Édes kis hangok a Matávnál

A Matávhoz türelem kell. Azt hiszem, dupla vagy tripla adag.

A munkahelyemen ötödször romlik el az ISDN-vonal. Rövid két hónap alatt. Nem ügy, jelentéktelen problémácska: telefonálsz a Matávnak, ahol egy nagyon kedves vagy még ennél is kedvesebb női hang közli, hogy rendben, mikor küldhetik a kollégát. A kedvesség tehát rendben, édes kis női hangokkal szerelkezett fel a Matáv. A kolléga is rendben, jön a megbeszélt időre, megjavítja és viszonlátás. Prímán működik, lehet internetezni, telefonálni és faxolni, hurrá! Két vagy három napig, ha nem számítjuk bele a hétvégéket. De miért ne számítanánk bele, legyünk nagyvonalúak_ Azután újra lehet telefonálni egy még édesebb hanggal. Ám akkor már a fax sem működik. Vagy a modem, vagy az elosztó. Vagy az elosztás, mert így osztották el.

A másik munkahelyemen sem volt jó. Micsoda pech-széria!

Nincs kedvem tovább mesélni, mert unom. Halálosan unalmas, napi bosszúságok - bármelyik társaságban kapásból mesélnek három-négy ennél jobbat. Úgy értve, durvábbat, viccesebbet, bosszantóbbat vagy éppen nevetségesen megalázót. És azt is unom, hogy miért vagyok ennyire türelmes, ha a telefonról van szó.

Talán azért, mert tíz évig várakoztam. 1983-ban adtuk be a telefon-igénylést vagy kérelmet, netán alázatos könyörgést - már nem emlékszem, hogyan nevezték akkoriban. Nem, könyörgés nem volt, inkább igénylés, szép szó, bizonyára volt bennem igény, hogy telefonáljak. És olyan kivételes szerencse ért, hogy mindjárt első voltam a listán. Elsőnek lenni, az olyan megnyugtató érzés. Sőt, a legelsők vagyunk, név, cím - mutatták a listát, micsoda szerencse. Vagy csak mondták, hogy nyugi, egyelőre ugyan még nincs telefon, de nemsokára biztosan lesz. Hamarosan fejlesztenek.

Így fejlesztettek, kábé tíz évig. Addig majdnem végig első voltam, de aztán valamiért visszaminősítettek harmadiknak. Ez elég érthetetlen volt, miért csak a harmadik hely, hogyan csúszhattam le, bár még az is elég jó, dobogós. Lehetne erről harcosabban is beszámolni, hogyan ráztam meg a posta akkori vezérigazgatóját, mint Krisztus a vargát, de hát sajnos nem ráztam meg. Visszafelé pedig semmi kedvem még jobban leleplezni a későkádár-kori undok korrupciót, ahol nagyjából így ment az ügymenet. Nagyjából és egészében.

Viszont ötödjére sem sikerült megjavítani azt a kurva ISDN-vonalat! Bocs, a káromkodásért, de van, amikor a sztoikusok olvasása sem segít. Bár talán ez lenne az egyik megoldás: módszeresebb filozófiai kurzusokra fogni a lakosságot! Minden telefon- és internet-felhasználónak Marcus Aurelius kötetet ajándékozni, hadd hűtsék magukat! Bizonyára futná a Matáv szerény húszmilliárdos évi nyereségéből_ Ami, ugye, egyre csak romlik.

A másik, hogy nem bosszankodni és káromkodni többet, hanem azonnal átmenni egy rivális telefontársasághoz. Hatodjára már ne jöjjön ki a Matáv, ne javítsák meg újra, és ne is nagyon magyarázkodjanak. És ne kérjenek már elnézést, ugyanis többé nincs mit elnéznem nekik. És, ha szabad kérnem, ne küldjenek ki másnap még egy rendkívül megnyerő, rém-udvarias és intelligens öregurat, aki éppen piackutatással foglalkozik, a cég megbízásából.

Milyen piacot tetszik kutatni?

Egy idős embert végképp nem szívesen bántanék meg. De tényleg, nem cinizmus ez? Persze, nem az ő részéről, szegény végzi-végezné a dolgát, ám akik ezzel megbízták, ugyan még mire kíváncsiak. Hogy elégedett vagyok-e, vagy netán hogyan uralhatnák még jobban a piacot? Ennél is jobban? Fölmenni száztíz százalékra?

Egyik barátom szerint a kapitalizmus verseny nélkül olyan, mint az önkielégítés: jó, jó, de egy idő után borzasztóan rá lehet unni. Hát nem tudom, ez az elvi álláspontom, mikor unják meg ezt egész zsebhokit, ami itt a távközlés liberalizációja címén folyik. De ez mérhetetlen felülfogalmazás, hiszen lényegében töretlen a Matáv monopóliuma. Magyarán és gyakorlatiasabban: ugyan melyik másik telefontársasághoz mehetnék, ha elégedetlen vagyok a Matávval? Mivel állampolgárként csak és kizárólag ez az egyetlen dolog érdekel, hogyan kapnatnék jobb és olcsóbb szolgáltatást, erre pedig a Matáv nem vehető rá édes kis szavakkal. Sem káromkodással. Így viszont marad a tűrhetetlenül pocsék színvonalú, ámde legalább drága telefonosdi.

Mindezt persze mindenki tudja, ám lényegében nem történik semmi. És ebben az egész politikai elit ludas, pártállástól függetlenül, legföljebb nem egyenlő arányban oszlik meg a felelősség. Hiszen ami - ebben a vonatkozásban - az elmúlt 13 évben történt: a nullánál alig valamivel több. Nyilvánvaló, hogy a távközlési cég monopóliuma és túlhatalma nem bontható le, vagy törhető meg szép szavakkal. Meg halogatással és ígéretekkel. Jól látható, milyen sokra képes, ha a nemtörödömség, a tehetetlenség, a hanyagság a pragmatikus cinizmussal szövetkezik. Ahhoz, hogy ez megváltozzon, törvény kell, lehetőleg ma, de már akkor is késő volna, komoly és végiggondolt politikai stratégia, stb. Nem sorolom, minek ábrándozzam. Akinek cselednie kéne és lehetne, az többnyire ingyen telefonál.

Legalábbis ez látszik a vágóképeken: amikor nem nyilatkozik, akkor éppen lelkesen telefonál. Neki semmi nem drága, ilyen arcot vág.

Mészáros Sándor