Mária
-6 °C
-2 °C

A portugál néplélek

2004.06.29. 11:26
Az egyik meccs szünetében ezzel vezeti fel kérdését az elemzésbe belekezdő riporter a studióvendég valahai futballistánknak: „Te ismered a portugálokat, voltál is kint, ismered a lelküket is.” Tényleg, milyen az Eb-n szereplő csapatok lelke? Milyen azon tizenhat ország lelke, amelyek kint vannak az Európa-bajnoskágon? És mi magunk minek alapján választunk magunknak kedvenc csapatot?

 
A tót igen szelíd, alázatos, sokszor a gyávaságig jámbor, munkás, mesterségre alkalmas, de nagyrészint fösvény, ravasz, kétszínű. [...] Többnyire magas, szállas-termetű, főképp a sok pálinkaital buta, hülye-arczkifejezést ad neki.

A személyes tapasztalatok, élmények bizonyára számítanak. Például Amszterdamban a repülőtéren ellopták a bőröndöm, a rendőrség nem sokat tett, hogy visszakerüljön hozzám: gyűlölöm a hollandokat; Prágában megbüntetett az ellenőr a buszon, elvette az útlevelemet, úgy kellett visszakönyörögnöm tőle, rásegítve a dologra húsz dollárral: utálom a cseheket. De a gyerek kiváló matematikatanára félig cseh, akire a gyerek felnéz, akkor este mégis nekik szurkolok.

 
A német jellemére nézve csendes, munkás, iparkodó, a városi életet, rendet, csinosságot szereti.

A történelmi tapasztalatok persze számítanak, ennek alapján értelemszerűen nem drukkolok az oroszoknak (1956) és a franciáknak (Trianon), naná, hogy nem a románoknak, szlovákoknak (szomszédaink, régi ügyek), az osztrákok esetében már letelt a százötven év. A németeknek sem drukkolok, vagy éppenhogy nagyon drukkolok nekik. De mi legyen az angolokkal? Velük nem volt soha gond. Ja, Irak: nekik sem drukkolok. És persze ott vannak a vadállat szurkolók, akik unszimpatikusak, igaz, hogy Magyarországon van is B-közép.

A szociálpszichológia zászlóeffektusnak hívja azt a folyamatot, amikor az egyén nemzeti tizenegyet választ magának. Állítólag a futball-hovatartozás a legbiztosabb módja annak, hogy megállapítsuk, valaki milyen nemzetiségűnek érzi magát (lásd romániai magyarok, magyarországi szlovákok). Ha nincsen jelen a saját nemzeti tizenegy (ebben nekünk komoly gyakorlatunk van), egy nemzetközi bajnokságon, többnyire választunk magunknak csapatot.

Míg tíz-tizenöt évvel ezelőtt egy-egy „nagy nemzetet” válaszott magának a magyar tévénéző (olaszok, franciák, németek), ma divattá vált kis országok csapatainak, ritkábban a „hozzánk hasonlóknak” drukkolni (csehek, lettek, horvátok). A nagyobb múltú csapatoknak azért „érdemes” drukkolni, mert a siker valószínűsíthető (persze nem biztos), a kisebb csapatokkal jól lehet azonosulni (az esélytelenebb, a legkisebb királyfi).

A választás, mint feljebb jeleztük, korántsem csak az adott csapat korábbi eredményein, játéktudásán, látványos megvillanásain alapszik, hanem olyan ismérveken, amelyeknek az égvilágon semmi közük a labdarúgáshoz, például történelmi eseményeken.

Lehet, hogy a választás tekintetében később ellényegtelenül, hogy az adott országról mit gondolunk, hogy milyen lelkűeknek hisszük például a mediterrán térség országainak válogatottjait vagy éppen a skandinávokat. Akkor talán megjelenik majd egy euronacionalizmus-alapú szurkolói választás. Ennek alapján a románoknak szurkolunk majd, de az örményeknek nem (vagy a szlovénoknak szurkolunk, de a horvátoknak nem.)

 
A horvátok, kik mindnyájan buzgó catholicusok, vendégszeretők, engedelmesek, jó katonák, a férfiak dologtalanok.

1986 óta Magyarország nincsen jelen lényegesnek mondható futballtornán. De miért szurkoljon valaki a magyaroknak, ha mégis kijut a magyar válogatott 2080-ban az Eb-re? Mielőtt felháborodna az olvasó az ilyen kérdésfeltevésen, amit talán a kozmopolitizmus, nethán a nihilizmus (sokan azt hiszik e kettő egy és ugyanaz) táplál, kérdezzük meg magunktól, hogy szimpatikus-e a magyar foci? Nem szimpatikus.

Maguk a játékosok egyenként szimpatikusak, tiszteletreméltóak? Merje feltenni a kérdést egyszer mindenki magának: miért jó az neki, ha a magyar válogatott nyer, és nem a német vagy nem a román? Akkor miért nem szorít szegény lengőteke-válogatottunknak a kutya sem? Ha jól emlékszem, a mexikói felejthetetlen 6:0 idején lettek világbajnok.

Miért érdemes szurkolni? Mert gyönyörű a játék, mert hatalmas a küzdelem a pályán, mert óriási csata zajlik a labdáért egy előre meghatározott szabályrendszer keretén belül, ahol bőrszíntől függetlenül labdába lehet rúgni. Nekünk szurkolóknak pedig érzelmileg azonosulni lehet egyik vagy másik csapattal, mert amikor valakinek drukkolunk, akkor azonosulunk vele, és mi magunk repülünk a labdával, szélvészsebességgel húzunk el a szélen. Ugyanakkor még sincsen olyan tétje, mint hétköznapi küzdelmeinknek, amikor olykor hiába húzunk el szélvészgyorsan, nem tudjuk elnyerni a megbízást egy áhított munkára, hiába trenírozzuk magunkat, nem sikerül a vizsga.

Ez játék, nincsen igazi tétje, a nemzetgazdaságnak nem oszt, nem szoroz, hogy elhozza-e a nemzeti tizenegy a kupát vagy sem. Ez benne a szép, és nekem az, amikor a végsőkig feszített helyzetben a hosszabbítás utáni tizenegyesrúgások idején az ellenfél játékosai képesek egymással mosolyogva emberi szót váltani a kezdőkörben.

Ligeti György
szociológus

(Az idézett népismereti bölcsességek Fényes Elek Lakosok című munkájából valók 1846-ból.)