Hogyan emelte fel Obama Trumpot?

2008-ban aktivistaként részt vettem Barack Obama kampányában. Ez volt életem első (és azóta is egyetlen) politikai szerepvállalása. Mint oly sokan, akik szinte messianisztikus elvárásokkal tekintettek Barack Obama elnöksége elé, én magam is úgy gondoltam, hogy egy alapvető változást hozó elnök megválasztásán dolgozom. Nyolc év elteltével és az USA történelmének egyik leglátványosabb populista fordulata után érdemes azonban mérleget vonni atekintetben, hogy milyen szerepe van Obamának Donald Trump felemelkedésében.

2008-ban már majd 10 éve éltem az Egyesült Államokban, amelyből nyolc George W. Bush elnöksége alá esett. Amerika ekkor még előtte volt a 2008-as jelzáloghitel-válságnak, de már javában benne volt az iraki és afganisztáni véres és költséges háborúkban. A gazdaság már elvesztette a 90-es évek lendületét, bár még nem süllyedt a pénzügyi válság utáni recesszióba.

Barack Obama George Bush ellenpontja volt stílusban és tartalomban is. A néha a dilettáns érzetét keltő, gyakran sok hibával beszélő Bush után jött egy hallatlan szónoki képességekkel megáldott, magasan képzett, nagy tudással rendelkező politikus, akinek személyes története és történelmi jelentőségű jelöltsége – mint az USA első afro-amerikai elnöke – milliókat inspirált, köztük engem is.

Külpolitikában a neokonzervatív, világuralmi, nemzetépítő politika végét, az iraki és afganisztáni háborúk befejezését ígérte, amelyet a diplomácia dominanciája fog felváltani. A gazdaságban munkahelyteremtő beruházásokkal, új iparágak, alternatív energiaforrások fejlesztésével kampányolt és persze az egészségügyi reformmal, amely már régóta a demokrata platform része volt.

Nekem a fő vonzóerő azonban Obama központi üzenete volt, amely az amerikai politikai rendszer reformját helyezte fókuszba. Ekkor már hosszú ideje folyamatos marakodás és teljes bénultság jellemezte a politikai rendszert. Az egyre növekvő kampányköltségek miatt a két fő párt a pénzügyi támogatók, nagyvállalatok és különérdekek kényének kedvének volt kitéve. A manipulált (gerrymandered) választókörzetekből egyre szélsőségesebb jelöltek kerültek a törvényhozásba, ahol kompromisszumkészségnek nyomát sem lehetett találni. A kongresszus archaikus szabályai pedig kiváló lehetőséget adtak az épp kisebbségben lévő pártnak az obstrukcióra, vagyis a törvénykezés megakasztására. Úgy tűnt, hogy bármekkora is a baj, a világ első számú demokráciájának politikai rendszere képtelen a többség akaratát kifejező reakcióra.

Obama kortesbeszédek sokaságában ismételte meg azon jóslatát, hogy ha a rendszer nem képes a kisemberek gondjaira reagálni, akkor generációkon keresztül fogjuk magunk előtt görgetni ugyanazokat a problémákat. Amerika szélsőséges irányba mozdulhat el, érvelt még jelöltként is. Ezek a jóslatok a 2016-os választás ismeretében jelentős politikai éleslátásról tanúskodnak.

A harc nehéz lesz – üzente Obama –, mert ellene kell menni a rendszer nagy hatalommal, de kis társadalmi támogatással rendelkező haszonélvezőinek. De a nép akaratával meg tudjuk csinálni. Yes, We Can – szólt a dacos kampányszlogen.

A 2008-as pénzügyi válság felgyorsította az eseményeket. Obama üzenetének (a rendszer a hatalmasak felé húz, a kisember védtelen) hitelessége megugrott, a hatalomban lévő republikánusok ázsiója elolvadt. A 2008-as választás totális demokrata sikert hozott: Obama nyerte az elnökválasztást és a demokraták kontrollálták a kongresszus mindkét házát. Látszólag minden adott volt ahhoz, hogy Obama beváltsa kampányígéreteit, amelyek közt előkelő helyet foglalt el a bénult, korrupt politikai rendszer reformja.

Az elnök első két évének fő súlypontja azonban a jelzáloghitel-válság kezelése és az Obamacare kidolgozása és elfogadása volt. A pénzügyi összeomlás elkerülésében és a gazdaság stabilizálásában, úgy vélem, Obamának elévülhetetlen érdemei vannak. Az Obamacare azonban nagy jóindulattal is csak egy közepesen sikeresnek minősíthető egészségügyi reform, amely ugyan kiterjesztette az egészségügyi biztosítást 20 millió emberre, viszont a többség számára jelentősen fölvitte a biztosítás árát.

