Ezért veszkődik Amerika?

A világ profi grafikusai és civil konzumidiótái azért kerültek hisztérikus állapotba, mert a Wacom Inkling olyat ígér, amilyen még nem volt a közepesen értelmetlen pénzköltés történetében: olyan tollat, ami normális tintával ír normális papírra, de az egészet digitálisan rögzíti egy fájlban, ráadásul vektorosan, ami az átlag firkálgatónak mondjuk mindegy, a profibbaknak annál kevésbé.

A geek tömeghisztéria alapján nyilvánvaló, hogy a tollat messze nem csak grafikusok akarják megszerezni, lehetőleg már karácsonyra, hanem átlagos konzummániások is. Ezért is teszteltem a cuccot én, aki, bár a saját könyveimet magam illusztrálom, nem vagyok számítógépes grafikus, sőt még csak ügyes júzer sem, de imádok impulzusvásárolni és papírra firkálni. Alant tehát speciális teszt következik a legjellemzőbb potenciális vásárló, vagyis a némi pénzzel rendelkező, ha nem is dizájnbuzi, de dizájn-metroszexuális tucatjúzer szemszögéből.

Egyből vonzó

A hagyományos, tabletszerű rajztáblák fő problémája, hogy az embert - teljes joggal - köcsögnek nézik, ha nyilvános helyen előveszi őket. Ez az Inklingnél nem áll fenn, mert a tollrész úgy néz ki, mint egy sima, randa toll, a főegység meg mint egy vaskosabb papírcsiptető, így jól el lehet vegyülni. A táblák alproblémája meg az, hogy üveglapra rajzolni nem ugyanaz, mint papírra, de ugye itt ez is meg van oldva.

Az Inkling már az első éles próba előtt boldoggá teszi a tulajdonosát: a csomagolás dizájnja pompásra sikerült, már a felpattintása is a legmagasabb szintű, fejlett világbeli élvezet. A hosszúkás, fekete doboz körzőkészletet vagy kokainozó szettet ígér, nem csoda az izgalom. Később volt olyan pillanat, amikor azt gondoltam, messze a csomagolás a legjobb az egészben. A kompakt kis plasztik doboz egyben töltőegység is, az adóegység belepattan, a toll belecsusszan, az USB-kábel pattan, majd tekerni kell, óriási buli az egész.

A szett tehát egy tollból, egy gyufásdoboznál alig nagyobb, csiptetővel ellátott fejegységből és egy átjátszókábelből áll.

A cucc kapásból megvett az egyszerűségével: az ember rácsipteti a kis fekete hasábot a papír, füzet vagy jegyzettömb valamelyik oldalára, a rajta lévő, összesen 2 darab gombból megnyomja a bekapcsolót, és ha a toll fel van töltve, már rajzolhat is. Ezen kívül még egy gomb használatát kell megtanulni: a másik arra való, hogy új rajzot, esetleg új layert kezdjünk. Később keserves élmények árán fogjuk megtanulni, hogy amennyire lefegyverzően egyszerű a hardver, pont annyira gonosz és használhatatlan a szoftver. A  Wacom eredetileg hardvergyártó, a szoftvertervezés a jelek szerint úgy áll nekik, mint Harrach Péternek a plankingolás.

Golyóssal rajzolgatni eleve hülyeség

Többféle grafikus toll, illetve toll-tábla-kombó létezik, különböző hangsúlyokkal, az Inkling bevallottan a firka-grafika vonalra tesz a jegyzeteléssel szemben, karakterfelismerő például nincs is benne. Ehhez képest maga a rajzeszköz egy golyóstoll.

Mániákus mindenrefirkálóként, több évtizedes szakmai tapasztalattal a hátam mögött mondhatom, hogy a létező szerszámok közül messze a golyóstoll rajzol a legrondábban. A golyósnál bármelyik toll szebb vonalat húz, a ceruzákról nem is beszélve. A megoldás gondolom az, hogy a nyomásérzékeny hegyet a golyós változattal lehetett a legjobban megoldani, de a végeredmény ettől kicsit sem lesz szebb.

Mivel alig néhány darab került be eddig az országba, és a tesztpéldányt kölcsönadó bolt gyorsan kérte vissza a tollat, kétlépéses villámteszt mellett döntöttem. Első körben a cucc hülyebiztosságát és alapképességeit vizsgáltam úgy, hogy egy másfél órás szerkesztői értekezleten ezzel firkáltam-jegyzeteltem, szándékosan úgy, hogy nem olvastam hozzá semmit, csak felcsippentettem a papírra és hajrá. A második forduló előtt viszont kiműveltem magam a tollról, utánaolvastam a helyes használat módjának, illetve az első felhasználói élményeknek, majd igyekeztem olyan rajzokat csinálni, amik szándékosan a cucc mások által tapasztalt gyengeségeit feszegették.

