Mire megyünk ezzel, népboldogítók?

Tény, hogy elkezdtek száguldani a nyersanyag- és az élelmiszerárak. Nem Magyarországon, hanem a világban, de természetesen a hazai fogyasztók is szenvednek tőle. Beavatkozni lehet, kérdés, van-e értelme. Valós eredményt csak akkor érhetünk el, ha az áremelkedés eredőjénél tudjuk azt megtenni. Mivel ez a világgazdaságban van, így Magyarországon - kormány és ellenzék - csak látszatot tud kelteni. Persze az áfa- vagy a jövedéki adó csökkentése azonnal mérsékelheti az árat, de meddig? Addig, amíg a világpiaci mozgások miatt tovább emelkedő árak a csökkentett adómértékek mellett is utolérik, majd lehagyják azt a pontot, ahol beavatkoztunk.

Persze a népboldogítókat ez nem érdekli, ők abban tetszelegnek, hogy megvédik a népet, az ő szeretett népüket a gonosztól. Az, hogy ezzel nem oldanak meg semmit, a legkevésbé sem zavarja őket. A populistákat miért is zavarná a racionális közgazdasági gondolkodás? Mivel népboldogítók, nem is a valóban rászorultakat akarják támogatni, csak gyorsan elérhető népszerűségnövekedést akarnak. Amennyiben a valóban rászorultakra gondolnának, szociális támogatást adnának nekik, és nem az árak - átmeneti - leszorításával támogatnának minden fogyasztót, függetlenül azok a tehetősségétől. Mi több, az árak eltérítésével a minél többet fogyasztót támogatják minél többel. Vagyis a népéért könnyeket hullató populista ezzel a megoldással éppen a tehetősebbeket, a többet fogyasztókat támogatná a közösből.

Gondoljunk bele, a megugró benzináraknak alig érezzük a hatását a budapesti utak zsúfoltságának a csökkenésében, de még az egy autóban ülők száma se emelkedett. Hétvégéken óránként átlag hatvan kilométerrel száguld a kocsisor az M7-esen. És joggal búslakodtunk eddig azon is, hogy a szállítmányozás szinte teljesen átterelődött a környezetkimélőbb kötött pályáról a közutakra. Ez se látszik megfordulni az emelkedő árak mellett. Ezzel nem azt mondom, hogy a fuvarozók ne kapjanak könnyítést, hogy alkalmazkodni tudjanak a megváltozott körülményekhez, csak - könyörgök - ne az árak eltérítésével. Arról nem is beszélve, hogy a kőolajszármazékok árának az emelkedése talán végre kikényszeríti az alternatív tüzelőanyagokat használó járművek megalkotását.

Hihetetlenül pazaroljuk az egyre drágább energiát a lakások fűtésénél/hűtésénél. Persze itt is kell valamit lépni. Az árak - szociális rászorultságtól független - csökkentése lenne a megoldás? Még a valóban rászorulók esetében is felmerül, hogy nem lenne-e jobb inkább a hőszigetelést, az egyedi fogyasztás szabályozásának megteremtését, a takarékoskodást támogatni? (Arról nem is beszélve, hogy a szociálisan rászorulók között egy bizonyos árut fogyasztót támogatva, a fogyasztás és nem a rászorultság szerint teszünk különbséget közöttük.)

Ha azt vizsgáljuk, milyen hatásokkal járna az élelmiszerek áfájának csökkentése, nagyon gyorsan kiderülhet, ez csak átmeneti enyhülést hozhat, ha a világgazdaságban folyó áremelkedés tovább tart. Sokszor még ennyit sem. Legfeljebb a termelők árbevételét fogja vissza, miközben a végső fogyasztóig el sem ér a hatása. Nem tudom, az olvasó miképp van a gyümölcsökkel, én nagy hívük lennék. Azonban még július elején is a banánt ehetném, ha csak az árakat nézném. Miközben az idénygyümölcsnek számító meggy ára a piacokon és a szupermarketekben messze fölötte van a távoli földrészekről behozott banánénál, a termelőkaz alacsony felvásárlási árak miatt kiöntik a gyümölcsöt a Parlament elé. (Szólhattak volna előre!) Vagyis az áfa csökkentését a felvásárlók azonnal érvényesítenék a termelők felé, akik a mai árak mellett is lassan tönkremennek. Mire is mennénk mindezzel, kedves népboldogítók?

Kezdő közgazdásztanonc-koromból még vannak emlékeim az első olajárrobbanásról. Az akkori népboldogítók - Kádár apánk és társai - bizton jelentették ki, hogy az árhullám megáll a magyar határon. Majd ők megállítják. Még a korabeli vicclap, a Lúdas Matyi is lehozott erről egy karikatúrát, és röhögtünk azokon a szerencsétlen kapitalistákon. A történet végét mindannyian megértük. Nem kéne elfelednünk, és főleg nem kéne azt hinni, hogy elfeledtük.

Az árak eltérítése a piacon kialakultaktól csak rosszat eredményezhet:
1. Egy rossz, esetenként pazarló fogyasztási szerkezet konzerválását, bővített újratermelését.
2. A rászorultak helyett a fogyasztók, a minél többet fogyasztók támogatását.
3, A jelenleg is vékony jégen járó költségvetési egyensúly(talanság) durva borulását.
4. Az áfacsökkentés kézen-közön való lenyelődését.
5. Ráadásul mindez - mivel az áremelésnek külső okai vannak - hoszabb/rövidebb távon nominálisan is érzékeltethetetlen változást hozna.

Vagyis tegyük ezt a javaslatot is ugyanoda, ahová a maguk szakmájára valamit is adóknak lassan oly sok politikusi ötletet kell: a szemeteskosárba. Nem is lépte volna át az ingerküszöbömet az ötlet, ha csak egy hivatásos népboldogító magánszáma lenne. De sajnos ott asszisztált mellette a jobb sorsra érdemes alelnöke, aki pedig ugyanazt az egyetemet végezte, amit én. Remélem, csak a főnöki parancs és az egyébként tiszteletre méltó szolidaritás vitte oda. De ne legyen kétsége a kedves olvasónak, hamar lecsapnak az ötletre a kormánypárti népboldogítók, sőt még habosra is fogják verni.