Mi legyen a Rumbach utcai zsinagógával?

Évtizedekig romos állapotban, használaton kívül állt. Eladták, felújították, parlagon hagyták, ismét a romlás fenyegette. Viszályok és alkuk tárgya volt. Ma úgy tűnik, ismét van remény a felújításra. Mi lenne, ha eredeti céljaira, közösen használnák?

A Rumbach utcai zsinagógát a pesti zsidó közösség azok számára építtette, akiknek a Dohány utcai zsinagóga túl sok újítást hordozott. Az építkezés közben zajlott le 1868/69-ben az ortodox/neológ szakadás. A Rumbach azonban – mint Komoróczy Géza írja A zsidó Budapestben – noha nem különült el a neológoktól, mégsem volt neológ. „Irányzatát tekintve a status quo ante hitközségekhez állt közel, anélkül, hogy később szervezetileg ezekhez kapcsolódott volna.” (A szakadás nyomán azok a zsidó közösségek, amelyek nem kívántak választani a külső asszimilációs nyomás, a belső gazdasági érdekek és a vallási irányultság következtében kettéváló irányzatok között, a status quo ante – a korábbi állapot – fenntartására szavaztak.) „Közkeletű német útikönyv (Karl Baedeker) a 19. század végén egyszerűen orthodox zsinagógának mondta a »Rombach«-ot. A szigorú orthodoxok azonban sohasem fogadták el annak.” 1945 után a magukat az egykori status quo ante örököseinek tartók imádkoztak itt, ám a veszteségek, majd a kommunista diktatúra eredményeképpen elárvult az épület, és az állagromlás következtében használaton kívülre került. 

A mór stílusú zsinagógát a pártállami hitközségi vezetés elbokázta, a renováló cég nem tudta hasznosítani, állaga ismét vészesen romlani kezdett. A Mazsihisz vezetők agilitása és az állami jóvátételi szándék következtében, az elmúlt években az ingatlan ismét a hitközség kezelésébe került.

A rendszerváltást követően számos elképzelés született a Rumbachról. Vallási, kulturális hasznosításának vágya újra és újra felmerült, de érdemleges koncepció eddig nem látott napvilágot. Használatba akarta venni az ingatlant az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség, mely a lubavicsi haszid Chabad mozgalom nemzetközi szellemi-intézményi hátterével a status quo ante örökségére építette sokak által vitatott magyar közjogi megjelenését és igényeit. Számos egyéb lépése mellett az EMIH ezzel is kihívta a Mazsihisz ellenlépéseit. 

A Mazsihisz egyik terve ma, hogy a Zsidó Múzeumot bővíti az Együttélés Háza koncepciója nyomvonalán, melyet anno a Sorsok Háza helyett ajánlott. A célra a Rumbach zsinagóga épületének néhány nem zsinagógai, hanem kiszolgáló helyiségét kívánják felhasználni. A zsinagógai tér feltehetően nem lesz állandó kiállítási helyszín, ha eseti rendezvényeknek helyt is ad majd, miközben az épületet, a kormány ígérete szerint, Magyarország Nemzetközi Holokausztemlékezet Szövetség (IHRA) elnöksége alkalmából, állami támogatással felújítják. 

Tennék egy kiegészítő javaslatot, mely véleményem szerint méltó a különleges zsinagóga komplex szellemi örökségéhez, és leendő új funkciójához. 

Képzeljük el, mi lenne, ha a zsidó irányzatok kivonnák a Rumbachot vitáikból, és nem kizárólagos jelleggel, hanem jelképes üzenettel: befogadó üzemmódban hasznosítanák? Külön-külön valójában egyik irányzat se tudná jól kihasználni ma vallási térként adottságait, mert egyiknek sincs ekkora zsinagógát igénylő, imahellyel még nem rendelkező gyülekezete, se kapacitása, hogy rendszeresen hívekkel töltse meg. 

Mi lenne tehát, ha az Együttélés Háza fantázianévhez méltón – mely a magyar/zsidó, keresztény/zsidó lét kirekesztés előtti, befogadó hagyományára kíván emlékezni, és e pozitív üzenetet sugallja a jövőre nézve is –, a belső zsidó együttműködés is merítene ebből a szellemiségből? Mi lenne, ha az ortodoxia, a Mazsihisz, az EMIH és a reform/progresszív közösségek vetésforgóban, hangsúlyozottan nem sajátjukként, hanem vendégként – mondjuk a vészkorszak előtti zsidóság örökségének vendégeként – használnák a turisztikai centrumban lévő zsinagógát? Mi volna, ha minden péntek este és/vagy szombat reggel más gyülekezet venné birtokba imáival és az eseti látogatók számára is érdekes előadásaival, tanító jelleggel a Rumbachot, mely történelmi örökségünk?  

Van rá példa a világban, hogy az eltérő zsidó irányzatok együttműködnek. Ennél merészebb térkihasználásra is akad precedens. Nem kellene a Rumbach esetén sem közösen imádkozniuk, nem kellene semmit feladniuk elveikből és szokásrendjükből, csak ugyanazt a teret kellene betölteniük előre lefektetett időbeosztás szerint külön-külön, hetente egy/két alkalommal. 

Mi haszna lenne mindennek? Fenntartanák a zsinagóga eredeti funkcióját, egyben megújítanák, az együttműködésből erőt meríthetnének, vonzást gyakorolhatnának a közösségtől, vallástól eltávolodottakra, a turizmusra, sőt, akár a sokféle érdektől, indulattól tagolt társadalom egészére. 

A szerző író, a Szombat főszerkesztője