Kezdjük a nyitóeseménnyel, az értekezlettel. Íme a jegyzetfüzetem első oldala, beszkennelve, majd utána az inklinges változat:

Egy ilyen eszköznél az egyik kulcskérdés, hogy maga a toll hogy áll a kézben. Az Inkling egy normál tollnál jóval vastagabb, és valamivel nehezebb is. Én jól tolerálom a nagyobb átmérőt, sokan viszont nem. Annyi ideig nem próbálhattam, hogy kiderüljön, ez mennyire fárasztó hosszú távon. A fogórész és a hegy kialakítása elfogadható, de nem álomszerűen kényelmes.

Már a legelső firkán kiütközött az Inkling talán legnagyobb két hibája, a pontatlanság, illetve egyes elemek lehagyása a képről. A készülék pontatlansága miatt lett például olyan ronda a 3d-s betűk satírozott része, ezért lett teljesen olvashatatlan az IN az IN MEMORIAM feliratból. A „szerkdiszkó" pedig, ami a papír tetejére csiptetett adófejhez legközelebb eső szöveg volt, egész egyszerűen lemaradt. De ezeket ekkor még a gyakorlatlanságom számlájára írtam.

A második jegyzetoldalon különösen szembetűnő volt az elcsúszás, a videót nem megerőszakoló fickó harcsabajsza felpattant a bal járomcsontjára, és hiába próbáltam kisatírozni a FOCINÁL feliratot.

Nem járt sokkal jobban az Interjúalannyal küzdő Pina sem, ő az arcvonásait vesztette el, a főlé írt szöveg meg a lényegét:

A negyedik oldalba durva, már értelemzavaró hiba csúszott: az orra híján ki mondaná meg az alsó ábráról, hogy ez egy fedélzeti ágyúsorral felszerelt tacskó?

A legdrámaibb sors mégis a legendásan makacs Szabó kollégának jutott, aki elvesztette az arcát. Még szerencse, hogy Szabó kolléga nem japán, mert rögtön meg kellett volna ölnie magát. Felhívnám még a figyelmet a drámai szövegromlásra:

Ez volt tehát az első próbakör. Jól elszórakoztam a jegyzeteléssel, de a végeredményben meglepően sok volt az akkora szarvashiba, hogy ha a rajzokat mondjuk valami kiadványban akartam volna használni, jó részüket újracsinálhattam volna. Jegyzetelésfronton még szomorúbb volt a kép, hiszen elég, ha egy-két kulcsszó marad ki vagy csúszik egybe és hiába izzadtunk.  

Ugyanakkor ne felejtsük el, hogy szándékosan olyan mély tudatlanságban tartottam magam előtte - a cucc hülyebiztosságának ellenőrzése végett - hogy utána tudtam csak meg olyan alapdolgokat, mint hogy ha az ember keze a dobozka és a tollhegy közé kerül, az adás megszakad, és az akkor rajzolt vonal nem kerül fel a képre. Ugyanez történik, ha az ujjunk a tollhegyre téved.

Már nem vagyok zöldfülű

A második tesztkörbe már minden alapismerettel felvértezve, tesztek és beszámolók elolvasása után vágtam bele, a kezem például olyan decensen tartottam, mint egy haboskávézó öregasszony.

Az első rajzzal ki szerettem volna próbálni, hogy mekkora távolságot kell tartanunk a dobozkától, illetve hogy igaz-e a tapasztalat, miszerint a cucc az apró rajzoknál nagyon pontatlan, de a nagyobb motívumoknál klasszul működik.

Mint látható, egy inchen belül nem érdemes jegyzetelni, és az apró malacka vonalai is tényleg össze-vissza csúsztak a valóságoshoz képest.

Sajnos a kifejezetten nagyméretű beszívottdisznó-fejjel is komoly problémák voltak, az erek például elkalandoztak a szeméből, amit még egy kábítószeres haszonállatnak sem kívánnék soha.

