Túléltem Ike-ot!

A természeti katasztrófákat nem szokás látványosság számba sorolni, és bevallom, én sem jöttem volna csak ezért Houstonba. De ha már egyszer itt ragadtam, kíváncsian néztem elébe, végülis hurrikánt még úgysem láttam.

A hurrikán alacsony nyomású légörvény, mely a trópusi éghajlat egyik természetes velejárója. A hurrikán nagy mennyiségű meleg víz felett keletkezik, energiáját a felfelé áramló nedves levegőből nyeri, szárazföld felett legyengül. Éppen ezért leginkább a tengerparti települések vannak kitéve a viharnak. Érdemes megjegyezni, hogy bár a legtöbb ember számára a hurrikán a pusztítással egyenlő, ezek a viharok mégis szerves részét képzik a légkör természetes hőmérséklet-kiegyenlítő folyamatainak. Ezért nehéz elfogadni azokat a nézeteket, melyek összefüggésbe hozzák a mai hurrikánok intenzitását a légszennyezéssel és a globális felmelegedéssel.

Hurrikánok régen is voltak, és erejük korántsem volt elhanyagolható a mai viharokéhoz képest. 1780-ban az Atlanti-óceán legtöbb áldozatot követelő hurrikánja több mint 27 000 életet oltott ki a Karib-térségben. Valamivel több mint száz évvel ezelőtt, 1900. szeptember 8-án pedig körülbelül nyolcezren vesztették életüket Texas akkori fővárosában, Galvestonban. Ez utóbbi vihar pusztítása nyomán a virágzó Galvestonból szellemváros, idővel pedig szolid kis üdülőváros lett, de a vihar előtti fényét már sosem nyerte vissza.

"Ike nem lesz ilyen pusztító" - mondja a rádió már napokkal a vihar előtt. Ugyanakkor figyelmeztet, hogy vegyük komolyan, mert a kettes erősségű hurrikán is már óránként 150-170 kilométeres széllökéseket jelent. Összehasonlításképpen: a két evvel ezelőtti augusztus 20-i tűzijátékon Budapesten a 100 km/h-t is alig érte el a szélerősség. Tehát komolyan veszem. Listát készítek a legfontosabb beszerzendő dolgokról, úgy mint elemlámpa, rádió, három napi tartós élelmiszer, 20 liter palackozott ivóvíz, tele tank benzin, óriási nejlon szemeteszsákok, kötszerek. Ugyan nem hiszem el, hogy ezekre valóban szükségem lesz, de külföldiként inkább hallgatok a helyiekre, és próbálok mindent úgy csinálni, mint a texasiak. Körülbelül öt benzinkutat is végigjárok, mire tele tudom tankolni az autót. Persze nem mintha bárhova is terveznék menni, de biztos, ami biztos. A boltokban óriási sorok. Kenyér már nincs, viszont ez az a nap, amikor a legborzasztóbb száraz péksütemények is elkelnek, így én is kénytelen vagyok beérni egy csomag pikáns hamburgerzsemlével.

Az előrejelzések szerint péntek estére érkezik a vihar, ezért a legtöbb munkahelyre aznap már nem kell bemenni. A meteorológusok tévedhetnek, és ha valakit az üvegépületekkel teli irodanegyedben talál a vihar, annak nincs már esélye hazajutni. Pénteken tehát az előkészületekkel töltöm a napot. A bútoraimat és az elektromos eszközeimet gondosan bezsákozom, elmosogatok, kitakarítok, mint karácsonykor, épp csak most a vihart várom. Jól néz ki a lakás, lesz honnan lepusztulnia. Ha netán mégis úgy alakul, akkor nem a háromnapos mosogatnivaló látványa fogadja a mentőosztagot. Amíg van áram, odarakok egy kis tejberizst a villanytűzhelyre, de legnagyobb bánatomra kétszer is leégetem. Tanulság: hurrikánra való készülődés közben nem érdemes főzni, mert rengeteg dolog tereli el a figyelmet. A fürdőszobában teleengedem a kádat vízzel, hogy legyen mivel mosakodni és a WC-t leöblíteni. A fürdőszoba több szempontból is kulcsfontosságú helyiség a viharban: nincs ablaka, így nem kell tartani az üvegszilánkoktól, valamint ez az egyetlen része a lakásnak, amit vasbetonból és téglából építettek, így ezt viszi el utoljára a szél. Betolok egy ágyat, berakom mellé az élelmiszer- és palackozottvíz-készletem, valamint a rádiót és az elemlámpát. Mivel már elcsomagoltam a számítógépet, sok mindent amúgy sem tudnék csinálni. Belegondolni is borzasztó, hogy milyen lesz itt az élet számítógép nélkül, úgyhogy inkább megpróbálok aludni. 11 óra, már hallani a szelet és az esőt, de egyelőre nem tűnik rosszabbnak egy átlagos viharnál. Elalszom.