A reform támogatásához csak költséges kompromisszumok árán lehetett megnyerni a gyógyszeripart és a biztosítótársaságokat. Két olyan iparágat, amelyek befolyása ellen Obama oly vehemensen kampányolt. A törvénytervezetet ráadásul tovább gyengítették a demokraták belső torzsalkodásai, amelyek aztán újabb felemás kompromisszumokra kényszerítették rá a törvényhozókat. A republikánusok pedig sikeresen használták ki az Obamacare hátrányait az idei kampány során és jó esély van arra, hogy a reform nagy részét Donald Trump vissza fogja vonatni a kongresszussal.

A gazdasági stimulus program és az egészségügyi reform mellett Obama nekifutott még egyéb reformoknak is, melyek közül talán a bankreform a leginkább említésre méltó. Márcsak azért is, mert ugyanazon séma szerint alakult, mint az Obamacare: a szándék jó, azonban a a banki lobbi leszereléséhez alaposan felvizezték, a megvalósítás pedig erősen közepes. Független szakértők szerint képtelen lenne megakadályozni egy újabb pénzügyi válságot.

Elnökségének első két évében tehát Obama elő sem vette a politikai rendszer átalakításának kérdését, amelyet pedig a jövő sikerének kulcsfontosságú zálogának tartott. Azok a reformok viszont, amelyekhez hozzáfogott, erősen kétes eredményt hoztak. A 2010-es félidős választáson aztán a demokraták elvesztették a képviselőházban a többségükét és onnantól kezdve esély sem volt bármiféle igazi reform átvitelére a törvényhozáson.

A külpolitikában Obama ígérete szerint visszavonta az amerikai csapatokat Irakból és Afganisztánból, viszont a gyakorlatilag totális kivonulás miatt hatalmi káosz alakult ki a Közel-Keleten, amelyet aztán a szíriai polgárháború és az Iszlám Állam felemelkedése követett. Oszama bin Laden likvidálása ugyan fontos lélektani siker volt és az iráni atomegyezmény valóban a diplomácia győzelme a fegyverek felett. Azt még azonban nagyon korai lenne kijelenteni, hogy ez tényleg sikeresen akadályozza-e meg Irán atomhatalommá válását, ha az egyezmény egyáltalán túléli Trump elnökségét. Emellett Irak, Líbia, Szíria, mind-mind a megoldatlan problémák listáját hosszabbítja.

Lesújtó a helyzet a Demokrata Párt belügyeiben is. Obama, mint a párt kétszeres elnökjelöltje, egyben a demokraták egyik de facto vezetője is. Elnöksége alatt, a Wikileaks-emailek tanúsága szerint a pártvezetés korrupt és manipulatív módon részesítette előnyben az establishment érdekeit, különösen, ami a Sanders-Clinton párharcot illeti. Emellett a párt alaposan elnézte a 2016-os választás egyik fő kérdését, a szabadkereskedelmi egyezmények veszteseinek problémáját. Obama elnökségének végére a demokraták a Fehér Ház elvesztésén kívül szinte minden egyéb szinten (kongresszus, kormányzók, állami törvényhozási testületek) visszaszorultak. A párt pozícióinak meggyengülése miatt a demokrata platform eredményei és Obama elnöki öröksége is veszélybe került.

A teljes képhez hozzátartozik, hogy Obama gyakorlatilag totális republikánus obstrukció ellenében dolgozott. Ebben a kontextusban a pénzügyi válság kezelése, Oszama bin Laden likvidálása, az Obamacare egyes elemei pozitív fejlemények. A progresszív agenda része volt még például a melegházasság elfogadása és az abortusz védelme is.

Könnyen lehet azonban, hogy Obamának nem eredményei, hanem hibái minősülnek tartós változást hozónak, csak éppen negatív előjellel. A kampányfinanszírozási reform látványos negligálása pont azt a hatást érte el, amit maga Obama jósolt meg: a fő problémák megoldatlanok maradtak, az amerikai társadalom tovább polarizálódott. A közel-keleti fiaskók egy új és brutális terrorszervezet kialakulásához járultak hozzá, amely borzadállyal tölti el a teljes nyugati világot és táptalajt ad a muszlimok elleni előítéletek erősödéséhez. A demokraták riasztó belügyei, a párt állásainak jelentős gyengülése, a vonzó gazdasági platform hiánya bizonyítja hogy Obama – kétszeri győzelme ellenére – képtelen volt egy, az ő személyét meghaladó, tartós választási koalíció kialakítására.

Ezek a hibák nem önmagukban okai, de felerősítői Amerika populista fordulatának és Donald Trump felemelkedésének. Természetesen Obama elnökségét is csak történelmi távlatban lehet majd pontosan értékelni. Ám sokunk számára, akiket inspirált intellektusa, habitusa, politikai éleslátása és kivételes orátori képessége, nehéz leplezni a csalódottságot Amerika állapota miatt Barack Obama nyolc éves elnöksége alkonyán. Obama a minap egy újságírói kérdésre bevallotta, hogy meglepte a választás eredménye és elnöki mandátuma lejárta után szeretne több időt szentelni az okok elemzésének és az önreflexiónak. Lesz min gondolkozni.