Jegyzeteléspróba gyanánt poszt-Esterházy Péter-es gesztussal leírtam kézzel - na nem egy regényt - egy bekezdést Gerald Durrel Állatkert a poggyászomban című szuperkönyvéből. Koncentráltam, mint Harrach Péter a bikinivonal-igazításon, így az összes jegyzetlap közül itt keletkezett a legkevesebb hiba, csak egy névelő tűnt el. De mondhatom, borzalmas dolog feszengve írni.

Kipróbáltam azt is, hogy az Inkling hogyan adja vissza az olyan puha, bolyhos, érzékien megsatírozott struktúrákat, mint Szíjjártó Péter miniszterelnöki szóvivő haja:

A haja még hagyján, de elcsúszott az orra, a lópénisz vonalai pedig össze-vissza mozdultak.Ami a jövőre nézve a legijesztőbb, jelentősen meg is rövidült a digitalizált hímvessző!

Mindeddig egy iskolai füzetbe dolgoztam, de a végén kipróbáltam, hogy mi történik, ha A4-es lapra rajzolok, mivel a gyártó szerint ez az Inkling maximális hatósugara. Ez sajnos erős túlzásnak tűnik, alant jól látható ugyanis, hogy a lap feléig-kétharmadáig istenes a helyzet, utána viszont már annyira drámai a minőségromlás, hogy több motívum hiányzik, mint amennyi megmaradt, szegény E.T.-szerű gnómot különösen sajnálom.

A gyors miniteszt alapján az Inkling körül sokkal nagyobb volt a felhajtás, mint amennyit a cucc valójában ér.

Nem rossz az alapötlet, de aránylag kevés embert tudok elképzelni, akinek az igényeit pont ez elégítené ki, annyira viszont nem okoz élvezetet a használata, hogy önmaga teremtse meg ezt a korábban nem létező igényt, mint mondjuk az iPad tette. Az Inkling ugyanis olyan embernek való, aki szórakozásból vagy a munkája miatt rengeteg, mondjuk napi több tucat kisebb méretű, monokróm vázlatot rajzol, és megőrülne, ha ezeket egyenként be kellene szkennelnie.

Egy grafikai termék első lépcsőjének megrajzolásához a készülék szerintem túlzottan pontatlan. Amit nyerünk azzal, hogy a rajzunkat nem kell beszkennelni, majd utána grafikai programmal korrigálni, elveszítjük azon, hogy az elcsúszott vonalakat úgyis photoshoppolnunk kell utána. Vagyis a kütyü sokkal inkább való laza kézzel feldobott vázlatok rögzítéséhez, mint az utána következő munkafázisokhoz. Csakhogy az ilyen vázlatokat nem annyira fontos digitalizálni, hogy erre egy hazai nyitóáron 55 ezer forintos szerkezetet tartsunk.

Az Inkling előnye lenne, hogy mobil, de a teszt megmutatta, hogy a minimális mozgatásra is ideges vonalösszekavarással reagál. Ettől még persze használható járműveken, így az elképzelt fogyasztói célcsoport nagyjából a vonattal vagy hévvel a városba ingázó díszlet- és jelmeztervezőket, az építészeket, a mániákus firkabloggereket és a napilapok karikaturistáit jelenti.

Ja, és ami a legrosszabb benne, az a szoftveres része. A terméknek az adó-toll-kombó csak az egyik fele, a másik az, ami azután történik, hogy az USB-csatlakozót rádugtuk a számítógépre. És ekkor tényleg elszabadul a digitális pokol. Én életemben nem használtam ennyire átláthatatlan, logikátlan, a legalapabb szinten is kezelhetetlen szoftvert. Nem akarok csúnya szavakat írni, de nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy Matolcsy György írta a forráskódot. És itt nem a trükkös funkciók beállításaira gondolok, hanem arra, hogy az ember feltöltés után mondjuk rákattint az egyik rajzra majd vissza szeretne lépni a képfolyamba.

Akinek van annyi pénze, persze ne fogja vissza magát, hiszen az sem kizárt, hogy az amerikaiaknak még karácsonyra sem lesz ilyenjük, de a józanabbaknak azt ajánlom, hogy várják meg, mire a 2.0-ás verzió ára leesik a felére, és akkor menjenek rá, ha lesz egyáltalán akkor, és a jövő héttől nem fagyott krumpliért fogunk élethalálharcot vívni a szomszéd kerületből átcsapó túlélőhordákkal.

(A tesztgépet az Oázis Computertől kaptuk, ráadásul úgy, hogy egy már eladott gépet kölcsönbe visszakértek nekünk, úgyhogy dupla köszönet.)