Hajnal 2-kor arra riadok, hogy alattam az egész épület remeg, és mindenféle hangokat ad: nyikorog, kicsit recseg, közben pedig iszonyatos mély robajjal fúj a szel. A katasztrófafilmekben használt mélyfrekvenciás hang tehát nem csak különleges effekt, a természet is tud ilyen lenni. Ez ijesztő, de az a legjobb, ha ágyban maradok, és tovább figyelem a hangokat. Valami szaladgál a tetőn. Ajaj, ez nem jó. Ez maga a tető lesz. Ha viszont azt elviszi a szél, akkor jön a B terv, futás a szomszédba, ahol még lehet tető! De a szomszéd megelőz: "Segítsen kérem, bekapcsolt a tűzjelzőm, mindenem el fog ázni!" - dörömböl az ajtómon. Az elemlámpa fényében hamar kiderül, hogy csak ránézésre jön a tűzoltórózsából a víz, valójában az már a beszivárgó eső, ami a rózsák mellett hamarabb megtalálta az útját. Innentől kezdve saját lakásomban is hasonlóra várok.

Hajnal 3-kor arra leszek figyelmes, hogy négy lyukon keresztül folyik be a plafonon a víz. Áram már nincs, víz sincs. Rohanok vödrökért, közben újabb lyukakat tör magának a víz. Hajnal 5-re mar nyolc lyukon keresztül omlik be a víz. De mintha csendesedne a vihar. Ez lesz a hurrikán szeme. A csend így nem sokáig tart, hamarosan ideér a hurrikán másik oldala is.

Miközben a vödröket cserélgetem, a rádiót hallgatom. Betelefonálós műsor van, összedőlt házakról, leszakadt nagyfeszültségű vezetékekről, felrobbant trafóházakról mesélnek. Megállapítom, hogy szerencsés vagyok, mert ha ez így marad, nálam még csak az ablak sem tört be. Reggel 8-kor aztán elcsendesedik a vihar és végre tudok aludni egy kicsit. A rádió a károkról beszél, és hogy kijárási tilalom lépett életbe a legtöbb városrészen. Ekkor már kezdem érezni, hogy hat órája nem megy a légkondi, és kintről egyre jobban kúszik befele a párás meleg. Ezzel nem számoltam. Visszavonom a számítógéppel kapcsolatos korábbi megjegyzésem. A légkondi hiánya a legnagyobb csapás, ami Texasban érheti az embert.

Szombaton délután lenézek az utcára, mert ha mar mindenkeppen izzadni kell, akkor legalább lássak is valamit. Az utcán rengeteg kidőlt fa, autók betört szélvédővel, leszakadt vezetékek, elárasztott utak. A rádió figyelmeztet, hogy senki ne próbáljon meg átkelni az áradásokon, mert tele lehet az alja üvegszilánkokkal és kígyók is lehetnek bennük. Ezt az utóbbit nem értem, de azt tudom, hogy sok itt a kígyó, ezért nem vágok neki semmilyen pocsolyának. Szombat este 10-kor meg mindig hárommillióan vannak áram nélkül, de én szerencsés vagyok. Visszakapcsolják az áramot is, a vizet is, végül az internetet is. Minden a régi, éppen csak szétrohadt a plafonom meg a tetőm. De legalább élek!