Hogyan ne csináljunk semmit?

Milyen csábító lehetőség semmit sem csinálni, de közben azért fizut is kapni érte. Mindig is ez volt az álmom, csak eddig ezt sohasem tudtam elérni. Valószínüleg bennem van a hiba, mert nem jó helyeken próbálkoztam. Vagy még inkább abban a fene nagy buzgalmamban. Akárhová vetett a sors, elkezdtem nyüzsögni, felfedni a hibákat, aztán seperc alatt rám testálódott minden.

Pedig paraszti ősökkel a felmenőim közt tudhatnám, hogy mindig a húzó lóra raknak. Amelyik kirúg a hámból, huszárlóként táncol az eke előtt, azt bizony hamar kifogják a teher elöl. A paraszt az ilyet jobb esetben rásózta egy távoli falu szerencsétlenjére, vagy virsli lett belőle. No, a kannibalizmus tilalmának köszönhetően utóbbi nem fenyegeti az embert, legfeljebb titán lesz (ti tán tudtok vele mit kezdeni!).

Aztán lehet felfelé bukni, az igazgatóság elnökévé lenni - no, csak egy állami cégnél -, főtanácsadni, vagy elmenni korkedvezménnyel nyugdíjba. Még utóbbi se fenyegeti azt, akit országgyűlési képviselővé tett a jó sora. Egy ellenzékinek, ugye, még felelőssége sincs. Ha a Gyurcsány beszél, még be se kell járnia. Vegyük sorra: alapdíj, egy-két bizottság, ha szerencsénk van, egy eseti is, meg ha jó távolról "járunk be", még vagy húszmilla számla nélküli költségelszámolásnak csúfolt bemondási pénz.

Tulajdonképpen én már gondoltam is rá, hogy őfelsége hivatásos ellenzékének jelentkezem. Csak az a baj, hogy a pártok telhetetlen vezérei - ki szimpla hatalomvágyból, netán küldetéstudatból, de a józanabbja csak a húsosfazék közelsége miatt - telhetetlen. Nyerni akar. Ha sikerül neki, bármikor vége szakadhat a kényelemnek.

Oszt vannak köztük idegesebb fajták is. Ezek egy (két?) bukás után nem váltják le magukat, de engem, a listán besurranót még a végén leszelektálnának. Az meg rizikós, hogy én nyerjek a körzetemben, csak a pártom ne. Még a végén ők is befutnak. Bár vannak olyan szerencsések akik rendszeresen buknak az egyéniben, de helyi kisfőnökként azért be tudják listázni magukat a tutiba.

De ehhez szocialistának kellene lenni. No, meg is találtam a tuti helyet. Ki kell nézni egy nyugis vidéki körzetet. Rendben megetetni, itatni, kirándultatni, nosztalgiáztatni a helyi nyugdíjas-alapszervezetet. Élénk szemmel vigyázni, hogy ne tűnjön fel a környéken valami ifjú és törekvő mitugrász. Ha meg jönne, nosza, csináljunk rögvest tagzárlatot. Így én leszek mindhalálig - az én és a tagtársak haláláig - a pártelnök és képviselőjelölt.

Egyéniben nem kell erőlködnöm, csak a megyei hasonszőrüekkel legyek jóba, és kész a befutó listás hely. Szociként még az se baj, ha kormányra kerülünk. Van rajtunk kívül elég tülekedő a pozíciókért. Ha hátrébb húzódunk, még szeretni is fognak. A bizottsági hely és a számla nélküli zsozsó így is jár nekünk.

Egy baj lehet csak, ha valami küldetéstudatos kerül a kormány élére. Az bizony bezavarhat. Reformokat akar, de azt nálunk nem szeretik az emberek, mert csak összezavarják a leosztott lapokat, a megszokottakat. Tiltakoznak is az érdekérvényesíteni tudó elitek. Demagógiájuk jó táptalajra hull, és elkezdenek minket utálni. Most éppen annyira, hogy a végén még kiesünk a tutiból. No de mi nem véletlenül vagyunk szocik.

Mi bizony Kádár apánk alatt szocialiálódtunk. Ott is voltak újítók, meg reformerek, de csak elszabotáltuk őket. Mert bizony nem a munkásellenzék meg a Biszku siklatta ki a reformokat. Nem ám, hanem mi. Mert elszabotáltuk. No, nem látványosan, csak éppen nem csináltunk semmit. Persze dumáltunk, ötleteink voltak, és egyszerűen agyonüléseztük az egészet.

Jó, most demokrácia van, és csak ezekkel az izgága szadeszosokkal tudunk kormányozni. Ezek meg állandóan nyüzsögnek. Van közöttük - n,o szerencsénkre nem sok - elvi pacák. Ezek mindig akarnak valamit. De korábban keljenek fel! Jönnek most az egészségüggyel. Hát jól belezavartuk őket az erdőbe. Ügyesen odadobtuk nekik a tárcát. Azt megakadályoztuk, hogy rendesen üljék meg a lovat.

A szerencsétlen Molnár doki nem is vette észre, hogy a fara felé van a feje. Elkezdte nagy reformerként szabályozni az ágyszámokat, hogy hol legyen a kórház, mit írhatnak fel a dokik, valami teljesítményvolumen meg egyéb hülyeségek, ami még a Tervhivatalnak se ment anno. A nagy piacbarátok a legnagyobb tervbürokrataként dolgoztak. Addig se értek rá a bizosítási rendszerrel foglalkozni.

Elment egy év, mi meg kiröhöghettük őket a nagy semmijükkel. Sajna, a dokikon kívül van nekik egy-két gondolkodójuk, akik rájöttek erre. Most jönnek, és szívóznak a több-biztosítós modellért. Korábban kelljenek fel ehhez!

Milyük van nekik? Lázálmaik! De nálunk ott a Kökény–Schvarcz–Vojnik-hármas, ők régi rutinos szabotőrök. Több biztosító kell? Hát tessék. Szétosztjuk az egy OEP-et öt kicsire, ott is az állam marad a többségi tulajdonos. Az, hogy ez semmit sem változtatna a jelenleg regnáló rendszeren? Hát persze! De ki akar itt változtatni? Pláne tenni bármit? Ezek még most se értik a lényeget: csak semmit sem csinálni!

Horváthi K. István