Nekünk Őszöd kell

Eljött az igazság pillanata, nincs több ingyen ebéd, verseny van, kí­méletlenül. Bizonyos helyeken – egyre több helyen legalábbis. Természetes az igény, hogy miként a versenyszférában a beruházások közötti választás az előnyök és hátrányok gondos mérlegelése után születik meg, ez ne legyen másképp az állami szférában sem. Tehát verseny legyen. Emberek, cégek, projektek között.

Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde sok minden mellett erről is szólt. Arról, hogy a jóléti rendszerváltásnak nevezett, Medgyessy miniszterelnöksége alatt elkövetett pénzosztogatás óriási hiba volt, és hogy általában az erős, mindent megoldó állam iránti igény egy hazánkhoz hasonló kis országban csak egy álom kergetése. Hogy a fedezet nélküli (= eladósodással fedezett) osztogatás és a hatékonyság háttérbe szorí­tása hosszú távon olyan versenyhátrányokat okoz, amit a szomszédokkal ví­vott erős versenyben nem engedhetünk meg magunknak.

Akkor, amikor Medgyessy ámokfutása után ezeket a józan szavakat hallottam, illetve a nagy reform nekibuzdulásokat figyeltem, nem tudtam nem arra gondolni, hogy bizony vannak még bőven területek, ahová ez a friss szél nem jutott be. Biztos van ilyen hely szép számmal, de mai példánk Budapest. Budapest ma a régió nagyvárosaival van éles versenyben. Ebben a versenyben nem engedhetünk meg magunknak hibás lépéseket, ha nem akarjuk, hogy fővárosunk lemaradjon a regionális versenyben. Budapestnek nem szabad fedezetlen csekkeket kitöltenie.

Mindezen elvek nyilván ismertek vezetőink számára is. Ám létezik egy régi álom, 4-es metró fedőnévvel. Ez alapján túrják fel a várost egyre jobban és jobban, miközben az álom hátterében semmi más nem áll, csak egy mindenre elszánt főpolgármester. Az álom azonban pénzbe kerül, nem kevésbe. És amennyire jelen helyzetben (immár elég pontosan) látni lehet, a mérleg másik serpenyőjében nincs elegendő ellensúly. Azaz van egy metrótervünk, aminek társadalmi hasznosságát is mérlegre téve még mindig a költségek nyernek. És sajnos ezt egyre több tény támasztja alá, emiatt az EU sem igazán repes az ötletért. Még a végén mégis unokáink pénzéből (= hitel) kell kigazdálkodni. Határozottan kellemetlen.

Mit tehet ilyenkor a politikus? Elmondhat például egy őszödi beszédet.

"Emberek, polgár- és elvtársak, kedves barátaim és ellenségeim!

Elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Város még ilyen böszmeséget nem csinált. Mi, döntéshozók mindnyájan felelősek vagyunk, akik az évek során nem kérdeztünk rá dolgokra, hanem mindent szó szerint benyeltünk az úgynevezett szakmától. Elhittük, hogy a piros hetes kiváltására tényleg százmilliárdokat kell elkölteni, elhittük, hogy jó, ha egy metró minden sarkon megáll, vagy hogy autósok tí­zezreit lehet átültetni néhány száz fős parkolók segí­tségével. És (titokban) vallottuk, hogy jogosan szarunk az agglomerációra, hiszen ők csak élősködnek rajtunk, a nagyvároson, semmi közük a budapesten megtermelt javakhoz, csak lábat lógatni járnak be tömegével nap mint nap. Meg persze ott vannak a szerencsétlen külső kerületek, rájuk is szartunk, ez kicsit rossz érzés volt, de gondoltuk sebaj, ők már úgyis megszokták.

Persze ne kenjünk mindent a szakmára, hiszen ők a megrendelőnek dolgoznak. Ha igénytelen a megrendelő, akkor annak megfelelő lesz a terv.

A lényeg, hogy ez a szocializmus alatt létrejött terv nem jó. Elmondta ezt több szakember 2002 körül, de mi nem figyeltünk. Kiszámolta a BME, de hű embereink elintézték, hogy ez ne kerüljön nyilvánosságra. Gyakorlatilag végighazudtuk az elmúlt 16 évet, trükkök százaival - ugye emlékeztek a piros metró új kijáratához kitett 4-es metrós plakátra, mekkora ötlet volt! - és elhallgatással védtük a még csak nem is épülő metrót. Aztán szólt ez a mindenbe beleugató VEKE is. És úgy tűnik, nekik lesz igazuk. Szóval leállunk. Persze csak átmenetileg.

Mert Budapestnek metró kell. De nem ilyen. Nézzünk szét kicsit a világban, és lássunk. Vegyük észre például a müncheni S-Bahn rendszert, vagy a Thameslink megoldását Londonban.

Nem, tudtommal nem retusált kép egyik sem. De köztetek biztos van valaki, aki volt ott, majd megerősí­tetek.

Szóval van ilyen. Oké, köszönöm.

Tessék?

Hogy megőrültem-e? Talán. Hiszen az őszinte politikus nem normális, az tuti. De inkább bukok, mintsem szeretett városunkat belekényszerí­tsem egy olyan projektbe, ami évtizedekre elvon minden forrást, ráadásul soha nem térül meg. Tényleg nem, ma már elhiszem.

De nem fogok bukni, hiszen még a mai állapotban is elvégezhető annyi átalakí­tás, ami megalapoz egy sokkal többeknek szóló gyorsvasúti rendszert. Nem kell tehát 5-10 évre leállni. Meg hát kit érdekel? 2010-ben úgysem indulok újra, megengedhetem magamnak, hogy hosszú távon gondolkodjak. És nem szeretném, ha a nevem a város pénzügyi tönkremenetelével kötődne össze, mint Megyóé az országéval.

No, ennyit akartam elmondani. Most megyek kirúgni egy-két embert, és új feladatokat adni a megmaradóknak."

Álom csupán. Az én álmom. Hiszen őszinte politikusok csak rejtett kamerával láthatók, vagy kicsempészett magnószalagon hallhatók. Épí­tkezünk tehát tovább: a figyelmeztetések ellenére gyorsí­tva rohanunk a fal felé.

Mit tehet egy civil ebben a helyzetben? Nincs valami széles eszköztára. Néhány higgadt érv, majd egy utolsó kiáltás a csattanás és a csend előtt.

A szerző a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) szakértője.