként mindent elvittek?” – kérdezi.

Az ügyészség Hagyó esetében ezzel épp ellenkező logika mentén járt el. A védő kilenc hónapig ismételgette, hogy miután Hagyó még főpolgármester-helyettesként sem akadályozta a jóval a letartóztatását megelőzően indult nyomozást, teljesen valószínűtlen, hogy akkor kísérelné meg hátráltatni az eljárást, amikor már semmilyen befolyással nem rendelkezik, nem fér hozzá a városházi iratokhoz, ráadásul őrizetbe vételekor mindenre kiterjedő házkutatást tartottak nála. Az ügyészi indítványok és az ezeknek helyt adó bírósági döntések azonban az összebeszélés lehetőségére és „a még be nem szerzett okirati és egyéb bizonyítékok megsemmisítésének” veszélyére hivatkozva hónapokon át indokoltnak látták a panaszos előzetes letartóztatásának folyamatos hosszabbítását.

Mostanra akár késő is lehet

Az ügy külön érdekessége, hogy mire végül letartóztatták Tarsoly Csabát, már egyáltalán nem biztos, hogy fennálltak vele szemben a szabadságelvonás úgynevezett különös okai, hiszen a nyomozás megindulásától számított három hét alatt mind a szökésre, mind a bizonyítékok eltüntetésének megkísérlésére lehetősége lett volna. Ha nem tette (márpedig a főügyész szerint objektíve sem volt abban a helyzetben, hogy megtegye), akkor önmagában az, hogy szabadságvesztéssel büntethető súlyos cselekmény gyanúja miatt folyik ellene eljárás, nem elégséges indoka az előzetes letartóztatásának – akkor sem, ha a közvélemény és/vagy a politika ezt az elvárást fogalmazza meg.

Félreértés ne essék: örülünk, ha az előzetes letartóztatások elrendelése és fenntartása kapcsán eddig folytatott ügyészi gyakorlatban fordulat áll be, és a Helsinki Bizottság kézikönyvében is elemzett hibákat egyre ritkábban követik el a hatóságok. Azon, hogy éppen egy ilyen, a kormány szempontjából politikailag felettébb érzékeny ügyben szakít a hatóság az eddigi kifogásolható megközelítéssel, nem egy jogvédő szervezet dolga aggódni. A mi feladatunk továbbra is az marad, hogy a jövőben hozzánk érkező panaszok kapcsán megvizsgáljuk: valóban csak megalapozott gyanú és a különös letartóztatási okok (szökés, elrejtőzés, eljárás meghiúsításának veszélye) fennállásának esetén indítványozza-e az ügyész a letartóztatást, érvényesülnek-e azok az elvek, amelyeket az interjú tanúsága szerint a fővárosi főügyész is maradéktalanul oszt.

A szerző a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke.